DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal a szándékkal, hogy az iskolában elharapódzó erőszaknak valamilyen módon gátat vessünk, maximálisan egyet lehet érteni. Hogy jó-e ez a technika, ez a módszer, amit a beterjesztett módosító javaslat tartalmaz, ezzel kapcsolatban azért megoszlanak a vélemények.
Leszögezem elöljáróban, hogy Rózsa képviselő úr azon megállapításával, miszerint a politika felelős, ezzel maximálisan egyetértek, csak azt a részét nem fejezte be a mondatnak, hogy nyolc éve önök kormányoznak, tehát ezt egyfajta önkritikaként is kell értelmezni - ezzel maximálisan egyet tudok érteni. (Babák Mihály: Úgy van!)
Azzal is egyet tudok érteni, hogy a jogkövető magatartás szempontjából a politikának is nagy felelőssége van. Csak kiragadok egyetlenegy példát, azt hiszem, kellőképpen érzékelteti: Draskovics Tibor áfavisszatartása és annak jogszabályi megalapozottsága; azt hiszem, hogy tovább ezt nem kell bizonygatni. Számos egyéb példát is lehetne hozni, hogy hol kezdődnek vagy hol kezdődtek a bajok. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)
Visszatérve egészen konkrétan erre a javaslatra, van egy jogtechnikai aggály: lehet-e egy olyan szabályrendszerben, amit szervezeti és működési szabályzatnak nevezünk, olyan természetű problémákat kezelni, ami viszont már a szankcionálás szempontjából szabálysértés vagy akár a büntetőügy kategóriájához tartozik? Jogalkotási szempontból, valljuk be őszintén, ez azért elég furcsa dolog, sőt lehetetlen dolog.
(13.20)
Hogyan kell azt elképzelni, hogy egy iskolai házirend tartalmazzon esetleg büntető tételeket? Ez jogilag nem megy. Hogyha ezt a kérdést kezelni kívánják, akkor egész egyszerűen azt kellene mondani, hogy nem a közoktatási törvénynek az idevonatkozó passzusán kell változtatni, hanem például a szabálysértésekre vonatkozó felsorolást vagy tartalmakat kell részletezni, és abba bele kell illeszteni azt, hogy a közintézmények működésének megzavarásával kapcsolatban, s a többi, s a többi, s a többi. Én azt gondolom, hogy ez azért egy kardinális kérdés, mert ahány iskola, egyébként annyiféle házirendet vagy szervezeti és működési szabályzatot képes alkotni, annyiféle kritériumát tudják megszabni annak, hogy mikor mi és hogy minősül, mondjuk, a napi működést megzavaró cselekedetnek.
Ebből pedig az következik, hogy az a klasszikus, a jogalkotás szempontjából egy elvárható norma, miszerint egységes és egyforma megítéltetés alá essenek a különböző cselekedetek, alapvetően sérül. Én azt hiszem, hogy itt az irány el lett tévesztve. Nem a közoktatási törvénybe kell belerakni, és nem a házirend hatályához kell ezt kapcsolni, mert egyébként - még egyszer mondom - ez a probléma előáll.
A másik komoly probléma, hogy mi történik akkor, ha, tételezzük fel - ezen a részén túllépve, mondjuk, ez még valamelyest rendben is lehetne -, elkövet egy szülő olyan természetű magatartást, amely beleesik abba a kategóriába, amit szabálysértésnek nevezünk, és kirónak rá, mondjuk, százötvenezer forintos bírságot, de ugyanakkor ez a tétel behajthatatlan. Mi fog történni? A szankció, ami elvileg Damoklész kardjaként megvan, a gyakorlatban érvényesíthetetlenné válik, röhög a markába, már bocsánat a kifejezésért; tehát lényegében nem fogja elérni azt a kívánt hatást, amiről itt szó volt.
Ugye, önök a bírósági eljárások gyorsításának a dolgát említették. Maximálisan egyetértek, pontosan azért, hogy legyen közvetlen visszacsatolása. De ha nem abba a fázisba kerül ez a dolog, hanem még csak itt tartunk, hogy van egy kiszabott bírság, nem behajtható, akkor meg mi történik? Ugyanott tartunk, ahol jelenleg is tartunk, hogy persze, lesz majd valami jogi eljárás, aztán meglátjuk, hogy mi az eredménye, két év múlva, öt év múlva, húsz év múlva, ezer év múlva... Ez így nyilván nem fog menni.
Azzal is egyetértek természetesen, hogy a pedagógusok megbecsültségének a kérdése egy kardinális dolog, csak akkor egy kicsit meg kellene fordítani a sorrendet, és mondjuk, előszedni a hatályos közoktatási törvényt, és kigyomlálni belőle minden olyan dolgot, amit az elmúlt nyolc évben önök olyan irányba módosítottak, ami alkalmas volt arra, hogy a pedagógusok tekintélyét maximálisan lerombolja, mert számos ilyen dolgot sajnálatos módon beleraktak.
Hadd említsek néhány példát. Éppen Tatai képviselő úr említette az előbb, hogy előfordulhatnak olyan gyerekek az iskolában, akik kifejezetten renitens magatartásukkal jelentős mértékben bomlasztóan hatnak a közösség egészére. Van-e ma mód és lehetőség az ilyen gyereket az iskolából eltávolítani? Nincsen. Nincsen. Azt mondja az előírás, hogy az igazgató akkor tudja kicsapni az iskolából - beszéljünk nagyon hétköznapi nyelven -, ha biztosítja egy másik iskolában az ő elhelyezését. Mi történik? Két igazgató két renitens gyerekét kicseréli. Lehet, hogy két hétig meghúzza magát, de a harmadik héten már ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Egész egyszerűen ez egy tarthatatlan helyzet.
Ugyancsak azt gondolom, hogy ebbe a kategóriába tartozik az is, hogy kellő átgondoltság nélkül vezették be az integrált oktatást. Ez erőltetett minden szempontból, nincs végiggondolva, egy nagy kalapba van belezúdítva az égvilágon minden. Ebből megint nem lehet jól kijönni. Ugyanebbe a kategóriába tartozik az is, amit egykoron elmondtunk, amikor a vita volt erről a parlamentben, most csak megismételném, hogy lehet-e vagy nem lehet buktatni. És ezzel mit üzentünk meg mind a diákoknak, mind a szülőknek? Édes fiam, az első négy osztályban akármit is csinálsz, akkor sincs komoly következménye. Hát, ez az üzenete!
Ezeket kellene végiggondolni, tisztelt képviselőtársaim, kigyomlálni a törvényből, mert csak és kizárólag egy olyan pár mondatos módosítás, hogy a házirendben szabályozzuk, hogy hogyan viselkedjenek az intézménnyel egyébként jogviszonyban nem állók, akik oda beteszik a lábukat, és ennek meg legyen büntetőjogi szankciója, ez jogilag is egy nonszensz helyzetet fog eredményezni, és aggályos is egyébként. Én azt gondolom, hogy ezzel nem fogunk tudni érdemben előrelépni sajnálatos módon semmilyen szempontból.
Elhangzott az az észrevétel - és maximálisan egyetértek -, éppen az államtitkár úr említette, hogy a pedagógusképzés hogy meg mint, igazítani kellene jobban, hogy életszerűbb legyen, ilyen szituációkkal szembesüljenek. Egyetértek, államtitkár úr, csak akkor tisztelettel megkérdezem, hogy az a felsőoktatási törvénytervezet, ami éppen a következő napirendi pontunk lesz, miért nem foglalkozik egy árva szóval sem ilyen kérdéssel. Pedig most már a bolognai típusú képzésnek az első három évén túl vagyunk, és már most látszik a tapasztalat, statisztikai eredményeket is lehet nyugodtan idézni, hogy egész egyszerűen összeomlik a tanárképzésünk. Akkor miért nem foglalkozunk ezzel? Lehet ilyen szép dolgokat mondani, csak akkor legyen mögötte tartalom. Az a probléma, hogy nincsen.
Beszélt az államtitkár úr az iskolapszichológusok dolgáról is. Egyetértenék, csak akkor kérdezem: miért is van ekkora forráskivonás? Mert mit fognak most csinálni az önkormányzatok? A legminimálisabb alapfeladatok szintjén éppen hogy tudják működtetni majd a közoktatásukat, és minden egyéb dolgot, ha tetszik, ha nem, le fognak nyesni. Idetartozik az iskolapszichológus, idetartozik majd a szabadidő-szervező tevékenységekkel megbízott kollegáknak a dolga, akármilyen diáksport, szakkör, és így tovább, és így tovább. Nem fog működni. Pontosan az ellenkezőjét teszik annak, mint amiről egyébként most az előbb beszéltek. Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal kéz, vagy nem tudom, mi ennek a magyarázata, mert a szóvirágokkal sajnos nem sikerül ennek a dolognak útját állni.
Ön említette a református kollégiumok nemes hagyományát. Tökéletesen igaza van, csak ne felejtsük el, a református kollégiumoknál vagy bármelyik egyházi intézménynél mind a mai napig működik az a rendszer, hogy a nem oda való gyereket egész egyszerűen kiteszik. Ez a helyzet. Nem véletlen az sem, hogy egyébként megnőtt az elmúlt években vagy évtizedben a szülőknek az a hajlandósága, hogy egyházi intézményekbe vigyék a gyermekeiket, mert nagyobb belső rendet, nagyobb belső biztonságot és nagyobb belső morális tartást tapasztalnak, de ennek alapvetően ez az oka.
Ugyanakkor viszont a közoktatási rendszerben működő intézményeknél olyan szabályozókat állítottak be, amelyek egész egyszerűen lehetetlenné tesznek egy csomó olyan dolgot, amivel korábban az intézmények élhettek. És félreértés ne essék, nagyon téves az az elképzelés - általában Magyar Bálint szokott ilyenekkel előrukkolni -, hogy minden esetben negatív attitűddel van a hozzáállása, és azt mondja, hogy mert akkor az ilyen iskolák így szegregálnak, nem tudom, mit csinálnak, megtorolnak; a kutya füle tudja, mi mindent szokott mondani. Tévedés, pont fordított a helyzet! Korábban sem volt az gyakorlat, hogy az iskolák és a pedagógusok alapvetően arra törekedtek volna, hogy bárkit is dobjunk ki az iskolából, a legvégsőbb eszköz volt, a legvégsőbb.
Ugyancsak idetartozik az a kérdés, hogy az iskolaszékeknek nincs gyakorlatilag joguk, az iskolaszékeknek nincs semmiféle érdemi szankcionálási joguk, ahol egyébként ott lennének a szülők is. Nincsen, átkerül minden a tantestületekhez. A tantestületek meg miben érdekeltek? Ha tetszik, ha nem, de mondjuk ki világosan, normatív finanszírozás van, kötött csoportlétszámok vannak, bizonyos létszám alatt már fele finanszírozásra esik vissza minden; abban lesz érdekelt, hogy minden gyereket megtartson, ha oda való, ha nem oda való, ha jó gyerek, ha renitens gyerek, és így tovább. Nem működtethető így hosszú távon egy iskolarendszer, és nem teremthető meg annak sem belső rendje, sem normális közérzülete, sem a pedagógusok tekintélye.
Önmagában tehát csak és kizárólag ez az egy kis módosítás, amelyet méltóztattak beadni, arra alkalmas, hogy gumicsontként bedobjuk a köztudatba, de arra nem, hogy megoldja a problémákat. Nagyon sajnálatosnak tartjuk. Magával a szándékkal, hogy rendet tegyünk a dologban, mélységesen egyet tudunk érteni, de hogy úttévesztés van, abban viszont sajnos biztosak vagyunk.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
