DR. VOJNIK MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Már a mai napon is többször elhangzott Székely miniszter úr válaszában, amelyet interpellációkra és azonnali kérdésre adott válaszban megfogalmazott, hogy sajnos a világgazdasági válság nem hagyta érintetlenül Magyarországot sem.
2009-ben mind az állami bevételek, mind a munkahelyek száma, mind a járulékból származó bevételek csökkentek. Ennek hatására az Egészségbiztosítási Alap bevételei is jelentősen mérséklődtek. A képviselő úr ezt tudja, hiszen az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szinte havi rendszerességgel számolunk be az Egészségbiztosítási Alap bevételi és kiadási oldaláról és a keletkezett egyensúlytalanságokról.
E miatt a gazdasági válság miatt vált szükségessé az államháztartás nagy összegű kiigazítása mellett a kórházi szektort érintő mintegy 13 milliárd forint zárolása. Ez a zárolás mindannyiunkat nagyon fájdalmasan érintett, de elkerülhetetlen lépés volt.
(20.20)
2009 áprilisában a kórházi szektor megóvása érdekében vezettük be az előre meghatározott, alapdíjjal finanszírozott teljesítményalapú finanszírozási rendszert. Ennek a lényege, hogy a rendelkezésre álló forrásokat egy ésszerű, racionális mederben tartsuk. Ennek volt az eredménye, hogy azt a bizonyos 70 százalékot, amely az intézmények fix kiadásait volt hivatva szolgálni vagy kiteljesíteni, megemelt súlyszámalapdíjjal díjaztuk, és annak a kívánságnak is eleget téve, hogy valamennyi kórházi teljesítményt finanszírozni legyünk képesek, a kórháziak szövetségével való egyetértésben úgynevezett változó díjtétellel fizették ki az Egészségbiztosítási Pénztárban.
Az újonnan bevezetett finanszírozási rendszerben a többletteljesítmények száma és a korrekciós jelentések száma jelentősen megnőtt, és a jelentett kiegészítő tevékenységek is megemelkedtek, ezért az elmúlt hónapokban a fokozott teljesítménynövekedés miatt folyamatosan csökkent a lebegő díjtételek fizetési hányada.
Éppen ezért a Kórházszövetség tagjaival úgy, ahogy azt a bevezetéskor is megbeszéltük, újabb megbeszélést tartottunk, és ennek az eredményeképpen arra a megállapodásra jutottunk, hogy végiggondoljuk, hogy a büdzsé megmaradó, az év végéig hátralévő időben az intézmények biztonságos működését szolgáló keretét hogyan osszuk fel, ezért merült fel az úgynevezett fix díjon történő finanszírozás.
Tisztelt Képviselő Úr! Senki sem gondolhatja komolyan, hogy amikor munkahelyek tízezrei vesznek el, amikor a munkáltatók és munkavállalók járulékai egyre kevésbé tudnak befizetésre kerülni, amikor a kormány a munkahelyek megőrzése és a gazdaság élénkítése miatt arra a döntésre kell hogy elhatározza magát, hogy a munkára rakódó közterheket enyhítse, akkor a források jelentős mértékben bővülni tudnának.
Nem baj, ha egy kormányzásra aspiráló politikai párt képviselője ezzel a realitással is számol: 2010-re a beterjesztett költségvetés szerint a kieső társadalombiztosítási bevételeket az állam más adóforintjaiból kipótolja. Ennek az eredménye, hogy jövőre a társadalombiztosítás Egészségbiztosítási Alap költségvetését szinte egyenlő arányban fogják finanszírozni a munkáltatói és munkavállalói járulékbevételek és az egyéb közadókból átadott, úgynevezett szolidaritási, szolgáltatási díjként szolgáló bevételek, vagyis a durván 1300 milliárd forintból több mint 600 milliárd forint erre az úgynevezett szolidaritási részre esik, de azt is tudnunk kell, hogy azt is az adó- és járulékfizetők pénzéből kell állni.
A kórházak esetében pedig csak kérni tudjuk a kollégákat, hogy munkájukat az eddigiekhez hasonlóan lelkiismeretesen, és a betegek riogatása és biztonságának megrendítése nélkül, fegyelmezetten, a költségvetési keretek között végezzék.
Köszönöm képviselő úr és a Ház vezetésének a figyelmét. (Dr. Heintz Tamás tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem