ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Államtitkár úr, tökéletesen igaza van: egy képviselőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is módosító indítványt benyújtani. Valószínűsíthetően minden képviselő pontosan ennek a kötelezettségének próbált meg megfelelni és eleget tenni.
Ön beszélt az autópályákról. De nézzük meg Magyarországon a 32 ezer kilométernyi fő közlekedési útvonalat! Szét van rohadva, államtitkár úr. Nagyon sok kistelepülést jóformán meg se lehet közelíteni, olyan állapotban vannak az utak.
Nézzük tovább! Én magam is benyújtottam több módosító indítványt. Nekem fontos Veszprém megyében a 8. számú főútvonal kétszer kétsávosítása. Már rég leérhetett volna a határig. De ugyanilyen fontos nekem Somlóvásárhely csatornázása plusz négy településsel. De ugyanilyen fontos, mondjuk, Devecseren a várkastély-park rendbehozatala és a főtér rendbetétele. De lehetne kerékpárutakat és egyéb más dolgokat is sorolni. Minden képviselő a jogával és kötelezettségével élt akkor (Közbeszólás az MSZP soraiban: Csak a felelősségével nem!), amikor benyújtotta a módosító indítványt, és próbált és próbál meg mellette érvelni. Ugyanígy tett Pettkó András is, elmondta, hogy hova nyújtott be módosító indítványokat.
Molnár képviselőtársamnak mondom: a Fidesz nemcsak képviselőnként adott be módosító indítványt, hanem csomagban is adott be módosító indítványt. Teljesen logikus, hogy az önök álláspontja az, hogy összeadják ezeket a számokat, és megpróbálják a nagyvilág elé kürtölni, hogy a Fidesz hányszorosan túllépte magát a költségvetési keretet. Minden egyes képviselő nyújtott be módosító indítványt. Benyújtotta, valahonnan megpróbált elvenni annak érdekében, hogy az általa benyújtott módosító indítványt adott esetben önökkel együtt elfogadásra tudja vinni és késztetni, mondjuk, egy parlamenti vitában.
Szomorúnak tartom itt hivatkozni a munkahelyteremtésre. Közép-Dunántúlon lassan már súrolja vagy túl is lépte a 10 százalékot a munkanélküliség. Vasútbezárás? Persze hogy kevesen utaznak a vasúton, mert megközelíti a munkanélküliek létszáma a 600 ezret ma Magyarországon! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Teljesen logikus, hogy jóval kevesebben veszik igénybe a vasúti közlekedést, ha egyszer nincs munkahelyük. Beszélünk munkahelyteremtésről - ez egy óriási nagy tévedés. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem