DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! 2007-ben a győri önkormányzat gazdasági bizottsága Szijjártó Péter képviselőtársunk elnökletével mikrovállalkozások fejlesztésére hirdetett támogatási pályázatot. A pályázat feltételeit a bizottság két külsős, Fidesz által delegált tagja állította össze, ennek eredményeként - mit tesz isten - a felosztható összeg több mint egynegyedét az említett két fideszes politikus közvetlen hozzátartozói tulajdonában álló vállalkozások . Más forrásból, de közel ugyanekkora összeget kapott a bizottság harmadik, ugyancsak Fidesz által delegált külsős tagjának cége, amely fő tevékenységként ugyan hangszergyártással foglalkozik, ám az önkormányzattal hogy, hogy nem, politikai tanácsadásra irányuló szerződést sikerült kötnie.
Győri szocialista önkormányzati képviselők ezt akkoriban mutyizásnak, panamának minősítve a nyilvánosság előtt is szóvá tették, egyúttal pedig bejelentéssel az ügyészséghez fordultak. Az ügyészség válaszában közölte, hogy az eset erkölcsileg ugyan súlyosan kifogásolható, ám bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg, így eljárást sem indított.
Úgy vélem azonban, az elmúlt héten új helyzet állt elő. Szijjártó úr ugyanis, aki a “mutyi” és a “panama” kifejezéseket sértőnek találta, személyiségi jogai védelmében bírósághoz fordult, ám a Győri Ítélőtábla múlt heti jogerős ítéletében a keresetet elutasította, és kimondta: az elhangzott tényállítás valóságtartalmának bizonyítása sikeres volt. Szijjártó képviselőtársamnak tehát immár jogerős bírói ítélete van arról, hogy mutyizott és hogy panamista.
Kérdezem ezért legfőbb ügyész urat: a jogerős ítélet fényében nem lát-e okot az ügyészség korábbi álláspontjának - miszerint bűncselekmény gyanúja nem állapítható meg - felülvizsgálatára? Nem minősül-e bűncselekménynek a mutyizás? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem