DR. BALSAI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz): Miniszterelnök úr, nem az a kifogásunk tárgya, hogy részt vesz Magyarország, hanem hogy milyen aránytalan költségekkel, figyelemmel azokra az adatokra, amelyeket én itt most ismertettem. Tehát a szomszédos Tajvan esetében - aki nyilván presztízst csinál abból, hogy Sanghajban részt vegyen -, mondom még egyszer, a negyedrészébe, ha jól számolom, negyedrészébe kerül a bekerülési összeg, és az igen gazdag, mondhatni, kőgazdag Luxemburgnak is kevesebb mint 1 milliárd forintnak megfelelő összegbe kerül az összeg. Úgyhogy én örülök annak, ha átnézik a kiadásokat; nem a részvétel, hanem a túlzott költségek miatt van elsősorban kifogásunk. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem