LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Picit visszatérnék államtitkár úr bevezetésére, aki azt mondta, hogy mindenkit váratlanul ért az a folyamat, ami világgazdasági válság címén itt bekövetkezett. Az önök közgazdasági iskolája volt annyira szűklátókörű, hogy nem vették észre, mi fenyeget. De bizony vannak olyan közgazdasági iskolák, amelyek felhívták a figyelmet a buborékgazdaság kipukkadására. Ez történt. S valójában mit látunk ebben az egész folyamatban? Azt az erkölcstelenséget, amely nem szabott gátat a gazdasági folyamatoknak. Ez lett volna az állam feladata. De az állam nem teljesítette a maga feladatát, akadálytalanul tudtak működni a bankok, amelyek valóban bankként viselkedtek - az állam nem viselkedett államként. Egy húsevő ragadozóban azt szeretjük, hogy húst eszik, és csodáljuk érte, és csodálkoznánk azon, ha a bárány rátámadna a farkasra vagy az oroszlánra. S most is azt látjuk, hogy a hazugság tovább folyik. Ön devizahitelről beszél, holott ez devizaalapú hitel. Ez ennek a permanens folytatása és egyfajta csúsztatás. A gondolkodási folyamatokat kell megszítani, elvágni, és új pályára terelni azt a világot, amely az önök nemtörődömsége miatt ide vezetett.
(16.00)
Tehát a folyamatokat nem látják önök világosan. Úgy gondolom, az is egy rendkívüli mértékű csúsztatás, hogy ön azt állítja, hogy a felső decilis meg az alsó decilis. Kérem, ez a következőképpen is értelmezhető, és ez közelebb jár a valósághoz: a felső decilisen belül bizony már a felső osztály lecsúszása is jelentkezik, mert hiszen az alsó legszegényebbek is folyamatosan csúsznak lefelé, tehát az, hogy a kettő arányszáma csökken, ez inkább riasztó jelenség. (Az elnök a csengővel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) Úgy gondolom, ezzel önök rendkívüli problémát bagatellizálnak el.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem