ELNÖK (dr. Szili Katalin)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Szili Katalin)
ELNÖK (dr. Szili Katalin): Tisztelt Képviselőtársaim! Szomorú kötelességemnek teszek eleget azzal, hogy tájékoztatom önöket arról, hogy a nyár folyamán Király Béla és Nagyiványi Zoltán volt képviselőtársaink elhunytak.
Király Béla képviselő úr az 1956-os forradalom nemzetőrségének főparancsnoka volt. Az 1990. évi választásokon Somogy megyei választókerületben szerzett mandátumot, az Országgyűlésben a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának tagjaként, majd független képviselőként dolgozott, és a honvédelmi bizottság alelnöke volt.
(13.10)
Nagyiványi Zoltán képviselőtársunk az 1994. évi országgyűlési választásokon jutott az Országgyűlésbe, ahol 2002-ig a Magyar Szocialista Párt frakciójának volt a tagja. Képviselőként a számvevőszéki bizottság tagjaként dolgozott, és alelnöke volt az IPU magyar-lengyel baráti tagozatának. Kérem önöket, hogy néma felállással adózzunk képviselőtársaink emlékének. (A teremben levők felállva adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm szépen, képviselőtársaim.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem