DR. KATONA TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KATONA TAMÁS
DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! A lakáshitelesek nehezebb helyzetbe kerülése, ahogy már jeleztem, a válság következménye. Itt most fölmerült jó néhány olyan kérdés, amely arra irányul, hogy ez a válság hogyan alakult ki. Erre már részben utaltam, hogy egy ilyen méretű világválságtól egyetlen ország sem tudja függetleníteni magát. De hogy az előző években hogy alakult ki a helyzet, itt Latorcai képviselő úr hivatkozik arra, amit az imént mondtam, én magam is ismerem természetesen Ferge Zsuzsa szociológus figyelemre méltó munkásságát. Azt gondolom, hogy ő az egyike azoknak, akik legjobban ismerik a szociális problémákat az országban.
De egyébként képviselő úr nem pontosan idézi, amit Ferge Zsuzsa akadémikus asszony tanulmányai leírnak. Ugyanis amikor arról beszélünk, hogy csökkennek a szociális különbségek, ő ugyanezt mondja, és valóban van 3 millió nehéz helyzetben élő ember Magyarországon, de ezeknek a számossága nem nőtt az elmúlt 6-8 évben, hanem legalábbis szinten maradt, illetve inkább csökkent. Persze a felső egymillió, szó nincs róla, hogy egymillió gazdag ember lenne Magyarországon, éppen ez mutatja azt a mutatót, amit én jeleztem, hogy igenis csökken a különbség azzal, hogy nyolcszoros volt az fölső decilis és az alsó decilis között a különbség, sőt 8,5-szeres, és ma 7-7,5-szeres, mert éppen olyan szociális ellátórendszer alakult ki és fejlődött, ami lehetővé tette, hogy a legnehezebb helyzetben élőkön ez segítsen. Ezek tényadatok, és persze lehet mondani, hogy nem élünk olyan jól, ahogy szeretnék, persze, de ettől még ez a helyzet adott, mint ahogy az is, hogy éppen arra törekszik a kormány, hogy ebben a válsághelyzetben is a legnehezebben élőkön segítsen, és pont a költségvetésnek is, a beterjesztett költségvetésnek is az egyik célja az, hogy javítsa a közbiztonságot és javítsa a létbiztonságot.
Egyébként én nem becsülném le a krízisalap szerepét, ez most indult el, és az előbb képviselő asszony, Vígh Ilona képviselő asszony például említette, hogy nem lehet azt mondani, hogy az kevés, hogy néhány ezer ember nehéz helyzetbe került, és esetleg elárverezhetik a lakását. Én erre a fordítottját is mondom, helytelen, ha azt mondanánk, hogy ez kevés, mert valóban ez is nagyon sok, de az se lenne jó, ha most azt mondanánk, hogy csak néhány tízezer ember kapott segítséget, akkor ez semmi. Ezt nem szabad lebecsülni, és például ha ebben konszenzus lenne, és többen támogatnák a krízisalapot, és önök nem mondták volna azt, hogy ez valamiféle pártkassza, akkor biztos vagyok benne, hogy előbbre jutnánk.
Még valami a bankok tevékenységének a megítéléséről. Hiba lenne azt mondani, hogy minden rendben van a bankok tevékenységében. Jó néhány hibát elkövettek, éppen a korábbi hozzászólásomban utaltam arra, hogy nagyon fontos az, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete hatósági jogkört kapott a fogyasztóvédelem tekintetében is, és eljár. Látni kell, hogy kell egy kis idő, amíg ez érvényesül. Tehát amíg egy új jogszabály hatályosulását meg lehet ítélni, ahhoz kell egy kis idő. Nem lehet azt mondani egy hét után, hogy mi történt, vagy mi nem történt.
Még valami: ez a magatartáskódex. Ebben valóban nem ugyanúgy látjuk a helyzetet, itt most többen is mondták, hogy ez az állam gyengeségét mutatja, én pedig azt gondolom, hogy nem így van. Éppen az önkéntes teljesítés az, ami előbbre visz. Azok a bankok, amelyek elfogadják ezt a magatartáskódexet, azok magukra nézve kötelezőnek tekintenek olyan magatartási szabályokat, amelyek igenis előbbre lépést jelentenek a korábbi gyakorlathoz, vagy ha tetszik, a jelenlegi gyakorlathoz képest.
Amit László képviselő úr mondott, és idézett egy levélből, az tényleg felháborító, ezt azonnal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jelezte is bankoknak, és akkor indultak meg a tárgyalások. Tehát ez a banki magatartási kódex gyakorlatilag elkészült, néhány lépés van hátra, és ez megjelenik, és meggyőződésem, hogy ez a bankok által aláírandó kódex előbbre visz, mint ha törvénnyel kötelezünk mindenkit. Egyébként természetesen mi ezt elmondtuk a bankoknak, hogy amennyiben nem születik egy megnyugtató magatartáskódex, akkor nyilvánvalóan törvényi kötelezésre kerül sor.
(15.50)
S még valamit: az nem lenne szerencsés, ha most államosítani akarnánk a bankokat. Azok a megjegyzések, amiket voltak szívesek tenni, azt gondolom, újabb megfontolást érdemelnek az önök részéről. Mert egy piacgazdaságban az a célszerű, ha minden szervezet a saját feladatát látja el, s természetesen olyan szabályozást kell alkotni, amely lehetővé teszi, hogy minden szervezet, így a pénzintézetek is megfelelően működjenek. Megjegyzem, hogy éppen az Országgyűlés alkotott az elmúlt két-három-öt évben jó néhány olyan törvényt - a hitelintézeti törvény módosításaira gondolok -, amelyek a szabályozást előbbre vitték, s ilyen módon azért sok minden változott a korábbi időszakhoz képest.
Azt nem osztom, hogy az állam nem védi meg a polgárait. Ahogy jeleztem, az egyik fő célunk a közbiztonság erősítése mellett a létbiztonság erősítése, amihez természetesen arra van szükség, hogy minél többen dolgozni tudjanak. Egyébként az a munkanélküliség, ami mára kialakult - s egész Európában így van ez -, a válság következménye. Az a reményünk lehet, hogy csökken a válság, és nyilván van még egy létszám-alkalmazkodás a versenyszférában, de ez jövőre javulhat, és akkor könnyebb lehet azoknak a családoknak a helyzete is. Éppen erre az átmeneti időre szolgálnak azok az intézkedések, amelyek történtek. Ezek az áthidaló, átmeneti segítséget jelentő hitelek teszik lehetővé, hogy a családok ne veszítsék el a lakásukat. Pontosan erre törekszünk, ebben tehát megvan az egyetértés köztünk, csak a módszereket látjuk egy kicsit másként.
Elnök asszony, köszönöm a lehetőséget.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem