HÓNIG PÉTER

Teljes szövegű keresés

HÓNIG PÉTER
HÓNIG PÉTER közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Egyetértek képviselő asszonnyal abban, hogy minden munkahely kincs. Épp a munkahely megőrzésének fontosságát felismerve indította el a kormány a munkahelymegőrző programját, amelynek segítségével a legfrissebb adatok szerint eddig több mint 48 500 fő munkahelyének megőrzése történt meg. Összességében pedig a hazai és uniós források felhasználásával 150-160 ezer munkahely megőrzésére van lehetőség.
Ami pedig a helyközi közösségi közlekedési rendszer átalakítását illeti, világosan kell látni: egy olyan helyzet, amelyben minden egyes állampolgárnak - keresőnek és nem keresőnek egyaránt - 30 ezer forintjába kerül a közösségi közlekedés támogatása, az nem tartható fenn. A drága szolgáltatás nem jár együtt minőségjavulással, a járművek több esetben csak 15-20 százalékos helykihasználtsággal közlekednek, és a foglalkoztatás hatékonysága is alacsony.
(14.40)
Szembe kell nézni azzal, hogy amennyiben a közösségi közlekedés átalakítására most elindított érdemi lépéseket nem sikerül megtenni, akkor az egész vasúti személyszállítás és az átalakítással érintett lényegesen több vasutas állása, megélhetése kerülhet veszélybe.
A hazánkban most zajló hálózatracionalizálási folyamat egyébként a nyugat-európai vasutaknál az alacsony forgalmú, veszteségesen üzemelő mellékvonalak felfüggesztéseként már tíz-húsz éve megtörtént, ennek ellenére nem tekintik lezártnak a folyamatot, időről időre felülvizsgálják a vasúti hálózatuk méreteit és munkaerőigényét. A szomszédos Ausztriában néhány hete döntöttek 58 vonal megszüntetéséről és 20 százalékos létszámcsökkentésről az osztrák vasutaknál.
A hazai közösségi közlekedés átalakításáról szóló augusztusi kormányhatározatnak nem az a célja, hogy vasútvonalakat szüntessen meg, hanem a szolgáltatás minőségének javítása mellett hosszú távon fenntartható, finanszírozható közlekedési rendszert hozzon létre. Ehhez nélkülözhetetlen a tartalékok feltárása, a hatékonyság javítása és a párhuzamosságok felszámolása. Az erre irányuló munkálatok jelenleg folyamatban vannak, amelyek keretében ez ideig semmilyen konkrét vasútvonalról nem született döntés, ezért a mostani fázisban az átalakítás létszámkihatása és az egyes településeket érintő hatása sem ítélhető meg pontosan.
Azt azonban a leghatározottabban leszögezhetem: azok között a települések között, ahol eddig is biztosított volt a közösségi közlekedés, ott ez a lehetőség továbbra is fennmarad, tehát az az állítás, hogy onnan majd munkába, iskolába vagy egyéb helyekre nem tudnak menni a lakosok, tudatos elferdítése a tényeknek. Ugyanakkor illúziót sem kívánunk kelteni: a jövőben valószínűleg lesznek olyan vonalak, ahol majd autóbuszok közlekednek a vonatok helyett. Azoknak pedig, akiknek esetleg az átalakítás miatt megszűnik a munkahelyük, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat aktív és passzív eszközrendszere, valamint a foglalkoztatásukat elősegítő különböző szolgáltatások nyújthatnak segítséget. Emellett folyamatosan egyeztetünk az érintett munkavállalói érdekképviseletekkel is az átalakítás megfelelő kezelése érdekében.
Összegezve tehát azt tudom mondani, hogy amennyiben továbbra is fenntartunk egy mindenkinek drága, romló színvonalú, alacsony hatékonyságú rendszert, az később éppen azt a vasúti közlekedéssel érintett százezer embert hozhatja lehetetlen helyzetbe, akikre a képviselő asszony utalt. Mi éppen az ő érdekükben küzdünk a fenntartható, kiszámítható vasúti közlekedés megteremtéséért.
Kérem a képviselő asszonyt, szíveskedjen válaszomat elfogadni. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem