VELKEY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VELKEY GÁBOR
VELKEY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai napirend előtti felszólalásom apropója a sajtószabadság. Az “Újságírók határok nélkül” nevű szervezet sajtószabadságról készített rangsorában Magyarország 2002-ben még a 24. volt, 2006-ra az előkelő 10. helyre sikerült javítani a pozíciónkat, 2007-ben és 2008-ban azonban fokozatosan visszaesve a legutóbbi rangsorban már csak a 23. helyen állunk. S most jó esélyünk van arra, hogy tovább zuhanjunk ezen a listán. Az ORTT ugyanis egy olyan döntést készül meghozni, amely véleményem, véleményünk szerint a sajtószabadság megcsúfolását jelenti.
Az Országos Rádió és Televízió Testület ez év júniusi határozatával meghirdetett két országos rádiófrekvenciát, amelyeken jelenleg a Danubius Rádió és a Sláger Rádió sugároz. A hirdetményre négy-négy pályázó jelentkezett, a pályázók közül két cég a sajtóértesülések szerint egymáshoz kísértetiesen hasonló üzleti ajánlatot adott be: az első két évre 700-700 millió forintos befizetést ígértek, a további évekre pedig az árbevételük 50 százalékát. Egy harmadik pályázó szintén e logikát követve ugyan kisebb kezdeti befizetést garantált, de a két évet követően szintén az árbevétele felét ajánlotta a frekvenciáért.
Itt idéznék egy, a sajtóban is megjelent szakértői véleményt: a nettó árbevétel 50 százalékát vagy afölötti arányt jelentő díjajánlatokról egyértelműen kijelenthetjük, nem az üzleti ráció diktálta azokat. Elképzelhetőek médiavállalat-gazdálkodási stratégiák, melyek hatékonyabbak az eddigieknél, de a nettó árbevételre számított 50 százaléknál nagyságrendileg kisebb díjkitermelő hatékonyság feltételezhető csak. Hasonló véleményt fogalmaztak meg a Budapesti Corvinus Egyetem médiagazdasági szakértői is, akiket az ORTT elnöke kért fel szakvélemény készítésére.
Meglepő módon azonban - a szakértői vélemények és a döntést előkészítő pártatlan szakmai apparátus javaslatával szemben - a három egyértelműen irreálisnak nevezhető ajánlatot tevő pályázó közül csak az egyiket zárta ki a testület megalapozatlan üzleti terve miatt. A másik két pályázó szorosan hasonló ajánlatát - amely esetében az előkészítők szintén kizárást javasoltak - a Fidesz-KDNP és az MSZP delegáltjai továbbengedték. A pártdelegáltak által megvédett pályázók közül az egyik cég nem más, mint a pártatlannak nehezen nevezhető Heti Válasz és Lánchíd Rádió tulajdonosa. Nem mellesleg e pályázó esetében jogos alaki kizárási indok lett volna az is, hogy nem nyilatkozott a tulajdonában lévő frekvencia kapcsán felvetődő összeférhetetlenségi kérdésről. A másik cég háttere rejtélyesebb, így csak találgatni lehet, mi magyarázza a két nagy párt kitüntetett figyelmét és kivételező elbánását.
Tisztelt Országgyűlés! A helyi frekvenciák sorsának ismerői jól tudják, hogy az ilyen típusú politikai megegyezések sajnos nem szokatlanok. A szűkös reklámbevételek okán e korlátozott piacok médiaszereplői a helyi hatalom jóindulatától függve válnak a helyi politikát uraló személy vagy párt, esetleg pártok kiszolgálóivá. Az esetek többségében ma már egyértelműen közpénzen vett pártpolitikai irányultságról beszélhetünk. A helyi politikában a pártok, a politika uralma - elfogadott és kőbe vésett szabályokat jelentő tradíciók, illetve működő erős kontroll hiányában - korlátlan, mindent, így a helyi nyilvánosságot is maga alá gyűri.
Közismert, hogy 1996-ban az országos kereskedelmi frekvenciák elosztása hasonló alkukra épült. A médiatörvény módosításának ötpárti előkészítése kapcsán kezdetben úgy tűnt, sikerülhet a pártbefolyást csökkenteni. A konszenzus nem jött létre, az említett konkrét eset pedig egyértelműsíti, hogy a pártok a már kiépített médiabirodalmak mellett a semlegesnek tetsző médiaszereplők lenyelésére törekedve próbálják a befolyásukat növelni. Nálunk tehát a szabályozottság és a kontroll párturalmat korlátozó ellenpontjai helyett a politikai zsákmányszerzés logikája erősödik.
Úgy vélem ezért, hogy az ORTT döntése súlyos veszélyt jelent az amúgy is megtépázott magyarországi sajtó szabadságára, és ez egy demokratikus országban nem elfogadható. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem