DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS
DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke, a mentelmi jog fenntartására szavazók álláspontjának ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ez már nem olyan egyszerű ügy, és nem akkora harmónia van az ajánlás mögött, mint az előbbi ügyben, ezért kisebbségi előadónk is lesz ebben a dologban.
Előrebocsátanám továbbá, hogy a két képviselő mentelmi ügyét egy előadmányban próbálom összefoglalni, ugyanis a legfőbb ügyész úr is furcsa módon, eddig szokatlan módon egy papírban kérte a mentelmi joguk felfüggesztését, egyébként személyes adattal való visszaélés, valamint a kényszerítés bűncselekményének a gyanúja tárgyában. Továbbá azt is szeretném előrebocsátani, hogy másik előadás ebben nem lesz, a kisebbségi vélemény után kerül sor majd a szavazásra.
A legfőbb ügyész úrnak az irata ez év júniusában indult útjára, ezért három eseménytörténetet lehetne elmondani. Jelzem csak ezt a hármat. Az egyik úgy foglalható össze, hogy ki volt tűzve június 20-ára az MDF országos ülése, ami a sikeres európai parlamenti választási szereplés után megerősítette Dávid Ibolya elnöki szerepét. Ezek után 23-án elindult a legfőbb ügyész átirata az Országgyűlés felé, 25-én érkezett a mentelmi bizottsághoz, és 29-én került bejelentésre az utolsó plenáris ülésen.
Erről akkor majd részletesebben, de természetesen az ügy szálai messzebb mennek vissza, hiszen 2008 szeptemberében volt az úgynevezett UD Zrt. ügy, úgynevezett árnyék-titkosszolgálati ügy, ami szintén összekapcsolódott az MDF politikai sorsával, hiszen szeptember 27-ére ki volt tűzve az MDF országos gyűlése, ami előtt két héttel tartottak egy országos választmányi ülést. A választmányi ülés döntött volna arról, hogy hány jelöltet indít ezen az országos gyűlésen. Itt bejelentkezett már augusztusban Almássy úr is, hogy ő is jelölteti magát.
A választmányi ülés előtt két-három nappal robbant ki ez a lehallgatási botrány, és ekkor Herényi úr és Dávid Ibolya képviselő asszony egy sajtótájékoztatón ezt nyilvánosságra hozták. Ezek után indultak el a hullámok, és szeptember 15-én az UD Zrt. feljelentése elindult a Legfőbb Ügyészség felé.
De megemlíteném ennek az eseménysorozatnak a harmadik hullámát is, ugyanis a többségi vélemény az, hogy rendkívül sok a politikai felhangja ennek az egész ügynek, sajnálatos módon a politika és a jog kibogozhatatlanul összekeveredik. A szálak mindenféleképpen odáig is visszamennek, hogy 2006-ban a Fidesz elvesztette a választást, mégpedig nagyon nagy különbséggel, és ezt már nem lehetett behozni a második fordulóban, nem volt olyan necces az eredmény, mint 2002-ben. S azóta kikiáltották árulónak az MDF-et, és minden területen azt látjuk, hogy démonizálják a Magyar Demokrata Fórum szerepét (Moraj a Fidesz soraiban.), és a bázisukon is elhitették, hogy a választási vereség azért következett be (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), mert az MDF úgymond elárulta őket. Ami egyébként számszerűleg nem igaz, viszont ezt a saját bázisokon olyan eredményesen elhitették… (Az elnök ismét csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem