TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Államtitkár Úr! Köszönöm a válaszát. Valóban, a kormányrendelet a PSZÁF jogkörét jelentős mértékben bővítette az ellenőrzések területén is, és amit ön nem említett, a büntetések mértékében. Míg korábban 20 millió forint, most 2 milliárd forintos felső büntetési tételhatárt határozott ez meg. Azt gondolom, ez az összeg, ez a nagyságrend már elgondolkodtat még egy bankot is, hogy esetleg érdemes-e az ügyfelek kárára tevékenykedni. De valóban, ahogy ön mondta, Magyarországon a bankok többsége, a bankok nagy többsége tisztességesen, korrekt módon próbál eljárni az ügyfelekkel, akik nehéz helyzetbe kerültek, nekik is segíteni próbálnak legtöbbször. Sajnos vagy szerencsére nem mindig tudnak segíteni. A “szerencsére” arra vonatkozott, hogy félreértés ne legyen, hogy sok esetben valóban felelőtlen volt nemcsak a hitelezés, a hitel kínálata és értékesítése, hanem sajnos a hitelfelvétel is bizonyos esetekben, egy kis hányadában nem volt elég körültekintő.
Éppen ezért fontos, hogy a PSZÁF jogkörének bővítése mellett a pénzügyi közvetítőkről szóló törvényt is mielőbb az Országgyűlés elé hozzuk, ebben is szigorú, határozott fellépést kell a kormány és a törvényhozók részéről alkalmazni a banki ügyfelek, a pénzügyi szolgáltatók ügyfelei érdekében.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem