KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF
KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Kérem, vegyék komolyan ezt az ügyet. Azzal, hogy a honlapon szereplő tehénkétől “tejminátor” koktélt lehet rendelni, egészen biztosan nem fog megoldódni az ágazat problémája.
Engedje meg, hogy szó szerint idézzek az idei költségvetés törvényjavaslatából: “Az ’Igyál tejet’ program piacszabályozó jellege mellett a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetését elősegítő szociális intézkedésnek tekinthető. Az iskolatejprogram az EU-n belül is támogatott tevékenység. A nemzeti kiegészítő támogatás 2010. évi összege 400 millió forint.” Zseniális! Úgy vesznek el, mintha adnának, ugyanis a 2009. évi támogatás 900 millió forint volt.
Államtitkár Úr! Csak emlékeztetni szeretném, hogy az Orbán-kormány ideje alatt erre egymilliárd forintot biztosítottunk. Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem