VÍGH ILONA

Teljes szövegű keresés

VÍGH ILONA
VÍGH ILONA (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Babák Mihály képviselőtársam az előbb azt kérdezte a parlamentben ülő szocialista képviselőktől, hogy mit tettek a hitelkárosultak megsegítéséért. Azt mondom, képviselőtársaim, hogy sajnos a tettek nagyon szegényesek. Nagyon röviden összefoglalható, hogy mit tettek.
Kezdeményezték az etikai kódex megalkotását, ami úgy tűnik, nagyon nehezen akar megszületni. Amíg nem születik meg az etikai kódex, addig javasolták, hogy ne kezdeményezzenek kilakoltatást, illetve kilenc hónapon belül egyezzenek meg a bankok a tulajdonossal. Harmadrészben figyelemmel kísérik az adósok sorsát; negyedikként létrehozták ugyan a krízisalapot, amit most Keller László volt polgármester is úgy említett, hogy ez az összeg - átlagban kaptak 35 ezer forintot - tulajdonképpen nem a megsegítést szolgálja, tehát ez nem megoldás erre a feladatra.
Ötödik pontként pedig rábízták az önkormányzatokra, hogy az önkormányzatok oldják meg, és továbbra is erősítem azt, hogy ez nem önkormányzati feladat, és az önkormányzat semmiképpen sem szeretne ártani a családoknak, tehát ez alapvetően nagyon rossz elgondolás, hogy az önkormányzatok vegyék át a lakást a családoktól, és még nehezebb helyzetbe hozzuk őket ezzel az intézkedéssel.
Úgyhogy, képviselőtársaim, azt gondolom, hogy még egyszer szeretném megerősíteni, hogy az a kezdeményezés, amit a Fidesz-KDNP tett most a parlamentben, ezeket a pontokat törvényerőre kell emelni, és hatékony intézkedéseket kell tenni valóban a legnehezebb helyzetben lévő emberek érdekében. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem