ÁGH PÉTER
ÁGH PÉTER
ÁGH PÉTER, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma 2009. szeptember 15-e van, az idő kezd lehűlni, elmúlt a forróság. Miért is érdekes ez? Azért, mert napról napra távolabb kerülünk 2008. december 31-től. Egy 2007-es határozatunk szerint ugyanis a kormánynak a nemzeti ifjúsági stratégiát közel egy éve kellett volna az Országgyűlés elé terjesztenie, így én azt állítom Török Zsolttal szemben, hogy ezt a kormány időben nem tette meg.
Szinte már meg sem lepődünk azon, hogy ez nem került benyújtásra, hiszen az, ami az úgynevezett ifjúságpolitika területén történt, nehezen hívható másként, mint botránynak, és itt nem elsősorban a Szocialista Párthoz kötődő Zuschlag-féle pénzlenyúlásra gondolok; az is jól leír egy folyamatot, egy gyakorlatot, egy szokást. De érdekes gyakorlatot láthatunk a kormány részéről akkor, amikor a fiatalokkal mint egy intézményrendszer részeseivel kellett foglalkozni, pontosabban: kellett volna foglalkozni. Azért használom a “kellett volna” kifejezést, mert a szocialista politikusok vagy kihasználták, vagy leépítették az ifjúsággal foglalkozó területet. Gondoljunk csak az előző miniszterelnökre, aki ifjúsági miniszterként kezdte, majd miniszterelnökként bizonyára úgy érezte, hogy mindent megtett, amit lehetett, így gyorsan meg is szüntette a tárcát. Politikai ugródeszkának használta a fiatalokkal és a sporttal foglalkozó területet, majd, amikor már nem volt rá szükség, gyorsan fel is áldozta.
Mára olyannyira leépült ez a terület, hogy - információim szerint - hét ember dolgozik a minisztériumban. Tisztelt hölgyeim és uraim, hét ember foglalkozik a magyar ifjúsággal. Ha az intézményrendszerben ilyen jellegű leépülést láthatunk, akkor mit várhatnánk a fiatalokat érintő dokumentumok, határozatok, jogszabályok területén? Semmit. Pedig várakozás volt, az bizony volt; volt, már csak azért is, mert Jánosi György, a Medgyessy-kormány első minisztere, majd utódja, Gyurcsány Ferenc is arról beszélt, hogy legfontosabb feladatának tekinti az ifjúsági törvény megalkotását.
Akkor még törvényről beszéltek, nem stratégiáról. Gyorsan el is költöttek 334 millió forintot, aztán, ahogy az lenni szokott, el is felejtették az egészet. Mégiscsak érdemes megjegyezni, hogy ez a 334 millió forint az akkori javaslatot tekintve paragrafusonként 14 millió forintot jelentett, de kidobott pénznek bizonyult ez az összeg. Tudom, örülnünk kéne, hogy a stratégia nem került ennyibe, de azért érdemes elgondolkodni, hogy abból a 334 millió forintból hány játszóteret, falusi focipályát lehetett volna rendbe hozni. De nem lett se focipálya, se játszótér, se törvény. Lett azonban stratégia, amelyről minden pozitívuma ellenére el kell mondani, hogy pótcselekvés. Bár a mögötte álló szakemberek részéről nyilvánvalóan a tenni akarást láthatjuk, a politikai szándék így foglalható össze: csináljunk valamit gyorsan, hogy mégse mondhassák azt, hogy semmit sem tettünk. Ezt a kormányzati szándékot olvashattuk ki abból a történeti folyamatból, ami ennek a stratégiának a megszületéséhez vezetett, ezt láthatjuk az intézményrendszer leépítéséből, az elfeledett ifjúsági törvényből és abból, hogy mi indokolta a stratégia megalkotására benyújtott határozati javaslatot 2007-ben.
Akkor foglalkoztunk, tisztelt képviselőtársaim, a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról szóló jelentéssel. Ehhez kapcsolódva érkezett egy módosító indítvány, amely azt javasolta - akkor is elmondtam, most is elmondom -, hogy a kormánypárt már 2003-ban is stratégiát alkotott volna, aztán nem történt semmi, pedig például Török Zsolt is arról beszélt hat évvel ezelőtt, hogy a stratégia még abban az évben, tehát 2003-ban elkészülhet. Még Gyurcsány Ferenc miniszterként is összehívta a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteit, hogy egyeztessenek a stratégia megalkotásáról, de ez a dokumentum nem született meg. 2007-ben aztán benyújtották az erről szóló javaslatot ismét, mindezt úgy kommunikálva, mintha feltalálták volna a spanyolviaszt. Természetesen nem találtak fel semmit, a politikai cél csak az volt, hogy ezzel semlegesítsék azt az ellenzéki javaslatot, amely a törvény megalkotását kezdeményezte.
2009. szeptember 15-e van, ma ott tartunk, hogy végre az általános vitában foglalkozhatunk ezzel a stratégiával. Török Zsolt idézett 2003-as prognosztizálásához képest több mint hat év vajúdása, mellőzöttsége vezetett a mai naphoz. Úgy tűnik, hogy az ifjúsággal kapcsolatos törvényalkotás, stratégiaalkotás lassan felzárkózik az új alkotmány megalkotásához, az arról szóló gondolkodáshoz szükséges szintidőhöz.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az, hogy félvállról kezelték az ifjúságot, nemcsak a dokumentumok előkészítésén látszik, hanem az ifjúság állapotán, a fiatalok állapotán. A rendelkezésre álló legfrissebb kutatás, az “Ifjúság 2008” riasztó képet tár elénk.
A magyar fiatalok 80 százaléka úgy érzékeli, hogy az elmúlt évek során romlott az általános életszínvonal, s csupán 7 százalékuk tapasztal javulást önnön és családja környezetében. Még beszédesebb, hogy relatív többségük az elkövetkező időszakban sem bízik kedvező változásban. 38 százalékuk saját, 47 százalékuk pedig az ország helyzetében is további visszaesésre számít. Hazánkban 420 ezer fiatal él a szegénységi küszöb alatt, s közel kétszer ennyien akadnak, akiknek mindennapi életszínvonala nem éri el a létminimumot. A társadalmi mobilitás hiánya általános, az egzisztenciális nehézségek ma tehetséges fiatalok tízezrei számára teszik lehetetlenné a feljebb jutást.
Nem kevésbé fontos a munkavállalás ügye. A diákok 51 százaléka ma kedvezőtlennek vagy nagyon kedvezőtlennek értékeli esélyeit a munkaerőpiacon. Aligha beszélhetünk oktalan pesszimizmusról. A magyar fiatalok foglalkoztatottsága európai uniós összehasonlításban is alacsony. Egyre többen töltenek be képzettségük alatti munkakört, s napjainkra minden negyedik fiatal munkanélküliként kezdi a pályafutását.
A fenti problémagócok közül számosat magában foglal a nemzeti ifjúsági stratégia. Azt kell mondanom, hogy miközben a koncepció támogatható elemeket is tartalmaz, legfőbb gyengesége fölött nem hunyhatunk szemet. A kormány elkésett vele, nem kicsit, nagyon. Hét szűk esztendő, az ifjúságpolitikát mostohasorba taszító kormányzás után a kabinet maga sem várhatja el, hogy szándékait komolyan vegyük.
A 24. órában vagyunk. A magyar fiatalok ügyének rendezése, körülményeik és kilátásaik javítása, tudatos életvitelük ösztönzése mégis a következő kormány feladata lesz, a következőé, mert az eggyel rá következő idején már valóban késő lenne. Nagy hiba volt az elmúlt hét év semmittevése, hiszen felnőtt egy nemzedék, egy elfelejtett nemzedék.
Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)
