DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor egy kormány a parlament elé terjeszti a költségvetését, akkor egyszerre legalább három dologra derül fény; egyrészt, hogy a költségvetés vajon hogyan viszonyul egy adott kormány programjához. Ilyenkor kiderül, hogy a kormány vajon komolyan gondolta-e, amit mondott, vagy éppen ellenkezőleg, valami egészen mást akar a következő költségvetési évben ai.
A másik, hogy vajon a költségvetés tudomást vesz-e a világgazdasági realitásokról, megérti-e Magyarország szerepét és helyzetét a világban, Európában, avagy éppen ellenkezőleg, mint oly sokszor a magyar történelemben, megint illuzórikus, különutas politikát tűz ki célul.
A harmadik dolog, ami ilyenkor világossá válik, az, hogy a kormány képes-e annak a politikai-társadalmi rendszernek az alapértékeit erősíteni, amelynek ő maga is része. Jelen esetben azt kérdezhetjük, képes-e lehetőségeihez mérten jobbá, erősebbé, igazságosabbá tenni azt a nyugati típusú liberális demokráciát, amelyre 1990-ben Magyarország lecserélte a keleti szocializmust, vagy éppen ellenkezőleg, a demokrácia helyett az elnyomást, a piacgazdaság helyett a tervutasításos rendszert akarja visszacsempészni a költségvetési számok mögött, ha úgy tetszik, a kapitalizmus helyett a szocializmust.
Nos, ha a kormányprogram és a költségvetés viszonyát nézzük, akkor akár nyugodtak is lehetünk, a jelenlegi miniszterelnök ugyanis pontosan azt teszi, amit mondott, nem mást, hanem éppen azt. Azt mondta, hogy fájni fog, és tényleg fáj. Ez pedig, bármilyen furcsa, az elmúlt tíz év után önmagában eredmény a költségvetés számaiban. A válságkezelő kormány költségvetése ugyanis nem akar másnak, nem akar többnek látszani, mint amit a kényszer szült számára; nem ígér többet, mint válságkezelést. Ez az igazi előnye, olyan, mint egy életmentő beavatkozásé: senki nem szereti, fáj, de sajnos nem elkerülhető, mert különben nincs remény a gyógyulásra.
Ha azt nézzük, hogy a költségvetés tervezésekor mennyire vették figyelembe a világgazdasági környezetet, valamint Magyarország helyzetét és teherbíró képességét, akkor azt mondhatom, a kormány által benyújtott büdzsé egy olyan reális muszájköltségvetés, amely lényegében tarthatónak tűnik, és talán nem is rugaszkodik el úgy a válságtól, mint az első tavalyi büdzsé, amelyet ötször kellett újratervezni. Viszont hogyha nem hígítják fel az év utolsó napjaiban, akkor nem is fog összeomlani 14 nap alatt úgy, mint az elődje most januárban.
Összességében a válság tükrében egy felelős javaslat fekszik előttünk, amely összességében megfelel a körülményeknek. Nem hibátlan, hiszen azért a költségvetés szerkezete továbbra is messze van az ideálistól, de semmiképpen sem beszélhetünk választási költségvetésről, sőt a legfontosabb erénye éppen az, hogy szakít az ilyenkor szokásos pénzszórással, a szokásos osztogatással.
De mi a helyzet a harmadik szemponttal, a liberális demokrácia alapértékeivel? Mit tesz, és mit tehet a költségvetés azért, hogy Magyarország jobb, erősebb, igazságosabb ország legyen? Vajon a kapitalizmushoz vagy a szocializmushoz visz bennünket közelebb? Azt hiszem, hogy ennek a megválaszolásához először több dolgot el kell döntenünk, például azt, hogy mi a viszonyunk a kapitalizmushoz, egyáltalán akarjuk-e, és persze az, hogy a költségvetési vitában egyáltalán beszélhetünk-e még a liberális demokrácia alapértékeiről a magyar parlamentben, merthogy mostanában a jobb- és baloldal együtt versengve temeti a kapitalizmust, és degradálja szitokszóvá a liberalizmust.
Ha viszont a klasszikusokhoz fordulunk, akkor más a helyzet. Szerintük a liberális demokrácia és a kapitalizmus legfontosabb kérdése régóta az, hogy az állam, a kormány mekkora szabadságot biztosít az egyénnek, a gazdaságnak. Adam Smith például már a XVIII. században azt állította, hogy egy elmaradott országot viszonylag egyszerűen lehet prosperálóvá tenni, csupán békére, megfizethető adókra és elviselhető igazságszolgáltatásra van szükség.
Kétszáz évvel később Hayek úgy vélte, az állam legfőbb dolga a törvényes rend biztosítása és az, hogy az a lehető legkevésbé avatkozzon be a polgárok életébe. Szerinte ugyanis az állam újraelosztó szerepe nem a szociális igazságosságot erősíti, hanem torzulásokat okoz, és bénítja a társadalom, a gazdaság szabadságát. Amerikai kollégája, Milton Friedman azt írta, hogy a gazdasági és a politikai szabadság kéz a kézben jár. Szerinte ezért a legjobb, ha az állam garantálja a jogállam működését, biztosítja a magántulajdon szentségét, működtet néhány technikai monopóliumot, és békén hagyja a gazdaságot. Talán érdemes megjegyezni, hogy Adam Smitht ma a közgazdaság-tudomány atyjaként emlegetik, Hayek és Friedman munkásságát pedig közgazdasági Nobel-díjjal, valamint a konzervatív Reagan- és Thatcher-adminisztráció legmagasabb kitüntetéseivel honorálták.
Ha a mostani költségvetést a piacgazdaság alapértékeinek szempontjából vizsgáljuk, akkor megállapíthatjuk, hogy Bokros Lajos pénzügyminisztersége óta először fordul elő, hogy az állam a költségvetést nem saját kiadási igénye, hanem a várható bevételek alapján tervezi meg, azaz végre nem a takarót akarja tovább nyújtani, hanem megpróbál kevésbé nyújtózkodni. Persze, most segítettek a tavaly elfogadott költségvetési plafontörvény garanciái, amelyek legalább valamiféle igazodási pontként szolgálhattak.
(13.00)
De ez sem jelenthetett teljes szakítást azokkal a rossz beidegződésekkel, amelyek a különböző kormányok alatt egyaránt jellemzőek voltak a magyar államháztartásra. Most sem állíthatjuk, hogy leszámoltunk volna az adófizetők pénzét a polgárok helyett rögeszmésen újraelosztó és elnyelő, mohó, szocialista típusú állammal. Hiszen ha a kiadási oldalt a halmozódások és kamatterhek nélkül is nézzük, akkor az állami újraelosztás még mindig 13 129 milliárd forint, azaz a nemzeti össztermékünk 50 százalékának felel meg, ez pedig korántsem segíti a gazdasági növekedés beindítását. Ez korántsem azt a tendenciát jelzi, hogy Magyarország szakítana azzal a gyakorlattal, ahol egy túlterjeszkedő, lomha állam osztja el a nemzeti jövedelem nagy részét. Még akkor sem, ha a magyar deficit 4 százalékkal az európai összehasonlításban eltörpül a britek 12, a németek 10 vagy a franciák 8 százalékos hiányához képest. És akkor sem, ha tudjuk, hogy a válság hatására az állami kiadások a visegrádi versenytársainknál is alaposan megnőttek, náluk ugyanis az állami centralizáció, a jövedelem-újraelosztás foka alacsonyabb, mint nálunk, és inkább a nemzeti össztermék 40 százalékához áll közelebb.
(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Versenyképességünk hanyatlásának egyik legfontosabb oka, hogy Magyarországon száz megtermelt euróból tíz euróval többet költ el az állam, és ugyanennyivel kevesebb marad a polgárok és a vállalkozások zsebében. Ameddig évről évre jól összerakott költségvetésekkel ezen az arányon nem sikerül változtatni az ideális irányba, tehát az állam túlterjeszkedésének megszüntetése irányába, addig Magyarország nem nyerheti vissza vezető szerepét a velünk együtt csatlakozott országok között. Világosan látszik, hogy a költségvetést megbénító érdekkoalíciók széttörése, valamint érdemi szerkezeti reformok nélkül az állami újraelosztást puszta takarékossággal legfeljebb évente 0,5-1 százalékkal fogjuk tudni csökkenteni. Ez pedig azt jelenti, hogy ha az elmúlt évtizedhez hasonlóan a jövőben sem változtatunk ezen érdemben, ha ismét szocialista nemet mondunk a kapitalista reformokra, akkor további öt-hat éves takarékosság és megszorítás után kerülhetünk majd oda, ahol ma a csehek, a szlovákok vagy a lengyelek vannak az államháztartásuk szerkezetében. Nem a Kánaánról beszélek, hanem egy olyan helyzetről, ahol az állam 100 forintból csak 38-40-42 forintot oszt el, és végre egy kicsivel több szabad levegőt enged az egyéni kezdeményezéseknek és a vállalkozásoknak.
Ha ennél is gyorsabb fejlődést akarunk, akkor azt hiszem, hogy nem kerülhetjük meg az Állami Számvevőszék értékes észrevételét azzal kapcsolatban, hogy ha nem vizsgáljuk fölül a még mindig több mint 9 ezer állami közfeladat ellátásának szükségességét, ha nem szabadulunk meg a több mint 10 ezer költségvetési intézményünktől, amelyek állami vagy önkormányzati fenntartásban, de mindenféleképpen ugyanazt a bevételi forrást terhelik meg, és ha nem bírunk szembenézni azzal, hogy Magyarország nem tud eltartani 700-800 ezer közötti közalkalmazottat, akkor bizony a növekedés, legalábbis olyan ütemben, amilyenben szeretnénk, nem tér majd vissza. Nekünk ugyanis nem egy hatalmas, hanem egy szolgáltató állam, nem egy nagy bürokrácia, hanem kevesebb, de jobban működő hivatal kell.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bárhol is ülünk a parlamentben, kérem, ne tegyünk úgy, mintha a költségvetés nem az elmúlt nyolcvan év legnagyobb válságának kellős közepén készült volna. A fideszes és KDNP-s hozzászólásokban az volt a legfurcsább számomra, mintha kizárnák azt a körülményt, hogy a gazdaság ebben az évben és a következő évben körülbelül 7 százalékkal zsugorodik. Mintha nem vennének tudomást arról, hogy egy zsugorodó gazdasági teljesítmény mellett kevesebb pénzt lehet elosztani. Nem többet 250-300 milliárddal, hanem kevesebbet! Amikor a Fidesz és a KDNP képviselői úgy fogalmaznak, hogy Bajnai elvesz innen, Oszkó elvesz onnan, akkor eltagadják azt a nagyon egyszerű összefüggést a választóiktól, hogy nem ez a két úr vesz bármit el bárhonnan, főleg nem azért, hogy - Hargitai képviselőtársam szavaira visszaidézve - saját magának szobrot állítson ez a két politikus - tekintettel részben arra, hogy a vezérszónokok közül nem a kormány vezérszónoka volt az, akinek életében még szobrot állítottak -, nos, tehát nem azért van, mert ők elvesznek bárkitől pénzt, hanem azért, mert a világgazdasági válság százmilliárdokkal csökkentette az állam bevételét. Ha ehhez még hozzáadjuk azt a folyamatos adócsökkentési kényszert, amely Magyarország vállalkozásait és polgárait több levegőhöz juttatja, akkor be kellene hogy lássuk közösen a parlamentben, mind a 386 képviselő, hogy egy 600-1500 milliárd forint közötti költségcsökkenést kell egyik évről a másikra beírnunk a költségvetés kiadási számaiba ahhoz, ha ezt a stabilitást fent akarjuk tartani.
Ha az idén közel 7 százalékos és jövőre közel 1 százalékos csökkenés várható, akkor ez százmilliárdokkal rövidíti meg a büdzsé bevételi oldalát, akkor, amikor a magyar termékek iránt egyébként drasztikusan csökken a külső kereslet a hagyományos felvevőpiacaink gazdasági problémái miatt. Akkor, amikor a legfejlettebb államokban 25 millió állás szűnt meg vagy került veszélybe, és világszerte patinás bankok százai mentek csődbe. A költségvetés tervezését tehát ebben az esetben valóban nem a politikai gyávaság vagy a szakmai koncepciótlanság határozta meg, hanem azok a kényszerek, amelyeket döntő mértékben a világgazdasági válság, másrészt természetesen Magyarország saját, az idézett összefüggésekre visszavezethető válsága jelentett Magyarországon.
A Bajnai-kormány költségvetésének ezen korlátok mellett komoly érdemei is vannak. Az állami kiadások csökkentésével igyekezett forrást találni nemcsak a csökkenő bevételek melletti egyensúly megtartásához, hanem egy olyan adóátrendezéshez is, amely segítheti a vállalkozások talpon maradását és munkahelyek megőrzését. Ez az adóreform pedig valóban a legnagyobb volt az elmúlt tíz évben, jövőre az állam 142 milliárd forinttal kevesebb személyi jövedelemadót és 364 milliárd forinttal kevesebb társadalombiztosítási járulékot szed majd be. Ennyivel csökkennek tehát az élőmunkát, a vállalkozásokat terhelő elvonások. Ezt a bevételkiesést a kormány a vagyoni és fogyasztási adók növelésével kompenzálja. Ez olyan irányú elmozdulás, tisztelt képviselők, amiről az elmúlt tíz-tizenöt évben folyamatosan álmodtunk, amikor ránéztünk azokra a grafikonokra, hogy Magyarország hogy marad el versenyképességben, személyi jövedelemadóban, vállalkozásokat terhelő adóterhelésben a többi országtól, illetve mennyivel többet fizetnek a vállalkozók és az adófizetők, és hogy milyen mértékben volna szükség a vagyon adóztatására Magyarországon.
A Fidesz meghatározó politikusai most azt mondják, hogy okosabb lenne elengedni a hiányt, a 4 százalék körüli hiány helyett akár 6 százalékot is megengedhetőnek gondolnának egyesek. Ez még rendben is volna, hiszen az ellenzéknek az a dolga, hogy egy alternatív javaslatot fogalmazzon meg a gazdaságpolitikában. No de elkezdődött máris az ígéretorgia: van, akit az ingatlanadó eltörlésével, másokat a gyes és a gyed visszaállításával kecsegtetnek, a vasutas-szakszervezeteket megvédik a 40 milliárd forintos költségvetési kivonástól, és Varga Mihály egy új fideszes elemként 25-30 milliárd többletforrás biztosításának szükségességét jelölte meg szónoklatában, és persze ígérnek még több vasútvonalat, s a kórházaknak még több pénzt. És még nincs is ott az adócsökkentés, mert Varga Mihály ezzel párhuzamosan arról beszél, hogy Magyarországon végre szükség volna az egykulcsos adóra, amiben egyébként a Fidesz és a liberális frakció között teljes az egyetértés. Én lélegzetvisszafojtva vártam, hogy Varga Mihály a szónoklatában mikor tér ki az egykulcsos adó bevezetésének szükségességére. Ezúttal ez elmaradt, de bízom benne, hogy a következő megszólalásaiban már benne lesz. Az ugyanis ennek a jelentősége, hogy lássuk, egy komoly kiadásnövekedés és egy valamekkora adócsökkentés mellett hogyan fog összeállni a képlet. Mert mind a három nem lehet igaz, nem lehet nagyobb kiadás, nem lehet kisebb adó és nem lehet ugyanekkora stabilitás. (Közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiban.) Önök azzal tartoznak a magyar szavazóknak, tisztelt fideszes és KDNP-s politikusok, hogy elmondják, ezt a képletet önök hogyan írnák föl.
(13.10)
És tisztességgel bevállalják, hogyha szeretnének plusz 600-700 milliárd forintos hiányelszaladást! Tisztességgel megmondanák, hogy kivel fizettetnék ki ezt a 600-700 milliárd forintot! Tisztességgel megmondanák, hogy az IMF-fel gondolják még ezt a hitelt finanszíroztatni, ami ebből következik, vagy valahonnan máshonnan tudnak pénzt szerezni ahhoz az ígérethalmazhoz, amit mindenkinek megtesznek. Mert könnyű azt mondani, hogy a legkisebb településeken is kell alsó tagozat (Babák Mihály: Igen, kell. Sajnáljuk, hogy ebben nem egyezik a véleményünk.), sokkal nehezebb egy józan, tisztességes gazdaságpolitikával elkápráztatni a nagyérdeműt!
Abban egyébként a Fidesznek valószínűleg igaza volna, hogy a kiadáscsökkentés akár gyorsíthatja is a gazdasági növekedés beindítását, hiszen ezt teszi például Németország, Nagy-Britannia vagy éppen az Egyesült Államok, ahogy ezt fideszes és KDNP-s vezérszónoklatban hallhattuk. Nagy az adósságunk viszont, és a helyzetünkön sokat rontottak azok a beavatkozások, amelyek pontosan az ellenkező irányba tuszkolták mindig a költségvetést, és nem a takarékosság irányába. Velük ellentétben, azokkal az országokkal ellentétben, amire hivatkoztunk, mi egy éve az IMF kölcsönének köszönhetően maradtunk talpon. Ebben a helyzetben hogyan vállalhatnánk be plusz 600 milliárd forintos stabilitási problémát? Nyilván önök is pontosan tudják, hogy nem vállalhatnánk be. Nyilván önök is pontosan tudják, hogy gazdaságpolitikailag ez az egyenlet nem írható föl, és valószínűleg ezt önökről tudják a nagy elemző intézetek is.
A világ egyik legnagyobb elemző háza, a Moody's és a világ egyik legnagyobb pénzintézete, az HSBC az elmúlt néhány napban egymástól függetlenül azt írta, hogy nyugalom, ez csak kampány, a Fidesz valószínűleg nem fogja beváltani ezeket a fenyegetéseit, fenyegetést az IMF felé vagy ígéreteit a választók felé. Magyarul, az önök szavainak a legnagyobb értéke, tisztelt fideszes képviselőtársak, a gazdaságpolitikában az, hogy mindenki abban reménykedik, a nemzetközi megfigyelők, a pénzintézetek, a Magyarország finanszírozását biztosító intézetek oldaláról, hogy csak nem fogják azt megcsinálni, amit mondanak. (Kontur Pál: A költségvetésről beszélj, ne a Fideszről!)
Persze lehet, hogy egy nagyobb deficitet, mondjuk, jövőre már megengedhetnénk magunknak, most azonban még aligha. Ezt látszik igazolni az a körülmény, hogy az alacsony hiányra törekvő költségvetést a piacok azonnal megjutalmazták, már a benyújtás fázisában, és a magyar adósság egy év után, éppen pár napja kapott ismét stabil minősítést.
Hogyha a költségvetésről beszélünk, akkor azt hiszem, hogy helye van tisztázni azt is, hogy szükség van-e egyáltalán költségvetésre, mert egy jól felépített retorikai közegben a Fidesz rendszeresen arra futtatja ki a narratíváját, hogy vissza kell vonni a költségvetést, nincs is szükség költségvetésre. Eddig nem volt világos, hogy hogyan gondolja a Fidesz, hogy visszavonni, és egy másikat beterjeszteni volna-e célszerű. Varga Mihály ma arról beszélt, hogy vissza kell vonni, és nem is kell beterjeszteni egy másikat. (Dr. Hargitai János: Nem. Nem mondott ilyet.) Varga Mihály; szeretném a tévénézőknek elmondani, hogy a fideszes széksorokból a bekiabálás úgy hangzik, hogy Varga Mihály nem mondott ilyet. Ezzel szemben Varga Mihály arról beszélt, hogy ha visszavonnánk a költségvetést, és nem is nyújtanánk be újat helyette, az se lenne probléma, hiszen akkor a törvény szerint a 2008-as költségvetés kiadási tételei mennének tovább.
Szeretném, hogyha mindenkinek nagyon világos volna ebben a teremben, hogy ez azt jelenti, hogy körülbelül 350 milliárd forinttal több költséget vállalna a magyar költségvetés, mint amennyit a bevételei lehetővé tesznek ugyanolyan hiányszint mellett. Magyarul, hogyha nincsen költségvetés, akkor a piacok nem tennének mást, mint azonnal beáraznák azt, hogy Magyarország hiánya a következő évben nem 4 százalék körüli lesz, hanem 5 százalék felett, és ennek megfelelően viselkedne a forintárfolyam, ennek megfelelően viselkednének az országkockázati mutatók.
Ugye, emlékszünk, amikor tavaly ősszel hetek alatt kellett elbúcsúznunk a 300 forint alatti euróárfolyamtól, és szembenéznünk a bankok, a devizahitelesek bedőlésének kockázatával? Ugye, emlékszünk erre? És ugye, önök, tisztelt fideszes képviselők, szintén emlékeznek erre? És hogyha emlékeznek erre, akkor kérem, ne fenyegessék azzal se a magyar választókat, se a nemzetközi pénzvilágot, hogy Magyarországnak nem lesz költségvetése, mert ebben a válsághelyzetben a legrosszabb, amit tehetne a parlament, hogy nem fogad el 2010-re költségvetést! (Közbeszólások az MSZP soraiból: Így van!)
És még valami. A Költségvetési Tanács, illetve az Állami Számvevőszék is felhívja a figyelmünket a bevételek teljesülésével kapcsolatos bizonytalanságokra és kockázatokra. Ezek a kételyek is megalapozottak lehetnek, különösen, hogyha a PM honlapján fellelhető negyedéves adatokat nézzük. De mégis, azt lehet látni, hogy ezek ellen a bizonytalanságok ellen veszi föl a kormány a kesztyűt akkor, amikor súlyos politikai tabukat át, és nem habozik, amikor népszerűtlen intézkedéseket kell meghoznia.
A kockázatok elemzésekor ezért is fontos azt látnunk, hogy a kormány eddig nem volt vádolható hazudozással, a kellemetlen tények elhallgatásával, nem volt vádolható azzal, hogy mást ír a papírra, és mást mond. Ráadásul a költségvetésbe beterveztek 261 milliárd forint tartalékot, ez pedig elegendő lehet azon kockázatok nagy részének a , amelyről egyébként mindannyian megemlékeztünk. (Babák Mihály: Az osztozkodáshoz is kell!) Ilyen nagy kockázat szerintünk az önkormányzati kiadásmérséklés 85 milliárdja, a tb bevételeinek visszaesése, a gyógyító-megelőző kassza kiadásainak mérséklése, és persze a közösségi közlekedés támogatásának 40 milliárd forintos csökkentése, amely, mint hallottuk, még nincsen rendesen kidolgozva.
De hogyha már itt tartunk, a liberálisok értik, hogy kevesebb bevételből csak kevesebbet lehet adni, és ez igaz a MÁV-ra is, de nem sajnáljuk, hogy jövőre legalább kevesebb folyik el értelmetlenül a vasútra. Mert hogyha a szocialista képviselőtársaink kevésbé lettek volna fogékonyak 2006-tól a szakszervezeti lobbira, akkor a vasút ma nem 40 milliárddal többe, hanem éppen ennyivel kevesebbe kerülne az adófizetőknek. (Babák Mihály: Kétszer annyiba!) Az adófizetők és az utasok ezen vesztettek, Gaskó és a többi szakszervezeti vezető meg ezen nyert. Az igazi vesztese a reformok elmaradásának az adófizetők és a vasúton utazók. (Babák Mihály: Milyen reform?)
Tisztelt Ház! Úgy véljük, hogy a tervezetben több területen is szükség van mindazonáltal változtatásokra. Ezek közül csak néhányat szeretnék most említeni, egyrészt az önkormányzati támogatások csökkentésével kapcsolatban. Kifejezetten aggasztónak látjuk, hogy esetenként éppen a korábbi, reformértékű változások ellen hatnak a költségvetési intézkedések. Ilyen például az, hogy a pedagógusok továbbképzése kimaradt a normatív támogatásból, vagy pedig a különféle térségi társulások támogatása kisebb mértékben valósul meg 2010-ben. Így, ha valami elindult, egy nagy, átfogó önkormányzati reform híján is, azok most láthatólag a költségvetésben megállnak.
Súlyos hibának tartjuk azt is, hogy 2010-ben 80 százalékkal csökken az oktatásban az informatikai normatíva, ráadásul halasztást szenved a kötelező taneszköz- és felszerelési jegyzékben foglalt előírások bevezetése is, ezek a lépések ugyanis akadályozzák az oktatás modernizálását, és gyakran éppen azokat a hátrányos településeken élő gyermekeket sújtják, akiket ma amúgy is sújt a digitális analfabetizmus.
Tisztelettel kérem önöket, hogy amikor az informatikai fejlesztésekről és az étkezési támogatásokról egy mondatban emlékeznek meg, akkor ne ezt a kettőt állítsák egymással szembe. Mert nincsen vita köztünk, hogy éhes gyerek nem lehet, de abban sincs vita közöttünk, hogy ha megállítjuk azt a modernizációs folyamatot, amelyet az oktatási reform keretében az elmúlt évben megkezdtünk, akkor Magyarország ugyanott fog tartani digitális írástudatlanságban, mint ahogy a 90-es évek elején le voltunk maradva ebben a tételben az európai országok többségétől.
Nem tudjuk támogatni például azt sem, hogy a leghátrányosabb helyzetű vagy fogyatékkal élő honfitársaink helyzete tovább romoljon. Hallottunk sajtóhíreket elsősorban azzal kapcsolatban, hogy a jövő évi költségvetésnek áldozatává válhat a Vakok Intézetének finanszírozása vagy a vakvezető kutyák kiképzésének támogatása. Úgy tudom, hogy amiről szó van, az 200 millió forint. Tisztelettel kérem a kormányt, hogy ha valóban vannak ilyen lépések, akkor ezeket a fogyatékos honfitársaink teljes ellehetetlenülését okozó intézkedéseket nagyon sürgősen gondolja át, vonja vissza szinte bármilyen intézményi kiadás terhére, hiszen ha valamivel kapcsolatban kiemelt felelősségünk van, akkor az a hátrányos helyzetű, illetve fogyatékos honfitársaink helyzetének javítása.
Ugyanígy aggasztónak tartjuk azt is, hogy a hajléktalanok ellátására szánt összegek akkor csökkennek 10 százalékkal, amikor a válság amúgy is növelheti a rászorulók számát.
(13.20)
Végezetül nyomatékosan szeretnék valamit a kormány figyelmébe ajánlani, azt, hogy a rendelkezésre álló európai uniós források jó kihasználása mekkora támogatást jelenthet gazdaságunk számára. A költségvetésben a strukturális, vidékfejlesztési és egyéb európai uniós támogatások 646 milliárd forintot jelentenek, amelyhez nekünk további 188 milliárdot kell hozzátennünk. Ez más forrásokkal együtt összességében 923 milliárdnyi fejlesztési lehetőséget biztosít, legalábbis elvileg, mivel évente 221 milliárddal járulunk hozzá az Európai Unió költségvetéséhez. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden befizetett forintunk 4 forint 20 fillért eredményezhet Magyarországnak, persze csak akkor, ha élünk a lehetőséggel, akkor, ha az elnyert pályázati pénzek kifizetését nem akadályozza újra és újra sem a korrupció, sem a bürokratikus tilitoli.
Tisztelt Ház! A következő hetekben arra fogunk törekedni, hogy legyen kőbe vésve a már elhatározott adócsökkentés, és legyen kőbe vésve a hiány. Ezért a liberális frakció konkrét ügyekben csak olyan módosító javaslatokat fog beadni, amelyek nem veszélyeztetik a költségvetés főszámait, olyanokat, amelyeknek megvan a bevételi és a kiadási lába egyaránt. (Babák Mihály: Mi az ára ennek?)
Tisztelt Képviselők! Az előttünk lévő törvényjavaslatban vannak jól látható kockázatok, és vannak belső szerkezeti gyengeségek is, mégis, ez a költségvetés összességében nem távolabb, hanem közelebb viszi Magyarországot az euró bevezetéséhez, a 3 százalékos hiánycélhoz, az alacsony inflációhoz és az alacsonyabb kamatszinthez, a kisebb adósságrátához. Ez a költségvetés az elődeinél sokkal jobban koncentrál az állam alapvető kulcsfeladataira és követel teljes átláthatóságot azoknak a finanszírozásával kapcsolatban; lehetővé teszi, hogy a válságkezelő kormány egy év után lényegesen jobb állapotban adja át a gazdaságot utódjának, mint ahogyan azt az elődjétől átvette. Ha a következő két évben marad a felelős és takarékos tervezés, ha folytatódik a terveknek megfelelő adócsökkentés, ha közeledünk egy lényegében egykulcsos adórendszer felé, akkor nem kell összeomlástól, csődtől, a forint bedőlésétől tartanunk. És akkor 2011-től Magyarország erősödve kecmereghet ki a válságból. Ezért úgy gondolom, hogy a liberális frakció néhány kulcsfontosságú módosító javaslatunk támogatása esetén összességében támogatni tudja majd a költségvetés tervezetét.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiból. - Babák Mihály: Sokba fog ez nekünk kerülni.)
