GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azzal szeretném kezdeni a választ, hogy az Alkotmánybíróság soha nem állapította meg, hogy a ’92-es törvénykezés alkotmánysértő volt. Az, hogy igazságos volt-e, és hogy milyen károkat okozott, egy más kérdés, de ilyen megállapítása az Alkotmánybíróságnak nem volt.
Arról szeretném tájékoztatni, hogy az Alkotmánybíróság a 2000. évi CXLIV. törvény alkotmányellenességének megállapításakor nem mondta ki, hogy a kérdés meghatározott módon való rendezése, így például a visszavásárlás folytatása az állam alkotmányos kötelessége lenne. Ha visszaemlékszik a képviselő úr, ott az volt az alkotmányossági probléma, hogy kizárólag a mezőgazdasági szövetkezetekre terjedt volna ki ez a teljes körű kártalanítás, amit egy más módszerrel oldott meg utána az akkori kormány 2001 folyamán, és nem foglalkozott az egyéb szövetkezetekkel, és ez volt az alkotmányossági probléma oka.
A képviselő úr is tudja, hogy ez az akció a magyar adófizetőknek körülbelül 60 milliárd forintjába került. Ebből hozzávetőlegesen 18-19 milliárdnyi valóban élő üzletrész került egyébként egy későbbi 2006-os döntéssel vissza a még működő szövetkezetek fel nem osztható vagyonába.
Azt gondolom, hogy a mostani költségvetési helyzetben alapvetően nem a jogalkotás hiánya a probléma, hanem az a probléma, hogy én nem gondolnám, hogy egy ilyen típusú, tisztán erkölcsi alapú kártalanításra a jelenlegi költségvetési helyzetben 60-80 milliárd forint rendelkezésre állna, ugyanis csak teljes körben lehetne ezt a kérdést kezelni, az összes szövetkezet összes valamikori nevesített üzletrészével kapcsolatban.
Egyébként nem lerázni akarom az ügyet, de a szövetkezetekkel kapcsolatos jogalkotási kérdés a Miniszterelnöki Hivatalhoz került. Én annyit tudok mondani, nyilván ők se mondanának mást, hogy ennek az ügynek a rendezése a jelenlegi költségvetési helyzetben biztos, hogy nem megoldható, hiszen ez alapvetően nem alkotmányossági kérdés, hanem egyszerűen az, hogy van-e az adófizetőknek arra pénze, hogy egy teljes körű, a még nem érintettek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) körében kárpótlás legyen, vagy sem.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem