PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (független): Tisztelt Államtitkár Úr! A két törvény alkotmányosságát majd az Alkotmánybíróság meg fogja állapítani - remélem, hogy minél hamarabb meg fogja állapítani, hogy alkotmányellenes, mert biztos vagyok benne, hogy van olyan adózó állampolgár, aki rosszabbul fog járni.
A másik kérdés az, hogy egy felelős államnak, egy felelős nemzeti kormánynak mit kell tennie abban az esetben, ha egy új adótörvényt fogad el az Országgyűlés többsége. Én azt gondolom, ez csak egy első lépés, hogy egy ilyen kalkulátort kell létrehozni az APEH honlapján.
(16.10)
Van más, számos olyan tájékoztatási lehetőség, a kormányzati portál, az APEH elektronikus hírlevele, és egyéb olyan lépések is vannak, amit az állam megtehet annak érdekében, hogy azok az adózó állampolgárok, akik szeretnék befizetni pontosan az adójukat, fel tudjanak készülni arra, ami február 15-én vár rájuk. Magyarországon 600 ezer olyan ember van, akinek a munkahelye készíti el az adóbevallását, ezért január 30-áig már neki le kell adni például ezt a papírját is majd; tehát, ha február 15-éig akar az APEH erre fölkészülni, akkor azt hiszem, hogy nagyon nagy késésben lesz.
A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem