DR. OLÁH LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. OLÁH LAJOS
DR. OLÁH LAJOS közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Amint azt a képviselő úr is említette, Magyarországon a megújuló energiaforrások egyre nagyobb jelentőséggel bírnak. Az erről szóló stratégia szerint a megújuló energiaforrások felhasználása 2020-ig a háromszorosára emelkedik, miközben ezen belül a biomassza megtartja jelenlegi magas, akár 90 százalékos részarányát is. A megújuló energiahordozó-felhasználást a kormány részéről több intézkedéssel is ösztönözzük. Versenyképes árak meghatározása mellett kötelező átvételt érvényesítünk a megújuló energiahordozó-bázison termelt villamos energiára. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a zöldáram termelésének volumene az utóbbi hét évben a tízszeresére nőtt. Ösztönzést jelent az is, hogy a megfelelő mennyiségű biogáz betáplálható a gázhálózatba is, a Magyar Energia Hivatal pedig augusztus végén további 410 megawatt szélerőmű-kapacitásra írt ki pályázatot. Ezen túlmenően vizsgálatok folynak 800 kilotonna/év etanol és mintegy 200 kilotonna/év biodízel jövőbeni előállításának lehetőségeiről is.
Magyarországon mintegy egymillió hektár olyan, biomassza-termelésre felhasználható terület van, amelyen mást nem lehet vagy nem érdemes termelni. Foglalkoztatási szempontból is lényeges, ahogy a képviselő úr mondta, akár 150 ezer ember tekintetében is, hogy a távlati stratégiában lágy és fás szárú energianövények telepítésével számolunk ennek a földterületnek a hasznosításával, amelyhez az agrártárca különböző támogatásokat biztosít. Emellett az FVM vizsgálja egy biomassza-energetikai program kidolgozásának a lehetőségét is, amit tárcánk feltétlenül támogat. A megújuló energiaforrások hasznosítását célzó beruházásokhoz pedig a KEOP-ból, a ROP-ból, a közép-magyarországi operatív programból, valamint az Új Magyarország vidékfejlesztési programból igényelhető támogatás. A felsorolt ösztönző intézkedéseket hosszabb távon is fenn kívánjuk tartani, aminek eredményeként a biomassza-erőművek további jelentős növekedése és a foglalkoztatási lehetőségek bővülése várható.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem