DEÁK ISTVÁNNÉ

Teljes szövegű keresés

DEÁK ISTVÁNNÉ
DEÁK ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én azt gondolom, hogy minden törvénynek, törvénymódosításnak alapvető célja az kell legyen, hogy a meglévő helyzetet javítsa, alakítsa, de ne is várjunk el tőle többet, mint amilyen céllal az a törvénymódosítás született. Ez a törvénymódosítás, amelyet képviselőtársaim benyújtottak, egy olyan eszközt biztosít a közoktatási intézmények számára, amellyel a jelen problémákat, a társadalmi, családi, egyéb konfliktusokból adódó problémákat igyekszik megoldani, amennyiben ezek az iskola területén belül jelentkeznek. De semmiképpen nem célja olyan társadalmi problémák megoldása, amelyekről egyébként itt most ennek a törvénymódosításnak a kapcsán szót ejtettünk.
Meg kell mondjam, hogy engem nagyon megdöbbentett Pósán képviselő úr néhány elvárása ezzel a törvénymódosítással kapcsolatosan, és az is, amit akár az integrációról, szegregációról mint szakmai hozzászólást próbált adni. Meggyőződésem, hogy ez nem szakmai, hanem politikai hozzászólás volt. Hiszen szakmailag hogy mondhatna egy pedagógus olyat, hogy magatartási, tanulási problémával küzdő gyereket le kell választani a többiekről? (Közbeszólások. - Az elnök csenget.)
Én azt gondolom, hogy szakmai szempontból ennek már minimum mintegy húsz éve vége, amikor azt kell mondjuk, hogy az ilyen gyerekeket akár a Taigetoszról is le kellene dobni vagy elkülöníteni, hiszen az esetek 99 százalékában - bizonyára ön is tudja - nem ezek a gyermekek az okai annak, hogy velük magatartási és tanulási problémák vannak (Babák Mihály közbeszól.), akkor nem lehet büntetni őt azzal, hogy a saját társaitól vagy a lehetőségeitől elzárjuk. Én azt gondolom, hogy az az országgyűlési képviselő, aki ilyet tud mondani, nem elég felelősségteljesen gondolja át a diákok helyzetét egy intézményben. (Babák Mihály: Mi a baj ezzel?) Majd még kifejtem később a véleményemet erről.
Köszönöm a szót. (Babák Mihály: Jó, nekem mennem kell bizottsági ülésre.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem