KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Korábbi hozzászólásokra szeretnék reagálni. Az önkormányzatok nem azért kerültek bevonásra ebbe a folyamatba a törvény által, mert ők valamilyen felelősséggel tartoznának a kialakult helyzetért, hanem azért, mert a települési viszonyokat, az egyes családok adott helyzetét - amelyek egyébként meglehetősen bonyolultak, amikorra ilyen állapota elkerülnek - ők ismerik a legjobban, és ők azok, akiktől segítséget remélhetnek, természetesen úgy, hogy az állam ehhez a szükséges forrásokat akár hitel formájában is biztosítja.
Az az irány, amit e vita keretén belül a Fidesz és a KDNP képviselői felmutatnak, nagyon veszélyes irány. Nézzük meg, hogy milyen családok kilakoltatására kerül sor! Szent meggyőződésem, hogy nem a válság következtében nehéz helyzetbe jutott családok kilakoltatásáról van szó mostanság. Én magam hetente találkozom újabb és újabb ügyekkel, ezek a kilakoltatások a 2002-2003-ban felvett hitelek következményei, akik nem tudták fizetni, ezért adott esetben kilakoltatási helyzetbe kerülnek. Ezzel nem azt mondom, hogy a válság következtében nem kerülnek nehéz helyzetbe családok, de a kilakoltatások nem emiatt következnek be, mert ennyi idő alatt nem is fut át egy-egy kilakoltatási szituáció.
Nem szerencsés azt mondani, hogy nem terheli felelősség azokat, akik adott esetben - számos példát tudnék mondani, de személyiségi okok miatt nem mondok - úgy vettek fel hitelt, hogy a hitelintézetet is megtévesztették, vagy már akkor is tudták, hogy nem fogják tudni visszafizetni a hitelt. Azt kérem, hogy maradjunk tárgyszerűek. A mérlegnek két oldala van, és a két oldalt próbáljuk meg egyformán bemutatni a vitában.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem