DR. KATONA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek önnel abban, hogy ennek a programnak az elindítása fontos, és az időütemezést sem lehet elhanyagolni. Biztosíthatom önt arról, hogy amint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megkapja a felhatalmazást, elindítja a szerződéskötéseket, és egyébként az előkészületek - ahogy az imént említettem - folyamatban vannak. Tehát ahogy a szerződéskötések megtörténnek, nyilván a kifizetések is elindulhatnak.
Tisztában vagyunk ennek a folyamatnak az objektív időszükségletével, de szeretném még egyszer kijelenteni, hogy mindent megteszünk azért a kormány részéről, hogy itt a lehető legrövidebb időn belül megindulhassanak a kifizetések. Tehát így az állami oldal részéről az előkészítésben, a meghirdetésben, az elbírálásban, sőt a szerződéskötésben érintett minden szereplő összehangolt munkájára törekszünk, és igyekszünk azon dolgozni, hogy ez a folyamat az objektív lehetséges legrövidebb idő alatt lebonyolítható legyen.
Elnök úr, köszönöm a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem