VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési és gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Miközben megköszönöm az elkészített beszámolót, talán a felvezetésből is kitűnt, de szeretnék ráerősíteni, hogy különös jelentősége van, hogy éppen most tárgyaljuk ezt a témát, hiszen a pénzügyi válság kirobbanásának vagy nagyon látványos szakaszának, kezdetének egyéves évfordulóján vagyunk, és ezért rendkívüli jelentősége van annak, hogy a tapasztalatokat igyekezzünk összegezni. Ebben az összegző folyamatban a Gazdasági Versenyhivatal Országgyűlésnek benyújtott beszámolója magas színvonalú, a kormány számára rendkívül fontos tanulságokkal bíró dokumentum.
(13.10)
A Gazdasági Versenyhivatal a gazdaság szinte valamennyi területén végzett vizsgálatokat, amelyek során elsősorban a verseny szabadságát vizsgálta, meghatározott jogi környezetben. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium mindenképpen versenypárti, abban az értelemben, hogy felismeri és érvényesíteni kívánja a versenyhelyzetben rejlő előnyöket. De tény, hogy e cél pozitív előnyeinek megteremtéséhez szembe kell néznünk azokkal az okokkal, amelyek nem segítik a hatékonyság érvényesülését. Ezért a szabályozáson túlmenően további feladatnak tekintjük a ma még túlzott mértékű állami szerepvállalás csökkentését és - nevezzük nevén - a bürokrácia csökkentését. Feladatunk a többszereplős piaci modell megteremtése azokban az ágazatokban, ahol erre adottak a feltételek, ahol pedig nem, ott meglátásunk szerint törekednünk kell a megfelelő feltételrendszer javítására. Ezzel párhuzamosan fokozatosan erősítjük a piaci szereplők önszabályozó képességét, amely az állami szabályozást kiegészítve vagy akár azt teljesen kiváltva biztosíthatja a magyar gazdaság fenntartható pályán tartását.
Reményeink szerint az erősödő verseny jóvoltából és a célzott forrásfelhasználásnak köszönhetően javulnak a piaci feltételek, a fogyasztók kedvezőbb kondíciókkal egyre jobb minőségű szolgáltatásokhoz juthatnak. A gazdaság egészét tekintve fontosnak tartom a komplex gondolkodást, a szigetszerű fejlesztések elkerülését, valamint az ötlettől a piacig elvet, azaz a teljes megvalósulás elfogadtatását.
A Gazdasági Versenyhivatal 2008. évről szóló beszámolója komplex és reális képet ad a hivatal tevékenységéről, amely egyúttal látlelet a magyar gazdaság helyzetéről, annak versenyképességéről is. A hivatal jelentése kiemelten foglalkozik az energiapiac, a pénzpiac, a gyógyszerpiac, valamint az infokommunikáció, a vasúti szállítás, a biztosítási piac problémáival, s ezeken a területeken tesz ajánlást az Országgyűlés számára. A tárcánkat érintő területeken a kereskedelmi törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatról szóló törvény, továbbá a reklámtörvény végrehajtása szempontjából ismerteti az egyes eljárásokat, pozitívan értékeli az e területeken megszületett új törvényeket, illetve törvénymódosításokat.
Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül: a kormány részéről ismételten megköszönve a Gazdasági Versenyhivatal 2008. évi magas színvonalú munkáját és a versenytörvény alkalmazása során szerzett tapasztalatait összegző beszámolóját, azt nagy tisztelettel ajánlom elfogadásra az Országgyűlés számára. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem