DR. SZÉKELY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉKELY TAMÁS
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az Országgyűlés egészségügyi bizottságának volt egy bizonyos zárt ülése. Ezen a bizonyos zárt ülésen az egészségügyi bizottság tagjainak minden releváns információt elmondtam.
Természetesen bármikor állunk bármiféle vizsgálat elé, merthogy közpénzekről van szó. Természetesen az arra felhatalmazottak bármikor belenézhetnek ebbe a bizonyos szerződésbe, és megállapíthatják azt, amit egyébként eddig is kommunikáltunk, hogy 4 millió darabot vásárolunk, és azt is megállapíthatják, hogy egész pontosan mennyibe kerül ennek az oltóanyagnak az ára. Úgy gondolom, hogy az a jogszabály egyébként, ami az egyes iratok minősítéséről szól, az rendelkezik úgy - és nem a miniszter -, hogy az egészségügyi tartalékkészletek nem nyilvános minősítést kapnak. Így aztán egy jogszabály végrehajtása miatt voltunk kénytelenek ezt a szerződést titkosítani, de még egyszer mondom: a szerződés részleteit egyébként az egészségügyi bizottságban természetszerűleg elmondtuk.
Ezenkívül úgy gondolom, hogy annak, hogy mennyi az ára egy influenza-oltóanyagnak, számos oka van, hogy annyiba kerül. A differencia elsősorban abból adódik, hogy természetesen akkor, amikor mi megvásároltuk az Omninvesttől ezt az anyagot, akkor nem volt közbeiktatott nagykereskedő, nem volt patikai árrés. Jelen pillanatban egy maximált árú termékről van szó, ami nem feltétlen jelenti azt, hogy a maximált áron fogja adni a gyógyszertár. Az, ha esetleg lemond valamekkora árréséről - ami egyébként szintén jogszabályban rögzített -, akkor az ár nyilvánvalóan nem annyi lesz, mint amennyi az előbb elhangzott.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem