DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! 2009. október 7-én a betegellátás szövetségeinek vezetői és az egészségügyi miniszter a pénzügyminiszter jelenlétében alkut kötöttek az év végi és a következő évi finanszírozásra. Az alku azt tartalmazta, hogy októberben a kórházak, illetve a betegellátó helyek, kórházak 4,5 milliárd forintot kapnak - ez volt az egész mozgástere egyébként a költségvetésnek a betegellátás vonatkozásban, ezt a miniszter kijelentette, a pénzügyminiszter -, és a maradék 28 milliárd forintra, amit a következő költségvetési évre és még erre az évre megígértek, tehát hogy 6 milliárd forintot kifizetnek decemberben, és 38 milliárd forintot kifizetnek még a következő év januárjában, nem volt gyakorlatilag fedezet, a januáriban 22 milliárd forintot egyszerűen csak egy átlépéssel, egy számtani művelettel, egy áthelyezéssel csináltak meg.
Ez gyakorlatilag egy olyan helyzetet teremtett az orvoslásban, amely, azt hiszem, a rendszerváltás óta példátlan. 1993-ban még alapvetően a betegellátásban nem volt baj. Az emberek és maguk az orvosok is, nem beszélve az adófizetőkről, egyértelműen azt várták, hogy világossá tegyék, hogy az orvosi munka mögött milyen fokú teljesítmény van. Ez a finanszírozási elv életbe lépett. Ez olyan új volt akkor, hogy Európában kevés országban volt meg, még az SZDSZ által mintaországként tekintett Hollandiában sem. Azután elkezdődtek a változások, és ezek a változások fokozatosan egyre nagyobb forráskivonással jártak. Olyan ellenzéki lapok, mint a Beszélő vagy az Élet és Irodalom is azt jósolták, hogy az elkövetkezendő években, mármint a 2002-t, illetve a 2006-ot követő években 50-100 milliárd forintos kivonások lesznek a gyógyító ellátásból - és ez bizony mind meg is történt.
Egy sajátos jellege volt ennek, egy olyan sajátos helyet, hogy a kormánypártok egyszerűen kizárólagos szakértőnek tüntették fel magukat a kérdésben, az egészségügynek egyfajta amerikanizálódását képzelték el. És ez megdöbbentő volt az emberek számára, mert az emberek számára az egészség, az egészségügyi ellátás jóval nagyobb érték volt Magyarországon, mint azt korábban bárki gondolta volna. Valóban, az egészségügyi ellátás azért akkora nagy érték, mert igazából alapvető normái közé tartoznak az egyes társadalmaknak, és országonként más és más.
2009 szeptemberében a Newsweek magazinban megjelent egy szám, amely hihetetlen gyorsan rendkívül sor reakciót váltott ki. A címe az volt, hogy nincs a beteg emberek számára ország. Nem új cím ez. Volt egy ennél korábbi, két évvel ezelőtti cikk, amelyben az volt, hogy az öreg emberek számára sincs ország. És valóban, önök bebizonyították az elmúlt két évben, hogy a beteg emberek számára nincs ország, legalábbis Magyarországon nincsen ország.
Önök teljesen tönkretették a struktúrát. A jelenlegi miniszternek valami nagyon-nagyon szűk mozgásteret hagytak, egy olyan pici lehetőséget, hogy az egyik lábáról a másikra ugráljon, de alapvetően változásokat nem értek el, és ezt egy fokozatosan romló egészségügyi ellátás és egy morális csőd is kísérte az egészségügyben. Alapjában véve a jelenlegi miniszternek igazából egy olyanfajta ételt kell megetetnie velünk, amelyik rossz is, büdös is, oda is kozmált, nekünk azonban mégis meg kell ennünk.
Ezt a helyzetet mi nem kívánjuk elfogadni. Éppen ezért azt gondolom, hogy most, amikor a miniszter úrnak átadom a lehetőséget, hogy a tények helyett a számokról beszéljen, hiszen ő a számokat szereti jobban, azt akarom ezzel elmondani, hogy ma Magyarországon (Az elnök csenget.) az egészségügyi ellátás soha nem látott csődje van.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
