TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 1,7 millió nyomós érvünk van annak érdekében, hogy a banki ügyfelek fogyasztóvédelmét meg kell erősíteni. 1,7 millió devizahiteles van Magyarországon, s még számtalan, több mint 1 millió olyan hitel, amely a lakásokat érinti, amely jelzáloggal terheli családok otthonát, s valamennyien kétségbe vannak esve, hogy a gazdasági világválság bekövetkezte után hogyan, milyen módon tudják megmenteni az otthonukat.
Az egyik legfontosabb segítség a válságkezelő kormánynak az a stabilizációs programja, amelynek eredményeképpen a forint először megerősödött, s úgy tűnik, hogy hónapok óta stabilizálódott, akár az euróhoz, akár a svájci frankhoz viszonyítjuk. Ez több mint 400 milliárd forintot spórolt meg a devizahitelt fizető magyar állampolgároknak. 400 milliárd forint nagyon sok pénz, ez azt jelenti, hogy havonta 10-12 ezer forinttal kevesebb törlesztőrészletet kell fizetnie egy-egy családnak. Havi 10-12 ezer forinttal kevesebb törlesztőrészlet már érzékelhető mértékű csökkenés.
Ugyanakkor sokan azt mondják, hogy amikor tavaly ősszel a világgazdasági válság következtében elszállt a forint, romlott az árfolyama, akkor a bankok rögtön, szinte azonnal érvényesítették a törlesztőrészletek növekedésével az őket ért kárt, azt az ügyfelekre hárították át, azonban most, hogy a kormány tevékenységének is köszönhetően stabilizálódott, erősödött a forint, nem érzik, hogy a bankok ugyanilyen arányban csökkentenék a havi törlesztőrészleteket. Ez ügyben ellenzék és kormánypárt talán még együttműködésre is képes volt az elmúlt időszakban.
Kérdezem tisztelt államtitkár úrtól, hogy hogyan, milyen módon erősítik a fogyasztóvédelmi jogköröket az állami hatóságok tekintetében a bankokkal szemben, hiszen a mi dolgunk az emberek, a banki ügyfelek érdekeinek a védelme a bankok erőfölényével szemben. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem