VELKEY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VELKEY GÁBOR
VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Először az “Út a munkához” programhoz kapcsolódó polémiához szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Azt gondolom, azt a vitát, amit most elkezdtünk, a szociális törvény vitája kapcsán lefolytattuk. Teljesen egyértelműen elmondható és megállapítható, hogy az “Út a munkához” program közpénzekből önkormányzatokon keresztül finanszírozott foglalkoztatásbővítés, és nem fenntartható foglalkoztatás. Akkor is elmondtuk már, hogy ez a program akkor lehetne sikeres, ha a tartalmi munka minőségére és piackonform módjára koncentrálva a gazdasági szereplőkön keresztül is megvalósulhatna. Ennek a hatékonysága sokkal jobb lenne, a gyakorlatban pedig sokkal szűkebb körben jelenik meg. Sajnos, ennek a foglalkoztatásnak nincs folytatása. És azokban a térségekben, ahol ez a foglalkoztatás megjelenik, nem is várható, hogy folytatása lesz, amíg a gazdaság nem indul el. Ilyen járulékterhek mellett meg nem is tud elindulni.
Nem akarom ezt végigvitatni, azt gondolom, hogy a támogatott foglalkoztatás lehet átmenetileg, önkormányzatokon keresztül finanszírozva abból a célból, hogy vezesse vissza, tegye alkalmassá a rendszeres munkavégzésre az embereket, de ez csak akkor lesz hatékony hosszú távon, ha van piaci alapú folytatása. Ennek meg sajnos nincs, ezért csak átmeneti, itt tartósan nem eredményezhet elhelyezkedést, és nem eredményez elmozdulást a foglalkoztatásban.
Babák Mihály hozzászólására szeretnék nagyon röviden reagálni. Szeretném érteni a demokráciát, nem az egész ciklusban voltam képviselő, csak néhány éve vagyok az. Elmentem a környezetvédelmi bizottság költségvetési vitájára, és olyan cinizmust tapasztaltam a szavazások során, hogy nem kell ezt idéznem senkinek, gondolom, más is végigélte. A több száz módosító javaslatról kevesebb mint 20 perc alatt döntöttünk, úgyhogy abból a 20 percből 10 perc azért telt el, mert én akadékoskodtam a tartalmi döntéseket kikényszerítve. Úgy szavazott a többség és az ellenzék, hogy fogalma sem volt róla, milyen konkrét javaslatokra mond igent vagy nemet. Egy játék volt, egy cinikus játék, aminek sok értelme nincs.
Köszönöm. (Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem