ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Képviselőtársaim! Most elnöki megemlékezésre kerül sor, hiszen az ENSZ Közgyűlése 2007 novemberében fogadta el a 62/7. számú határozatát, amely szeptember 15-ét a demokrácia nemzetközi napjává nyilvánította, ezáltal is hangsúlyozva a demokratizálódás elősegítésének, valamint az alapvető emberi szabadságjogok tiszteletben tartásának fontosságát. A holnapi nap folyamán lesz egy éve annak, hogy a Magyar Országgyűlés a fentiektől vezérelve az IPU ötpárti elnökségének előterjesztésére - amiért köszönet - elfogadta a H/6150. számú országgyűlési határozatot a demokrácia nemzetközi napjáról.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete, az Interparlamentáris Unió, a világ számtalan parlamentje és civil szervezete tart megemlékezést e napokban a témához kapcsolódóan azzal a céllal, hogy hangot adjanak a demokratikus elvek melletti elkötelezettségüknek.
A demokrácia nemzetközi napjára történő figyelemfelhívást célzó nemzetközi erőfeszítést az évfordulótól függetlenül kiemelten fontosnak tartjuk, ezért engedjék meg, hogy én magam is hangsúlyozzam az emberek szabad akaratával kifejezésre juttatott egyetemes érték, a demokrácia világszerte történő erősítésének jelentőségét. A demokrácia fokmérője többek között a szabad véleménynyilvánítás, beleértve az anyanyelven való hivatalos megszólalás jogát és a tolerancia kultúráját. A politikai tolerancia, demokrácia kulcsfontosságú alkotóelem, amely magában foglalja a véleményformálás szabadságát, a nyílt párbeszédet és a véleménykülönbségek egymás mellett való megférését is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament - mint a demokrácia központi intézménye és legfőbb letéteményese - képviselőiként közös feladatunk és felelősségünk valamennyi társadalmi réteg képviseletének garantálása, továbbá az egymástól eltérő vélemények közötti indulatoktól mentes közvetítés biztosítása. Köszönöm a képviselőtársaim megtisztelő figyelmét és hogy emlékezhettem önökkel a demokrácia nemzetközi napjáról.
Képviselőtársaim, mielőtt napirend előtti felszólalásokra kerülne sor, örömmel jelentem be, hogy az Országgyűlés gyorsírói a Pekingben megrendezett világbajnokságon kiemelkedő eredményt értek el. A patkóban jelenleg is helyet foglaló Vicai Erika első, Árvayné Dani Judit második helyezést ért el, ezért én nekik gratulálok. (Nagy taps. - A két gyorsíró felállva köszöni meg a tapsot.) Kívánok sok sikert, jó munkát!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem