TELEKI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TELEKI LÁSZLÓ
TELEKI LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szívesen hallgatom a képviselőtársaimat, mert sokat tanultam, hogy hogyan kell jól politizálni. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos számunkra, akik kisebbségi képviselők, és egy pártban politizálunk, hogy tanuljunk.
Mindenképpen nagyon fontosnak tartom azt, több ízben is elhangzott, hogy a Magyar Szocialista Párt jelenlegi költségvetése, amely 2010-ről szól, nagyon sok hazugságot tartalmaz. Én nem szeretnék nagyon visszanyúlni, mert igazán nem lenne etikus, ha visszanyúlnék nagyon, de mindenképpen meg kellene említenem azt, hogy ebben a helyzetben, amikor egy úgynevezett válság van Magyarországon is, amelyből ki szeretne kerülni ez az ország, azt gondolom, hogy a legjobb szó, ha azt mondjuk, hogy mértékadó költségvetést láthatunk most 2010-es költségvetésként előttünk. Ez azt jelenti pontosan, hogy mindenkinek tudomásul kellene venni azt, hogy ha rövid és hosszú távú terveket próbálunk meg magunk elé helyezni, akkor igenis fontos mértékadó költségvetésről beszélni. És nem hiszem, hogy ha valaki csak a saját háztartási költségvetését elemzi, akkor lehet-e nagyon költekezni abban az esetben, ha nincs annyi pénze, amennyit egyébként szeretne költeni.
Ez a költségvetés pontosan olyan, hogy nagyon sok mindenkinek szeretne nyújtani különböző támogatásokat és különböző plusznormatívákat, viszont azt a helyzetet, ami most Magyarországon belül is tapasztalható, ki kellett úgy védeni, hogy ez a költségvetés mindenképpen arra próbáljon meg hagyatkozni, hogy a spórolás és a mértéktartás legyen az elsődleges.
Hogy mi a helyzet romaügyben, arról néhány gondolatot hadd mondjak. Azt gondolom, hogy az elmúlt évekhez képest azt a szintet tudja tartani, amelyet az elmúlt években lehetett látni és lehetett tapasztalni. Ez azért is fontos, mert ha azt mondjuk, ha jól belegondolunk, hogy a romák esélye nagyon fontos ebben az országban, és ha európai uniós szemléletből is nézzük, így is fontos, akkor meg kell nézni, és meg kell vizsgálni, hogy ez a költségvetés milyen sorokon és milyen minisztériumokban hogyan néz ki.
De mielőtt ebbe belefognék, azért egyetlenegy gondolatra kitérnék, és elnézést kérek, hogy nem szűken a költségvetéshez szólok. Pokorni Zoltán képviselő úrral, akit nagyon tisztelek, az elmúlt napokban egy konferencián vettünk részt közösen, ahol előadó volt, és ott feltette azt a költői kérdést, hogy hogyan lehet, hogy most írták ki azt a pályázatot a romákra, amely a közigazgatásba való integrálását jelentheti a roma fiataloknak, diplomásoknak. Erre nem tudtam én válaszolni, mert nem volt az a műfaj, ahol lehetett volna válaszolni. Most néhány gondolatban csak szeretnék reflektálni, képviselő úr.
Az az oka, hogy a rendszerváltás óta egyetlenegy kormány sem foglalkozott komolyan azzal, hogy a roma értelmiségnek adjon helyet és szerepet. Ami azt jelenti, hogy nem foglalkoztak kellőképpen a kormányzatok és a politikai elithez tartozó pártok azzal, hogy a romák hogyan lehetnének esetlegesen úgy adózó állampolgárok, hogy ne csak a köz és a közmunka álljon rendelkezésre, hanem az elitképzést is el tudják érni.
Akkor azt mondom, hogy önök sem tettek sokat ebben a kérdésben. Kigyűjtettem az adatokat: a Magyarországi Cigányokért Közalapítványra lehet igazán jól visszanézni, a 2001-2002-es tanévben, írd és mondd, mindösszesen 7278 tanulónak adtak lehetőséget ösztöndíjra. Összesen 269 millió forintot jelentett ez az összeg.
(15.00)
A kormányváltást követően pedig, a 2002-2003-as tanévben ez a szám úgy nézett ki, hogy 18 ezer diák kapott lehetőséget a közalapítványnál 600 millió forintos keretösszegben. Tehát ez jelzi azt igazán, hogy az esélyek lehetőségét melyik kormány hogy adta meg a hallgatóknak, és itt a válaszom, hogy azért kellett hét évet várnia ennek a kormánynak, hogy ezt a lehetőséget megadja a fiataloknak, mert most vált lehetővé, hogy azok a diplomások, akik elkezdték a diploma megszerzését 2003-2004-2005-ben, ők most végeztek, és most kapnak lehetőséget arra, hogy igazán friss diplomásként bekerüljenek a közigazgatásba.
Azt gondolom, ez azt jelzi a magyar kormány nyolcéves munkájában, hogy el tudta azt érni, hogy folyamatosan építkezett, és lehetett látni azokat a pontokat, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a roma fiatalokat, a roma értelmiségieket is megszólítsuk. És igen, el kellett ahhoz nyolc évnek telnie, de én azt gondolom, hogy ha a kormányok a rendszerváltást követően már megtették volna az oktatásban azt, amit nem tettek meg, akkor előbbre tartanánk.
(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A mai helyzet pedig úgy néz ki, hogy annak ellenére, hogy spórolós költségvetést mondtam - és valóban így van -, azt gondolom, hogy lehet nézni és értékelni, hogy a különböző minisztériumokban mit lehet látni. Az Oktatási Minisztérium fejezetében továbbra is bent található az az összeg, ami számomra akkor is, ha némi csökkenéssel, de látható esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatására. Ez pontosan azt jelenti, hogy ezen belül az a kulturális tevékenység, amely célzottan a roma kultúrát fogja megjeleníteni, megtalálható ebben a keretösszegben, mert a 100 Tagú Cigányzenekar, a Rajkó Zenekar, a Ráció C egyetlenegy kormánynak sem volt a költségvetésében az elmúlt időszakban, viszont ennek a kormánynak volt bátorsága már két évvel ezelőtt, hogy ezt a költségvetési sort megjelenítse, és innentől kezdve az egyik legnagyobb magyarországi kultúrával rendelkező 100 Tagú Cigányzenekarnak és a Rajkónak adtunk lehetőséget arra, hogy saját maga működése finanszírozási alapjait legalábbis meg tudjuk oldani. Ez azért is fontos, mert politikai üzenete van ennek a dolognak, és én azt gondolom, hogy ennek a kormánynak mindenképpen a kultúra fenntartása érdekében nagyon nagy előrelépés ez.
Ha a másik minisztériumot, az SZMM-et, a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot nézzük, szintén láthatjuk, hogy az ösztöndíjakra továbbra is hangsúlyt fektet, még akkor is, ha személyemnek is lesz egy módosítása a költségvetéshez, amivel képviselőtársaim fognak találkozni. Ez a módosítás pedig arról szól, hogy a Magyarországi Cigányokért Közalapítványnál továbbra is legyen bent az ösztöndíjrendszer, viszont hozzuk be azt a nemzetközi szervezetet ebbe a rendszerbe, amit Roma Oktatási Alapnak hívunk, és amely most már öt éve tevékenykedik Magyarországon, és ők is esélyt kapnak arra, hogy a felsőoktatásba járó tanulóknak adjanak pluszlehetőséget. Tehát a kettőt mindenképpen szeretném összekombinálni, hogy nemzetközi segítséget is kapjanak a roma tanulók, a roma fiatalok ahhoz, hogy diplomát szerezzenek. Ez az SZMM költségvetésében fehéren feketén megtalálható.
Ami nagyon fontos, és ami ebben a parlamentben több esetben is vihart kavart már: a cigánytelepek felszámolása, amire ebben a költségvetésben egymilliárd forint van megjelenítve. Ez azért fontos, mert elsősorban a modellépítkezés volt az elmúlt három-négy évben, pontosan 2005 óta. Ez a modellépítkezés arra volt jó, hogy megnézzük, hogy melyek azok a hiányosságok, amelyeket fel kell tudni számolni ahhoz, hogy teljes mértékű telepfelszámolási programot el tudjunk indítani.
Én azt gondolom, hogy nagyon fontos az a bejelentése a miniszterelnök úrnak, hogy a következő három évben, azaz 2014-ig felszámolják az egyötödét a cigánytelepeknek. Ez pontosan azért is jó, mert azokat a mélyszegénységben élőket, akik ott élnek, nem tudjuk egyébként helyzetbe hozni sem az oktatásban, sem a foglalkoztatásban. Azt gondolom, amikor komplex programokról van szó, akkor nagyon fontos odafigyelni arra, hogy ez a komplexitás ne vesszen el a program kapcsán, mert ha ez elvész, akkor nem lesz igazán sikeres program. Ezért tehát nagyon fontosnak tartom azt, hogy az egymilliárd forint mellett legyenek olyan kísérő programok, amelyek mindenképpen a gyermekeink oktatási helyzetét - kétszer aláhúzva szeretném ezt kihangsúlyozni, hogy az oktatási helyzetét - szeretnék erőteljesebben megjeleníteni. Illetve nagyon fontosnak tartom emellett a szülő foglalkoztatási esélyeit, hogy akár az elsődleges munkaerőpiacon, akár az “Út a munkához” programban - amit Gúr Nándor képviselőtársam már elmondott - kapjanak lehetőséget, mert ha ezek nem lesznek, akkor sokkal nehezebben lehet igazán teret nyerni azoknak a roma családoknak, akik ebben a kérdésben nagymértékben hozzá szeretnének járulni. Én nagyon remélem, hogy ez a program kiterjed arra is, hogy nemcsak a költségvetés, hanem a fizikai munkában, a családok, illetve a településen élő civil szervezetek, kisebbségi önkormányzatok is társadalmi munkában részt vállalnak abban, hogy a célt el tudjuk érni. Ez azért fontos, mert ha belegondolunk abba, hogy ez idáig nem szólítottuk meg kellőképpen a civileket, nem szólítottuk meg a kisebbségi önkormányzatokat, nem szólítottuk meg igazán azokat, akiket a lakhatási helyzet változása érint, akkor rosszat tettünk, és hibát követtünk el. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy a következő időszakban szólítsuk meg őket, és saját munkaerejükkel is szálljanak be ebbe az építkezésbe. Ha a pénzösszeget hozzárendeljük, és az a társadalmi attitűd, ami szeretném, hogy megváltozzon - akkor a kettős hatás mindenképpen nagyon fontos lehet, hogy ebben a kérdésben is sokkal több telepet számoljunk föl, mint ez idáig.
Tehát én ezért is gondolom, hogy számos más költségvetési sor miatt, ami megjelent, érdemes és fontos támogatni ezt a költségvetést, mert - ahogy mondtam - a spórolás költségvetése. Egy olyan helyzetben van az ország, amelyben ennek mindképpen egy fontosnak jelzésnek kell lenni kormánypártinak és ellenzékinek. Ahhoz, hogy hosszú távon tudjunk igazán tervezni, és kiszámítható jövőt tudjunk magunk elé képzelni, ahhoz kell egy rövid, egy közép- és egy hosszú távú program, és azt gondolom, ezt ez a költségvetés rövid és középtávon mindenképpen megjeleníti.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem