KISS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KISS PÉTER
KISS PÉTER tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen az előzetes várakozást kifejező megszólalásokat az ellenzék padsorából. Elnök asszony, hat jellemzőt szeretnék erről a hat hónapról említeni, hiszen mindazok a tények, amelyeket ön is sorol, megerősítenek egyfajta kormányzati szándékot és karaktert is.
Az első, hogy ahogy az alakuláskor önmagát definiálta a kormány, ebben a hat hónapban minden tettét is ez az öndefiníció vezérelte, ez egy válságkezelő kormányként működött. Válságkezelő kormányként, hogy világosak legyenek a keretek, és világosan kiszámítható legyen a kormányzás minden partner számára.
Ugyanakkor szeretném világossá tenni azt a fajta álláspontját is a kormányzatnak, amely szemben áll a semleges értékek szerinti válságkezelés állításával. Másképp fogalmazva: a “lehet-e válságkezelés időszakában értelmezni a politikai értékválasztást, lehet-e baloldali módon válságot kezelni” kérdésre, úgy ítélem meg, az elmúlt hat hónap szintén választ adott, és ez is karaktere a kormányzásunknak. Hiszen éppen egy koncentrált időszak, a válság maga az, amely kideríti kiről-kiről, hogy kicsoda.
Elnök asszony szólt róla, önök nem vizsgáztak jól ebben az időszakban. Úgy ítélem meg, a kormány ugyanakkor jól vizsgázott, hiszen miközben válságkezelő kormányként működött, aközben világossá tette… (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) Köszönöm szépen az erre irányuló elismerésüket. Világossá tette, hogy kik mellé áll. Odaáll azok mellé, akiknek a válság leginkább a biztonságérzetét érintette; a biztonságérzetét az egzisztenciát, a munkahelyeket illetően, s erre programokat indított, s gazdaságpolitikájának a lényege is éppen arról szólt, hogy úgy védje ki a pillanat krízisét, hogy az hosszú távon megőrizhetővé tegye a társadalmi pozíciókat, ugyanakkor növelje széles társadalmi körök esélyét.
Odaállt a banki fogyasztók mellé, mert tudta, hogy ha nem teszi, akkor a társadalmi önvédelem a mai szabályok mellett gyenge, így milliók válnak kiszolgáltatottakká. S odaállt a kistelepüléseken a többség mellé a közrend védelme érdekében, éppen azért, hogy ne legyék kiszolgáltatott egy olyan időszakban, ahol az egzisztenciális nyomás esetleg növelné a bizonytalanságot a bűnözés útján. Nos ez az a politikai karakter, amely tetten érhető ebben az időszakban.
(13.20)
A koalíciószakadástól egészen a kormányváltásig az ellenzék támadásainak gerincét a kormányzati cselekvőképesség hiánya jelentette. Aztán megalakult a kormány, és onnantól önök elfelejtették, hála istennek, ezt a narratívát, azzal foglalkoztak végig, hogy annak a cselekvésnek, amit naponta kezdeményez a kormány, hogyan tudják a gátját vetni, mert alternatíváját megfogalmazni nem tudták.
Világos volt az is, hogy nem rövid távú politikai haszonszerzés vezeti a kormányt akkor, amikor a válságkezelés céljai és a politikai eszközök között válogat. Ennek eklatáns példája éppen az is, hogy az IMF-hitelt úgy alakította át, hogy lehetővé teszi a következő kormányzati ciklusban is - a költségvetés mozgásterét, stabilitását megerősítendő - ennek a hitelnek 2010 októberéig a felhasználását.
Nos, ami az eredményességet illeti, azt hiszem, hogy a legpregnánsabb példák itt sorolhatók; csak példaszerűen. Szinte mindegyik része megvalósult a kormány “Válságkezelés és bizalomerősítés” című dokumentumának, a forint stabilizálódott, a részvényárfolyamok emelkednek, az államháztartási hiánycél láthatóan tartható, az infláció a vártnak megfelelően alakul, a jegybanki alapkamat csökken, lassan a forinthitelek is versenyképesek lesznek a devizahitelekkel.
Azt kell mondjam, hogy mindez egy megfelelő kormányzati habitussal, párbeszéddel párosul, sárdobálás helyett párbeszéddel, ajánlom önöknek is.
Ami pedig a társadalompolitikát illeti, csak azt hadd hangsúlyozzam, hogy minden jóslattal szemben az ország elkerülte a sokak által előrevetített szociális krízist. Bár a világválság soha nem látott értelemben kért áldozatot és sújtotta Magyarországot is, mégis az életszínvonal és a reálkereset csökkenése messze nem követte a gazdasági visszaesés mértékét, sikerült a leghátrányosabb helyzetű társadalmi csoportokat ugyanebben az időszakban megvédeni.
Summa summarum (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mennyiben mutatja a válságkezelő kormány munkája azt az alternatívát, amit 2010-ben a választók szavazatukkal dönthetnek el? Azt gondolom, hogy nagyon is. (Az elnök ismét jelzi az idő leteltét.) Nagyon is mutatja, hiszen mutatja azt, hogy mi a különbség (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Letelt az idő! - Font Sándor: Nagyjából!) a politikai illuzionizmus és a józan válságkezelés között. Mi a továbbiakban is ezt tudjuk ígérni az országnak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem