ALEXA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

ALEXA GYÖRGY
ALEXA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony, és köszönöm az előzékenységét. A szocialista képviselők annyira fontosnak tartják ezt a problémát, hogy bár ezt a benyújtott javaslatot őszintén szólva nem tartjuk igazán szakszerűnek minden elemében, indokolásában pedig kifejezetten csak egy megszokott fideszes propagandának, mégis támogattuk a sürgősségi tárgyalását, őszintén szólva a látszatát is kerülve, hogy valamilyen vitát elhárítunk ebben a kérdésben. Annál is inkább, mert azt gondolom, ebben a vitában a kormány az, aki időben ébredt, hiszen gyakorlatilag tavaly decembertől a kormány kezdeményezésére, de mondhatnám a szocialista frakciót is, igen sok minden történt ezen a területen. Azok a javaslatok, amelyeket önök ebbe a javaslatba foglaltak, jelentős részben nyitott kapukat döngetnek.
Egyébként, ha már a nemtörődömség szóba került, a képviselő asszony mondta, hogy mi valamiért nem tartottuk elég fontosnak ezt a problémát. Szerintem önök nem tartották fontosnak akkor, amikor annak a törvénynek a megszavazásában, amelyik a nehéz helyzetbe jutott lakáshitelesekről szólt, nem vettek részt emlékeim szerint. Tehát önök ezt a kérdést ennyire tartották fontosnak, de most, amikor már úgy látják, hogy a probléma megoldásában jelentős előrelépések vannak, azt gondolom, odaszaladnak egy kicsit. (Babák Mihály: Konkrétan!) Odaszaladnak egy kicsit; képviselő úr, vannak itt gombok az asztalon, azt meg kell nyomni, és akkor az elnök asszony előbb-utóbb ad magának szót. Tehát akkor úgy gondolják, hogy önök majd részt vesznek a megoldásban is. Az, hogy a megoldásban segít-e az, hogy egyébként az ember itt is meghallgatja az önök véleményét az elmúlt évek gazdaságpolitikájáról, az összemosást a válság előtti és a válság utáni időszakkal, ezt őszintén szólva nem tudom, nem vagyok teljes mértékben erről meggyőződve. Azt gondolom, a valós problémáról célszerű beszélni.
Azt a kódexet kezdik el lőni, ami jelen pillanatban, bár nagyon közel áll az elfogadáshoz, de elfogadást még nem nyert, és tulajdonképpen még nyilvánosságra sem került, de önök már ezt a kódexet tulajdonképpen kevésnek tartják. Hadd mondjam el önöknek, hogy ez a magatartási kódex nem egyszerűen egy írott papír lesz, hanem egy már korábban, 2008-ban meghozott törvényünkön alapuló dokumentum, egész konkrétan a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényben szereplő passzusokon fog alapulni, és aki megsérti ezt a kódexet az aláírók közül, az 2 milliárd forintig büntethető. Egyébként azáltal, hogy a PSZÁF jogköreit bővítettük, és a továbbiakban is erősíteni kívánjuk, azt gondolom, az őket felügyelő hatóságnak komoly lehetősége van arra, hogy számon kérje az aláírókon ennek a magatartási kódexnek a betartását.
Egyébként azt gondolnám, várjuk meg a kódex szövegének nyilvánosságra kerülését, és hogyha nyilvánosságra került, akkor utána lehet majd vitatkozni a tartalmáról. Szeretném önöket megnyugtatni abban a tekintetben, hogy a kormányzat igenis megvédi a saját állampolgárait ebben a kódexben, és a kódex által is meg kívánja védeni.
Ugye, gyenge államról beszélnek, de azt gondolom, például kilakoltatások 1998 és 2002 között is előfordultak ebben az országban nem fizetett hitelek következtében, pedig akkor az önök kormánya volt hatalmon. Vajon oly gyenge volt, hogy mégis megestek ezek a kilakoltatások? Pedig akkor még olyan pénzügyi válság sem volt, mint most, amit mindenki elismer, hogy ilyet hetven éve nem láttunk. Ez a pénzügyi válság, amely egyébként a világ más pontjain keletkezett, milyen furcsa: egy olyan országban, amelyik nyitott gazdasággal bír, adott esetben Magyarországra, amelyik, ismerjük el, bármennyire szeretnénk, de azért nem Európa vezető ipari és pénzügyi hatalma, begyűrűzik és nehézségeket okoz. Nehézségeket okoz azáltal, hogy a devizaárfolyam megváltozik.
Azért vártam volna önöktől egy fél mondatot arra nézvést, hogy mondjuk, az elmúlt hónapok gazdaságpolitikája milyen jól stabilizálta a forintot, hiszen a devizahiteleseknek vagy a devizalapú hitelekkel bíróknak ez volt az egyik legnagyobb segítség, ez az, ami segített abban, hogy igen sokan nem kerültek még nehezebb helyzetbe. Az, hogy a nehéz helyzetbe kerültek közül kik azok, akik egyébként önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe, vagy urambocsá!, ők maguk voltak kissé meggondolatlanok, azt utólag már nehéz megállapítani. Ilyen értelemben a kormánynak sincs könnyű dolga. Nyilvánvalóan az egyik értékmérő az lehet, hogy bírt-e munkaviszonnyal az illető, vagy pedig a válság következtében elveszítette az állását.
A kormányzat a meghozott intézkedéseken túl is hajlandó és kész arra, hogy törvényeket módosítson, már beadott ilyen típusú törvényjavaslat is van, és a közeljövőben is beadásra kerül. Tehát magáról az etikai kódexről nem gondoljuk azt, hogy egyedüli válasz ennek a problémának a megoldására. Azt is készek vagyunk elismerni, hogy sok dolgot talán néhány hónappal ezelőtt az ember másképp látott, azt gondolta, bizonyos törvényjavaslatok jobban szolgálják majd a probléma megoldását, mint ahogyan azt a gyakorlat bizonyította. Nem tartjuk a hibánk beismerésének azt, hogyha egyébként hajlandóak vagyunk ennek következtében olyan törvényt is gyorsan módosítani, amit nem oly régen hoztunk meg. Azt gondoljuk, hogy egy olyan helyzet állt elő ebben az országban, amelynek nincs igazából - hála a jó égnek - közös tapasztalata, és azért, hogy mi itt a mundér becsületére vigyázzunk, nem ódzkodunk attól, hogy akár a saját magunk által beterjesztett törvényeket viszonylag rövid időn belül módosítsunk. Ebben egyébként nagyon szívesen látjuk az önök részvételét, és én a magam részéről örülnék annak, ha legközelebb ez nem fordulna elő, hogy egy ilyen típusú törvény tárgyalásánál önök éppen kivonulóban vannak a helyiségből, és igazából nem vesznek részt annak az elfogadásában.
Gyenge államról beszélnek mostanában. Nem bántva önöket, de valószínűleg ez a belső központi kommunikációs utasításokban szerepelhet, hogy ezt a gyenge állam dolgot mindennek kapcsán el kell mondani. Azért azt hadd mondjam önöknek: 1990-ben ez az ország a kapitalizmus mellett és a piacgazdaság mellett döntött. Itt néhány hozzászólást hallgatva olyan érzésem van, hogy vagy nem tudja az illető, hogy igazából melyik oldalon ül, vagy pedig ő maga ezt a húsz évvel ezelőtti társadalmi döntést nem fogadja el. Tehát igenis, bizonyos dolgokban a piac törvényei működnek.
Az egy más kérdés, hogy azért van szükség erős fogyasztóvédelemre, azért van szükség erős pénzügyi fogyasztóvédelemre is, azért van szükség banki magatartási kódexre, azért van szükség bizonyos esetekben törvénymódosításra, hogy a kormányzat, az állam, a törvényhozás megadja a szükséges segítséget az állampolgároknak, de az állampolgároknak is megvan a saját döntéseikben a maguk felelőssége. Bár néhányan itt olyan tetszetős és kissé populista hangvétellel szólalnak meg, mintha úgy gondolnák, hogy ezt a felelősséget, sőt minden felelősséget áthárítanak a mindenkori kormányzatra, azt szeretném mondani, lehet, hogy önök nem akkor jutnak hatalomra, mint ahogyan most gondolják, de a politika játékszabályai szerint ez majd valamikor nyilván elő fog fordulni; ha rajtam múlik, minél későbben, de hatalomra fognak majd jutni, és akkor önök lesznek a kormány. Valóban azt gondolják, hogy ezt a hozzáállást, mint kormány, egy polgári demokráciában tudják biztosítani?
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem