DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Ház! Az embernek az az érzése, mintha az Állami Számvevőszék jelentését nemcsak a Pénzügyminisztériumban nem olvasták volna, az államtitkári válaszból is az derül ki, hogy nem olvasták el figyelemmel, vagy egyáltalán nem is lapozgatták. Ugyanis az Állami Számvevőszék megállapításai azért elég világosak, határozottak, egyértelműek, és azt mondják ki, hogy itt bizony nagyon komoly gondok voltak és vannak mind a mai napig.
Azt mondja az államtitkár úr, hogy minden esetben figyelembe vették a megállapításokat; akkor meg kell állapítani, hogy ezt nagy titokban tették, mert önökön kívül erről senki más nem tud, mert sem nem átlátható, sem nem törvényes mind a mai napig jó néhány esetben az alap működése. Tessék elolvasni, csak idézem még egyszer az Állami Számvevőszéket. Soha semmilyen felelősségre vonás ez ügyben nem történt, soha semmilyen név vagy személy megnevezésére sor nem került, hogy ki tehet erről, és soha egyetlenegy miniszterelnök sem, Bajnai Gordon sem vonta felelősségre azt az illetékes minisztert, akihez aktuálisan ez az alap tartozna.
Az az ember érzése, mintha ezt az alapot önök, a kormánypártok és holdudvara valamiféle kifizetőhelynek használná csak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Azt gondolom, ez nincs rendjén, nem tudom elfogadni a választ. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem