NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Az ön államtitkárának egyik alapszervezeti párttársa, bizonyos dr. Gulyás Gábor önkormányzati képviselő még ügyvéd korában 200 ezer forintot sikkasztott el egy csepeli rokkant kisnyugdíjastól.
Ez az ember, amikor rájött a sikkasztás tényére, akkor először a polgármester úrtól, illetve a párttársaktól próbált segítséget kérni, de ez nem jött össze, így bírósághoz fordult, illetve feljelentette az ügyvéd urat és az Ügyvédi Kamaránál is bejelentette, hogy mit tapasztalt. Az Ügyvédi Kamarából kizárták, az ügyészség megállapította a sikkasztás tényét, sőt még azt is megállapította, hogy olyan súlyú sikkasztásról van szó, amelyet három évvel kellene büntetni, de elévülésre való hivatkozással megtagadták a nyomozást.
A polgári peres eljárásban a bíróság jogerősen megítélte a kisnyugdíjasnak az elsikkasztott pénz visszafizetését kamatostul, mindenestül, plusz még másfél millió forint kártérítést is megítélt egészségromlás címén.
Szeretném hangsúlyozni, hogy erről az egész ügyről az egész csepeli MSZP-alapszervezet és a csepeli MSZP-s vezetők, így a körünkben helyet foglaló Avarkeszi Dezső országgyűlési képviselő és államtitkár úr is tudott. Azt szeretném megkérdezni öntől, miniszter úr, hogy jogszerűnek, törvényesnek és erkölcsösnek tartja-e azt, hogy egy ilyen bűnelkövető a továbbiakban még mindig a csepeli képviselő-testületben helyet foglalhasson, és döntéseket hozhasson a kerület életéről, a csepeliekről.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem