BERNÁTH ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BERNÁTH ILDIKÓ
BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Miniszter úr, valóban vannak olyan foglalkoztatók, amelyek speciális pályázati feltételekkel megkapták már eddig is az állami támogatást. 21 ilyen védett szervezet van, és ők azok, akik azt a bizonyos 31,2 milliárd forint összegű támogatást megkapták. De én nem róluk beszéltem, bár ez is megérdemelne egy interpellációt vagy azonnali kérdést, hogy hogyan létezik az, hogy ezeknél a szervezeteknél - állítólag - a vezetők többmilliós fizetést vesznek fel, miközben a foglalkoztatottak még a minimálbért sem kapják meg.
De most nem ez volt a kérdés tárgya. Azt kérdeztem, hogy azokat az új szervezeteket, amelyek foglalkoztatnának olyan megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos embereket, akik erre képesek és alkalmasak, miért zárják ki ebből a lehetőségből.
Miniszter Úr! Augusztus 26-án jelent meg az új pályázati feltételekről szóló rendelet, és szeptember 1-jével lépett hatályba. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ön szerint ez természetes, és ez valóban ezeknek a kiszolgáltatott helyzetű embereknek a javát, érdekét szolgálja? (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem