DR. SZÉKELY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉKELY TAMÁS
DR. SZÉKELY TAMÁS egészségügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Kezdeném gyorsan a két elmaradt kérdéssel, amelyek idő hiánya miatt maradtak a mostani egy percemre. Nem, nem romlik, mert reálértéktartás van, ebben az esetben nem romlik. Hiányzik-e a pénz? Nem, nem hiányzik, mégpedig azért, mert az Országos Vérellátó Szolgálat azzal, hogy a plazmát drágábban fogja eladni, mint eddig, az ez évi bevételhez képest többletbevételhez fog jutni.
Az Országos Mentőszolgálattal kapcsolatban elmondanám, hogy addig, amíg az Országos Mentőszolgálat mentést és betegszállítást végzett, egy adott összeg volt a költségvetése, majd azt követően, hogy csak mentést végez, változatlan nagyságú az összeg, amiből gazdálkodik, ezért úgy gondolom, hogy olyan nagy pénzhiány nem lehet.
Egyebekben: az intézményeknek még egy fillért sem fizettünk, mert nem teljesítettek határidőre, és úgy választottuk ki őket, hogy mindenkit felkértünk a részvételre, akik közül 27-en válaszolták azt, hogy segítenek nekünk.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem