DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Nézem, hogy a kormány képviselői közül ki van jelen, egy államtitkárt látok. (Közbeszólás az MSZP soraiból: De nem akármilyet! - Korózs Lajos: Én legalább szorgalmas vagyok.) Képviselőként természetesen kíváncsi voltam, és ezért meghallgattam Oszkó miniszter úr expozéját, aki késve érkezett, és sietve távozott a költségvetési vitáról. És meghallgattam természetesen Göndör Istvánt, a szocialisták vezérszónokát is (Babák Mihály: Pfuj! Pfuj!), akinek, belátom, nehéz feladata volt, hisz Göndör István is tudja, hogy egy olyan korszak utolsó költségvetését tárgyalja a magyar parlament, ez a korszak 2002-től tart, ami a hiteltelenség és a hazugság korszaka volt. Ennek utolsó költségvetéséről nehéz is lett volna valami örömteli dolgot mondani, Göndör képviselőtársam tisztességesen birkózott ezzel a feladattal, de a lehetetlent megoldani nyilvánvalóan ő sem tudta.
Érdekes volt a pénzügyminiszter urat hallgatni. (Dr. Kovács Zoltán: Hát, azt nem mondanám.) Egy órán keresztül beszélt, én azt láttam, hogy ő itt ebben a megszólalásában egy szobrot ácsol önmagának és Bajnai kormányfőnek, akit az előző vezérszónok felszámolóbiztosnak aposztrofált, Bajnai kormányfő is egyébként itt volt a miniszter úr expozéja során. A szobrot úgy ácsolták, hogy arra a posztamensre, amire ők ketten felálltak, fontos tételeket lehetne felvésni, többek között azt, hogy a forint árfolyama stabilizálódott - fejtette ő ki. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Elmondta azt is, hogy a jegybanki alapkamat csökkent 9,5 százalékról 7,5 százalékra; az állampapírok hozama visszaesett 13-14 százalékról 8 százalékra; hatszorosan túljegyezték azt az állami akciót, amiben európai alapú kötvényeket bocsátott ki, és a bankrendszer egyébként stabil. Ezek vitathatatlan tények, ezeket fel is véshetjük erre a posztamensre (Babák Mihály: Semmi köze hozzá.), amire ez a két államférfi felállhatott.
A két államférfi messzire tekint, a pénzügyminiszter úr a budai hegyeket látja, ott lázas építések zajlanak, ott villákat építenek. (Mohácsi József: Ne irigykedj!) A kormányfő nagyobb ember, valószínűleg messzebbre néz, Berlinre, Párizsra és más európai fővárosokra tekint, és a globális konjunktúra javulását várja. Van is rá oka, mert ő ahhoz, hogy ez megváltozzon, semmit nem tesz ebben a költségvetésben, ebben sem tesz, és az előző költségvetésekben sem tett semmit hozzá.
Azonban azt is remélem, hogy ezek a jeles urak, akik felmásztak az általuk ácsolt posztamensre, azt is látják, hogy ezt a szobrot, amit itt ma megépítettek maguknak, ezt egy milyen környezet veszi körbe. Mert ebben a környezetben én felszedett vasúti síneket látok, felszámolt vasúi szárnyvonalakat látok. Látok ebben a környezetben, ahol ez a szobor áll, tisztelt államtitkár úr, bezárt iskolákat, tegnap ezekben az iskolákban élet folyt, ma kihaltan működnek; elhagyott vasúti állomásokat látok. Látok olyan vidéki térségeket, ahol munkanélküliek ezrei tengődnek, és örömmel utaznának egyébként a felszedett vasúti síneken, ha lenne hova utazniuk, ha lenne munkájuk, és még folytathatnám a sort. Mondjuk, látok egy egyre lehetetlenebb egészségügyi ellátást, ahol ellátás helyett egyre inkább csak a várólisták vagy a várakozólisták karbantartása folyik egészségügyi ellátás helyett is.
A pénzügyminiszter úr kísérletet sem tett arra, hogy a makroszámokon kívül, a külföldnek való megfelelés igazolásán kívül valamit a reálgazdaságról és egyszerűen a költségvetésnek az embereket érintő hatásairól is szóljon. Én a megszólalásomban majd erre is kísérletet teszek, mert mondom, lehet szobrot építeni önmagunknak innen, a parlament pulpitusának magasságáról, de ezt a szobrot csak egy valamilyen környezetben lehet elhelyezni, az a környezet pedig gyászos és dicstelen ez után a kormányzati teljesítmény után, amit önök két kormányzati ciklus után itt nagy valószínűséggel maguk után hagynak.
Említettem azt, és ez a költségvetési törvényjavaslatban le is van írva, hogy akkor, amikor a kormány egy ilyen makropályát felrajzol, és tesz egy hároméves kitekintést, amit egyébként jogszabályok is elvárnak tőle, hogy alapvetően a globális konjunktúra javulására épít a kormány, és hozzáteszi azt is, hogy azt is reméli, hogy azoknak a fiskális kiigazító intézkedéseknek - amelyek a reálgazdaságot érintették - már csak a kifutó hatásai lesznek az elkövetkezendő években érzékelhetőek, és ezért majd 2011 és ’13 között egy 4 százalék körüli növekedéssel kalkulálnak; ezt a növekedést a külső értékesítés fogja ösztönözni, a növekvő beruházások fogják ösztönözni vagy megalapozni. Ugyanakkor azt is hozzáteszi, hogy a jövőben a lakossági és a kormányzati fogyasztás bővülése a korábbi szinthez képest mérsékeltebb marad, és ezzel létrejön egy olyan egészségesebb szerkezetű gazdaság és egy olyan új növekedési pálya, ami új szerkezetű, és ezért az előzőekhez képest, mondjuk, egy védhetőbb és megalapozottabb hosszú távú növekedést biztosít. Azt a kormány innen most látja, hogy mi történik majd 2011-ben és ’13 magasságában, de azt, ami az idei évben történik vagy a jövő évben történik, azt csak nagy-nagy bizonytalanságokkal tudja most is tervezni.
Egy költségvetési vitában nehéz számok nélkül beszélni. Ezeket a számokat én most itt az elején letudom azért, hogy értelmezni lehessen a kormány gondolkodását. A GDP 2008-ban még 0,6 százalékkal növekedett, 2009-ben azzal kalkulálunk, hogy a visszaesés 6,7 százalékos lesz. Persze, októberben tartunk még csak, a folyamat végét nem látjuk. És azzal is kalkulálunk, hogy 2010-ben is a GDP csökkenni fog, de már csak 0,9 százalékkal. Azt tényként megállapíthatjuk a számok alapján, hogy az elv szerint az idei évben és a jövő évben a GDP elszenved mintegy 8 százalékos visszaesést, ez egy példátlan visszaesés a rendszerváltás óta, és nem igaz az, hogy ez csak a világgazdaság hatásainak következménye. A szocialista kormánynak ebben a két kormányzati ciklusban maradandó és múlhatatlan negatív érdemei vannak abban, hogy a gazdaság folyamatai így alakultak. Az optimista kitekintés pedig azt hozza, hogy majd 2011-től kezdve 3,9-4 százalék, majd 2013-ban már egy 4,1 százalékos növekedéssel is kalkulál a kormány.
A fogyasztói árindex kapcsán is optimista a kormány, a tavalyi 6,1 százalékos infláció után 2009-ben 4,5 százalékkal kalkulál.
(12.30)
2010-ben az infláció valamelyest csökkenne, az év egészében 4,1 százalékkal kalkulálnak azért, hogy majd, amikor ők befejezik kormányzati működésüket, az infláció érdemben csökkenjen: 2,2, 2,6 és 2,8 százalékot említenek 2011-13 között.
Ha a költségvetés növekedési forrásaira tekintünk rá, akkor ugyanezt a tervezési logikát látjuk, a háztartások fogyasztása 2009-ben 6,6 százalékkal esik vissza - tragikus szám -, jövőre is visszaeséssel, 2,1 százalékos visszaeséssel kalkulálnak, és az ő működésük után majd beindul itt is egy növekedés, 2,7, 2,3, majd újra 2,3 százalékos háztartási fogyasztásnövekedéssel kalkulál a kormány. Körülbelül ilyen arányokat vázol fel a költségvetés a közösségi fogyasztás tekintetében is, és akkor eljutunk az alapvető számhoz, a hiányszámhoz: 2010-ben a kormány 3,8 százalék hiánnyal számol.
Azt itt világosan rögzítette Göndör képviselő úr és a kormány képviselője is, hogy ha valami megkérdőjelezhetetlen, az a hiány, mert ha a hiányt bármilyen módon növelnénk, az megint a nemzetközi bizalom elvesztésével járna. Azt csak szerényen teszem hozzá, hogy az elmúlt egy-másfél év átlagában ez a hiány 1 százalékkal növekedett a korábbi tervezett hiányhoz képest. Egyszerűen azért, mert azok a globális várakozások, amikre a költségvetés korábbi számait építették, vagy a konvergenciaprogram korábbi számait építették, nem teljesültek, az IMF-fel egyeztetve néhány óra alatt ezt a hiánycélt 1 százalékkal növelni lehetett. Ennyire vannak kőbe vésve ezek a dolgok.
A kormánytól sokszor hallottuk, hogy rövid távon csak válságmenedzselésre rendezkedik be. Mit ért válságmenedzselés alatt? Ezekből a dokumentumokból is kiolvasható: igyekszik a pénzügyi rendszer stabilitását megőrizni - el kell mondani, hogy ez sikerült, a magyar pénzügyi rendszer, hála istennek, nem omlott össze -, igaz, hogy a pénzügyi rendszer a közvetítő szerepét sem tölti be, mert a hitelezés is leállt az országban, semmi ilyen nem történik, a bankok egyszerűen betétet gyűjtenek.
A válságmenedzselés másik szegmense a kormány nézőpontjából pedig a munkahelyek megőrzése. Lehet, hogy volt ilyen szándéka a kormánynak, ez a szándék semmilyen módon nem teljesült, a munkanélküliségi mutatók lassan 10 százalék körül járnak, tehát a munkahelyek megőrzése érdekében az “Út a munkához” látszatprogramokon kívül érdemben a kormány hozzátenni semmit nem tett.
Ez nincs minden országban így, tehát lehet is várni valahol a globális konjunktúra javulását, mert ha felidézem azt, hogy mit csinálnak, mondjuk, Franciaországban - hogy a legfrissebb adatokat mondjam -, Sarkozy elnök úr és a francia kormány arról döntött, hogy újabb 1,6 milliárd euróval segítik a kis- és középvállalkozásokat, Franciaországban ezeknek a cégeknek a feltőkésítését. Korábban már volt 350 milliós tételük, a kettő együtt már 2 milliárd eurónál több. Ezek olyan lépések, amilyeneket persze egy meghatározó gazdaság azért tesz, hogy majd egyszer a globális konjunktúra növekedjen. Vagy Németországban - Szlovákia is tett hasonló lépéseket -, csak említsem meg, hogy az autóipar életben tartása érdekében 2500 eurót, azaz 800 ezer forintot adnak egy olyan autócsere esetén, ami 9 évesnél idősebb. Németországban szeptemberben 21 százalékkal több autót értékesítettek, mint egy évvel később. Olaszországban, ahol érdemben akarnak bürokráciát csökkenteni, a legújabb jelentések azt mondják, hogy amit a büntető törvénykönyv nem tilt és az európai uniós jogszabályok nem tiltanak, minden megengedett lesz, csak azért, hogy pörögni tudjon a gazdaság.
Ezért tehát - még egyszer mondom - jogos Bajnai kormányfőnek a posztamensen állva a messzire néző tekintete, mert előbb-utóbb tényleg be fog indulni a világgazdaság, ezt remélhetjük, és ez meghúzza a magyar gazdaságot is. A tragikus az, hogy mi ezért semmit nem tudunk tenni. Tehetünk-e valamit érte, ha mondjuk, szándékunkban állna? Azt kell mondjam, hogy semmit nem tehetünk, csak azt tehetjük, amit az IMF megenged nekünk. Magyarországnak papírja van arról, kormányrendelete van arról, hogy végrehajtja azt a lépéssort, amire az IMF minket kötelezett. Azt is mondhatnám, hogy ez az egyetlen jogszabály, amit a költségvetés készítése kapcsán a kormány komolyan vesz: a saját kormányrendeletét, amivel elkötelezte magát bizonyos lépések megtételére.
Az alkotmánnyal már nem ilyen érzékeny a kormány, mert az alkotmány azt is mondaná, hogy az önkormányzatok a saját feladataik ellátásához a saját bevételeiken kívül megfelelő állami forrásokra jogosultak. Ezt az alkotmányos tételt - ami egy alkotmányos tétel - nagyvonalúan kezeli a kormány. Lehetőséget lát arra, hogy 120 milliárdot - szerintem egyébként többet is, erre még ki fogok térni - kivonjon az önkormányzati rendszerből. De az IMF-fel kötött megállapodást tartja a kormány, megjegyzem, nem is tud mást tenni, mert ha az IMF pénze nem segített volna minket át 2008 októbere után azon a tragikus helyzeten, ahova a szocialisták vitték az országot, akkor ez az ország csődöt jelentett volna.
Ezzel azt is mondom, hogy Magyarország elveszítette a lehetőségét az elmúlt években arra, hogy önálló gazdaságpolitikát folytasson. Addig, ameddig az Európai Unió szerződése csak azt várja el a normális európai országoktól, hogy érthető módon az Európai Unión belül a gazdaságpolitikájukat összehangolják - ez van a szerződésben -, Magyarországtól nem ezt az összehangolást várja; Magyarországtól azt várja, hogy teljesítse Brüsszel és Washington parancsait, és - még egyszer mondom - mi ezt egy kormányrendeletben, az anyagi kiszolgáltatottságunk okán kényszerből is, fel is vállaltuk.
Oszkó miniszter úr beszélt azokról az adóváltozásokról is, amelyekről a döntéseket már korábban meghozta a parlament, de a hatásai nyilvánvalóan beépülnek ebbe a költségvetésbe is. Ezekről szeretnék röviden szólni, és elsősorban ezeknek az összhatását számokkal is elemezni, és igazolni azt az állításomat, hogy szó nincs itt adócsökkentésről, hanem adóteher-növekedést ért meg az ország. Adórendszeren belüli átcsoportosítások történtek, de az egész átcsoportosítás végül is tehernövekedéssel járt.
Ugye, tudjuk azt, hogy a társasági adó esetében a különadót 2010-től kezdve megszüntette a magyar parlament, de azt is tudjuk, hogy a társasági adó kulcsát 16-ról 19 százalékra emeltük fel. Az adókedvezmények nagy része megszűnt a társasági adón belül, ezért nőtt ott az adóalap, ami alapján adót fizetnek a vállalkozások.
A személyi jövedelemadó, amiről olyan büszkén beszélt Göndör képviselő úr: kétségtelen, hogy itt vannak adókönnyítések, 1,9 millióról 5 millióra tolódik az a sávhatár, ami alapján a legtöbb adózó adózni fog, az adókulcs 18-ról 16 százalékra csökken. Ezeket pozitív változásként élhetjük meg a személyi jövedelemadóban, a munkanélküli-járulék csökkenése mellett azonban meg kell említeni azt is, hogy a rehabilitációs járulékot durván megemelte a kormány: 117 ezer forintról 964 ezer forintra. Ez azért ellensúlyozza ezeket a pozitív lépéseket. És az igazi feketeleves nyilvánvalóan minden állampolgárnak, aki él és mozog, és ezért fogyaszt: az áfakulcsok megemelése 20-ról 25 százalékra, a jövedéki adók durva megemelése és az értékalapú ingatlanadó bevezetése.
Ha ezeket a tételeket megnézzük most már a költségvetés számai alapján, és ha ezeket a számokat a költségvetés alapján mondom, akkor egyrészt az első állításom a következő. Ha a társasági adó terén bekövetkezett változásokat vizsgálhatom, akkor azt mondhatom, hogy ott semmi változás nincs, mert a 2009. évben betervezett társasági adó és különadó ugyanakkora, mint a 2010-ben megtervezett társasági adó. Tehát elengedtük a különadót, de növeltük az adókulcsot: ugyanazt az összeget fogjuk beszedni a cégektől, csak más technikával.
Az evabevétel alapvetően növekedésre van tervezve, 19 milliárd forint pluszbevételt hoz a költségvetésnek, ennyi pluszkiadást a vállalkozásoknak. Személyi jövedelemadó címén kétségtelenül van 125 milliárd forint kiesése a költségvetésnek, azt mondhatnám, hogy a magánembereknek ennyi megtakarítása, de az áfaemelések hatása 234,8 milliárd forint. Tehát az áfaemelések hatása durván több, durván ellensúlyozza azt, amit egyébként személyi jövedelemadó címén megtakarításként élhetnének meg az emberek. Nem igaz az az állítás, hogy személyi jövedelemadó címén valami érdemben a zsebemben maradt, és ez megtakarítás számomra, mert amikor fogyasztok - és fogyasztanom mindig kell, amikor a villanyt kapcsolom fel, amikor a vízcsapot nyitom meg -, akkor az áfában ezt visszafizetem a költségvetésnek. A vagyonadó, aminek a beszedése persze nagyon kétséges és alkotmányosan is instabil, 50 milliárd forinttal tervezi megterhelni az adófizetőket.
Tehát összességében akkor rögzítsük nyugodtan azt, minden porhintés ellenére, hogy ugyan adóátrendeződés történt, de ez nemhogy adócsökkentéssel nem járt, hanem állapítsuk meg nyugodtan, hogy az adóterhek növekedtek ezekben az években.
(12.40)
Az Állami Számvevőszék azt is mondja - és ezek számadatok, ezt egyébként a Költségvetési Tanács elnöke is megemlítette -, hogy képtelenek voltak pontosan ellenőrizni a bevételi tervek teljesülésének lehetőségét. Az Állami Számvevőszék azt mondja, hogy kockázatot hordoz a költségvetési bevételi oldal teljesítése. Félő, hogy a megtervezett bevételek akár 5 százaléknál nagyobb mértékben is elmaradnak attól, amit a kormány remél, és ez felboríthatja a költségvetést.
Az Állami Számvevőszék azt is említi, és erre figyelni kellene, hogy a társasági adó előirányzatát ebben a gazdasági válsághelyzetben nem szabad olyan mértékben növelni, mint ahogy a GDP-növekedéssel kalkulálnak. Az áfabevételek növekedésének, amit persze joggal tervez meg a kormány, hiszen drasztikusan megemelte az áfát, megemelte a fogyasztás adóterhelését, de ennek továbbgyűrűző hatásaival is kalkulálnia kellene, mert az emberek fogyasztása visszaesik, visszaesik a reáljövedelmünk, a Nemzeti Bank kimutatása szerint 1,3 százalékkal, a háztartások fogyasztása a Költségvetési Tanács szerint 2,1 százalékkal esik vissza. Hiszen kevesebb pénzük lesz, ebből a kevesebb pénzből kevesebbet fogyasztanak, a kevesebb fogyasztásból kevesebb munkahely lesz, és ezért kevesebb adóbevétel lesz. A kormány, úgy tűnik az ÁSZ jelentése szerint, ezekkel a továbbgyűrűző hatásokkal nem kalkulált kellően óvatosan. Ebből is gondja lehet a költségvetésnek.
És van egy évek óta magunk előtt tolt tétel, az adóhátralék kérdése, ami már mintegy 1400 milliárd. Úgy teszünk, mintha ez bejönne, de tudjuk jól, hogy évek óta nem tudja beszedni ezt az APEH. Ez az összeg egyre nő, és ahogy gatyásodik le az ország, az emberek és a vállalkozások, egyre kisebb az esély ennek a tételnek a beszedésére, a költségvetés bevételi oldalán ezzel mégis kalkulálunk. A kiadási oldalon érdekesen fogalmaz ez az előterjesztés: semmilyen kiadási tétel nem hagyható el, a kiadások viszonylag reálisan vannak megtervezve. Én hozzáteszem, és majd még az önkormányzatok kapcsán erről beszélni is fogok, hogy azzal is kalkulálnunk kellene, hogy egy ilyen kiadási szint mellett milyen szolgáltatási szintet fogunk produkálni. Mert persze a kórházak valamilyen szinten működni fognak, az oktatás valamilyen szinten működni fog, de hogy emögött tartalmi szolgáltatások lesznek-e, az nagyon kérdéses. Ez az igazán drága dolog, amikor úgy adunk valamire pénzt, hogy tudjuk jól, olyan keveset adtunk, hogy ettől érdemi teljesítmény el sem várható. Ez az igazi pénzpocsékolás, pénzpazarlás, de erre a későbbiek során visszatérek még.
A kormány 261 milliárd forint tartalékot képezett, és külön még egy 50 milliárdos kockázati tartalékot. Ezt az utóbbit egyébként üdvözlöm, hiszen eddig azt ecseteltem, hogy mennyire kockázatos a költségvetés bevételi oldala, ugyanakkor ez a nagy tartalékolás azt is sejteti, hogy a költségvetés jogát, ami megint az alkotmányból következően a parlament joga, amilyen módon csak teheti a kormány, elvonja a parlamenttől, és a saját hatáskörébe vonja. Félő, hogy a választásokra készülve ezekkel a tartalékokkal úgy bánik a kormány, hogy az elsősorban választási érdekeket szolgáljon, és nem az ország hosszú távú érdekeire tekintettel teszi. Mert ha erre tekintettel akarná ezt elkölteni, akkor ehhez parlamenti felhatalmazást kérhetne, a 261 milliárd forint jó részét a költségvetésben megtervezhettük volna, és a parlament döntésével legitimizálhattuk volna ezeket a terveket. A kormánynak valószínűleg itt más szándékai vannak.
Szeretnék szólni az önkormányzatokról is. Az önkormányzatok azzal szembesültek már eddig is, hogy az idei évtől kezdve nem ők fogják beszedni az iparűzési adót. Ez első megközelítésre az önkormányzatok számára közömbös lehet, hiszen az iparűzési adó ugyanannyi marad, mint volt eddig, egyszerűen technikailag beszedi a központi kormányzat, az APEH, és majd valamilyen módon odaadja az önkormányzatoknak. Na, itt kezdenek elbizonytalanodni az önkormányzatok, mert amikor az önkormányzatok a költségvetésüket, likviditásukat, cash flow-jukat tervezték, akkor ezzel azért valamelyest játszani tudtak, mert megegyeztek a saját cégeikkel, hogyan fizessenek, és ez az önkormányzatok normál működését nagyban segítette. Ez az eszköz elveszik az önkormányzatok számára, az önkormányzatok kíváncsian várják, hogy mikor, milyen ütemben és hogyan jutnak forrásokhoz. Ez a lépés, amit a központi kormányzat megtett, az egész önkormányzati autonómiát irracionális módon gyengítette, és kiszámíthatatlanabbá tette.
Az anyag azt fogalmazza meg, hogy 120 milliárdot akar kivonni az önkormányzati rendszerből a költségvetés. Oszkó pénzügyminiszter úr hosszasan fejtegette azt, hogy most már az önkormányzatoknak is részt kell vállalniuk abból a fene nagy felelősségből, amiből a kormány és a központi intézmények eddig is részt vállaltak. Mintha az önkormányzatok 2010-et valami forrásbőség állapotában érték volna meg, és most a homlokunkhoz csapunk, és azt mondjuk, hogy na, ott van még mit elvenni. Látszatra ott persze pénz is van, mert eddig is, amikor reálértékben egyre kevesebb pénzt kaptunk mi, önkormányzatok vagy önkormányzati vezetők, mit tehettünk? Törvények köteleznek minket feladatellátásra, egészségügyi ellátásra, oktatásra és minden másra, és ehhez semmilyen módon vagy egyre kevésbé kapunk forrásokat. Egy önkormányzati vezető azt döntheti el, hogy nem felel meg a törvényi feladatoknak, nem működtet egészségügyi ellátást, oktatást, vagy csak nagyon gyatra színvonalon teszi. Vagy ha ezt nem akarja tenni, és egy normális vezető ezt nem teszi, akkor azt mondja, hogy előremenekülök, majd csak túlélem ezt az eszeveszett néhány évet, ami ebben az országban ránk köszöntött, ez már csak néhány hónapig fog tartani, és hitelfelvételekkel, kötvénykibocsátásokkal és más módon megteremtem a fedezetét annak, hogy az önkormányzati világ normálisan tudjon működni.
Persze, mi itt önkormányzatokról beszélünk, de, államtitkár úr, ön nagyon jól tudja, hogy az önkormányzatok mögött a szolgáltatást igénybe vevő magánemberek vannak. Tehát amikor 120 milliárdot kivonnak önök ebből a rendszerből, ami egyébként több mint 120 milliárd, akkor azt megint a szolgáltatást igénybe vevő személyektől, magánemberektől lopják el. Azt is olvasom a költségvetésben, pontosabban az Állami Számvevőszék jelentésében, hogy a pénzügyminiszter 162,5 milliárd támogatáscsökkentést irányzott elő, de ez báziskorrekciót is figyelembe véve csak 72,7 milliárd csökkentést jelent. Ebben felsorol tételeket. Azt mondja, hogy a legnagyobb tétel az a durván 51 milliárd, amit azért vonnak el az önkormányzatoktól, mert most már nem kell a munkáltatónak munkáltatói járulékot fizetnie, illetve csökkentett mértékben kell, és az egészségügyi hozzájárulás is el lett törölve. Tehát ezt elvehetem az önkormányzatoktól, hiszen nincsenek ilyen kiadásaik. Ez a tétel még legyen rendben.
Elvonnak 3,4 milliárdot azért, mert feladatszűkülés következett be. Csak 3,4 milliárdnyi feladatszűkülést mutatnak ki. 17 milliárdot vonnak el, és erről ma nagyon sokat beszéltünk, mert úgy döntöttek, hogy nem kell már ennyi pénz iskolai étkeztetésekre. Tegnap az önmagát baloldalinak hazudó kormány egyik markáns ígérete és tette volt, hogy iskolai étkeztetést támogasson, most már nem kell hozzá 17 milliárd forint, oldják meg a szülők, fizessék be ezeket a tételeket, vagy adjon az önkormányzat a szülők helyett pénzt a nem létező pénzükből. Oszkó pénzügyminiszter úr ma azzal a meglepő fordulattal állt elénk reggel, hogy erről ne is beszéljünk, ez egyszerűen most nincs megtervezve, mert nem láthatták akkor, amikor a költségvetést benyújtották, hogy mekkora az az iskolai kör, amelyik igénybe veszi ezt a szolgáltatást. Ezen már kacagni sem lehet, mert ennyire tragikus; azért ne beszéljünk róla, mert ők elfedni akarnak valamit.
Göndör képviselő úr és egy későbbi szocialista megszólaló már arra utalt, hogy meg fogják teremteni ennek fedezetét az önkormányzatok számára, mert esetleg egy jogszabályi módosítással lehetőséget adnak arra, hogy az önkormányzatok több pénzt vegyenek el az iskolába járó tanulók szüleitől. De ezek a kizsigerelt szülők, azt hiszem, ennek fizetésére képtelenek lesznek. Azt el fogjuk érni, hogy ezekben a már alig működő iskolákban is, mondjuk, éhező gyerekek fognak kószálni. Az Állami Számvevőszék fogalmaz úgy, mivel nincs ez a kérdés rendezve, tisztelt államtitkár urak, ezért ez a 17 milliárd forint bizony további pénzkivonás az önkormányzati rendszerből.
Utána így fogalmaz megint az Állami Számvevőszék jelentése: és további 117 milliárd elvonás van -, és felsorolja ezt tételszerűen. 50 milliárd forint eddig fejlesztési forrásként előttünk ott lebegő összeg eltűnik a költségvetésből, a közoktatásból 31,5 milliárdot vesz ki ez a költségvetés, a szociális ellátásból 10,3 milliárdot, kulturális ellátásból 2,9 milliárdot, globális támogatások címén elvon további 17 milliárdot.
(12.50)
Hogy ezek miből állnak? Üdülőhelyi feladatokra holnaptól kezdve 4,9 milliárddal lesz kevesebb, sportra 4,6 milliárddal lesz kevesebb, a megyéktől külön elvonnak 7 milliárdot, azoktól a megyei önkormányzatoktól, amelyek megint azzal fognak szembesülni, hogy a választások után, az önkormányzati választások után, amikor lehetőség van, akkor a települések, azért, hogy a feladataiktól meneküljenek, ezt áttolják a megyei önkormányzatokra, a megyei önkormányzatok kötelesek ezeket a feladatokat ellátni, de forrásokat nem kapnak hozzá.
A megyei önkormányzatok nem tudnak forrásokat szerezni, száz százalékban kiszolgáltatottak az állami költségvetésnek. Ez a kormányt nem érdekli, valószínűleg azért, mert a megyei vezetők nagy része ellenzéki, majd ők megoldják ezt valahogyan. Meg is fogjuk oldani, nem úgy, ahogyan önök remélik, nem a feladatok elhagyásával, hanem további hitelfelvételekkel működtetni fogjuk ezt a rendszert, ezt az összes megyei elnök nevében mondhatom önnek, tisztelt államtitkár úr. Ha ezeket a számokat összeadjuk, sehogy nem jön ki az a 120 milliárd, ennél csak több jöhet ki, szerény számítások szerint is 130 milliárd, egy másik számtan szerint ez akár 200 milliárd is lehet, amit elvonnak az önkormányzatoktól.
Mi a fenét tehetnének, államtitkár úr, ebben a helyzetben az önkormányzatok, mint persze növelik az adósságukat?! Ez persze nem a központi költségvetés adóssága, hanem egy alrendszer adóssága. Ez ma már 893 milliárd forintnál is több, ami beruházási hitelekre volt szánva alapvetően, mert hitelfelvételt jelentett vagy kötvénykibocsátást jelentett. Önök kényszerítenek bele minket abba, hogy szándékaink ellenére ezt részben működtetésre fordítsuk, ugyanis nincs más megoldás előttünk: vagy becsukjuk ezeket az intézményeket, amit nem tehetünk, mert ezt törvények tiltják, vagy működtetjük őket, de akkor ezeknek az intézményeknek a működtetése, államtitkár úr, pénzbe kerül.
40 milliárddal csökkenteni akarják a közösségi közlekedést, elsősorban azokat a depressziós és teljesen lehetetlen helyzetben lévő vidéki térségeket sújtják, amelyek eddig is kilátástalanok. Hallunk itt egy nagyszerű számtant - Ékes képviselő úr figyelmeztetett erre -: ezt azért kell megcsinálni, mert drága, hiszen nem közlekedik rajtuk semmi, 60 ezer forintba kerül egy utas. Persze, ha tovább nyomorgatják az országot, még nagyobb lesz a munkanélküliség, az Ormánságból már a verebek sem fognak kimozdulni, még ennyien sem fognak ráülni ezekre a vasútvonalakra, és akkor ki lehet mutatni, hogy most már nem 60 ezer forintba kerül, hanem 80 ezer forintba kerül, mondjuk, egy utas utaztatása.
Még egy dolog, mert az időm elfogyott: az Állami Számvevőszéket lehet dicsérni, tegyék is, de a dicséretüket azzal fejezzék ki, tisztelt államtitkár úr és tisztelt szocialista képviselők, hogy azt a plusz kéthavi juttatást, amit egy kétharmados törvény ígér nekik, tessék betenni az Állami Számvevőszék költségvetésébe. Önök most sem tették be, mert abban érdekeltek, hogy sanyargassák, nyomorgassák az Állami Számvevőszéket (Tatai-Tóth András: Mindenkit, nemcsak az Állami Számvevőszéket!), hogy leckéztessék az Állami Számvevőszéket, mert az Állami Számvevőszék az a parlamenti ellenőrző intézmény, amely az önök korrupciós törekvéseinek gátat tud szabni, és arra rá tud mutatni, mondjuk, Sukoró kapcsán. (Zaj a Fidesz és a KDNP soraiban.) Ezért én azt mondom, fogjunk össze, Tatai-Tóth képviselő úr, legalább egyszer, és a parlamenti ellenőrző intézményt ellenőrizzük, hogy a jövőben ilyen dolgokat ne lehessen elkövetni, mint amit önöknek sikerült itt két kormányzati cikluson keresztül.
Köszönöm a figyelmet, önnek is. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
