ELNÖK (Mandur László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Mandur László)
ELNÖK (Mandur László): Soron következik a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Magyar Bálint, Sándor Klára, SZDSZ, Szabó Zoltán, Deák Istvánné, MSZP, képviselők önálló indítványát T/10508. számon (Zaj. - Az elnök csenget.), a bizottsági ajánlást pedig T/10508/5. számon megismerhették.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ajánlás összesen négy ajánláspontot tartalmaz. Indítványozom, hogy ezeket összefüggéseikre figyelemmel egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta. (Zaj. - Az elnök csenget.)
Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megnyitom a részletes vitát, azt kérném tisztelettel azoktól a képviselőtársaimtól, akik nem kívánnak részt venni ebben a vitában, hogy vagy türelemmel és csendben a helyükön figyeljék az eseményeket, vagy pedig legyenek olyan kedvesek, és a megbeszéléseiket az üléstermen kívül szíveskedjenek folytatni. Köszönöm szépen megértő, segítőkész hozzáállásukat.
Tisztelt Országgyűlés! Megnyitom a részletes vitát az ajánlás 1-4. pontjaira. Kérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. Aki igen, gombnyomással jelezze! (Nincs jelentkező.) Úgy látom, hogy nincs ilyen képviselő.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztők is elmondták már mindazt, amit el kellett mondani, úgy látom, mert nincs előterjesztői jelentkezés sem. Köszönöm szépen.
Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön fogunk majd dönteni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem