SZABÓ VILMOS

Teljes szövegű keresés

SZABÓ VILMOS
SZABÓ VILMOS külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Nyilvánvaló, hogy a 2011-es EU-elnökségi költségvetés tervezése összetett feladatot jelent, és nyilván nemcsak azért, mert nagyon sok olyan elemmel kell számolni, ami új feladatot jelent a magyar kormányzatnak és közigazgatásnak, hanem azért is, mert az EU-elnökségi feladatok az előre jól tervezhető program mellett - ahogy a kérdésében is megfogalmazta - számos váratlan helyzetet teremthetnek.
Fontos azonban itt kiemelni azt, hogy az EU-elnökségi feladatok kapcsán a magyar költségvetést terhelő váratlan helyzetek elsősorban és szinte kizárólag a magyar félév alatt, 2011-ben jelentkezhetnek majd. Álláspontunk szerint megfelelő biztonságot nyújt a váratlan helyzetek kezelésére az, hogy a kormány központi tartalékot képzett ezek fedezetére. Tekintettel arra, hogy a 2011-es EU-elnökségre való felkészülés kiemelt prioritás, az ezen a téren felmerülő 2010. évi váratlan helyzetek kezelése is megoldható lesz ebből a tartalékból. A tartalékmechanizmus korábban működőképesnek bizonyult, és az indokolt lesz majd a 2011. évi költségvetést kidolgozó kormány számára is.
A fentieket szeretném kiegészíteni azzal, hogy a képviselő úr által az EU-elnökségi munkacsoport ülésén e témában megfogalmazott felvetésekkel összhangban a Külügyminisztérium fejezetén belül is végrehajtottuk a szükséges átcsoportosításokat egy 10 százalékos további tartalékkeret képzése érdekében. E két tartalékmechanizmus együttesen megfelelő biztonságot nyújt az előre nem látható költségek fedezéséhez.
A Magyarországon megrendezésre kerülő ülések költségvetési igényeire vonatkozó kérdését illetően: szeretném kiemelni, hogy egyes eseménykategóriák forrásigényeinek részletes kidolgozása folyamatos feladat. A tervezés az eddigi ismereteink szerinti becslés és a korábbi elnökségi gyakorlat alapján történik. Ennek egy változatát már megkapta az Országgyűlés EU-elnökségi munkacsoportja, és ezekből az információkból idézett ön is.
Az EU-27, harmadik ország miniszteri szintű ülések esetében azt szeretném önnek elmondani, hogy ezek 1+4 fős formátumban megrendezett események, és a rendező tagállam a rendezési költségeken felül csak a delegációvezetők szállásköltségét fizeti, a többi delegációtagét nem. Ebben az értelemben a fenti szempontok alapján kialakult 25 millió forintos becslés valóban igen feszítettnek mondható, de semmiképpen sem nevezhető irreálisnak.
A szponzorációt illetően mi sokkal inkább óvatosságra intő tapasztalatokat kaptunk a tagállamok eddigi tapasztalataiból, hiszen az eddig előzetesen remélt összegektől jelentősen elmaradtak a felajánlások, vagy a kapott ajánlatok nem mindig jelentettek akkora megtakarítást, és a szolgáltatás minősége sem volt mindig az, amit elvártak, így a szervezőknek az utolsó pillanatban kellett további költségeket erre fordítani. Inkább tehát az elnökségi költségvetést a legnagyobb óvatosság elve szerint kívánjuk tervezni, mintsem hogy előre nagyobb szponzorokra számítsunk.
Éppen az előbbiek miatt számolunk a magyarországi rendezvények lebonyolítása kapcsán a 260 millió forint, valamint az elnökségi ajándékok esetében 50 millió forint szponzori felajánlással.
Köszönöm a szót, elnök úr. Kérem képviselő urat, hogy fogadja el a válaszomat. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem