BÉKI GABRIELLA

Teljes szövegű keresés

BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azzal szeretném kezdeni, hogy én a magam részéről szabad demokrata képviselőként és ellenzéki képviselőként ezt a stratégiát támogatom, és képviselőtársaimnak is támogatásra ajánlom.
A bizottsági ülésen egy héttel ezelőtt némiképp meglepett, hogy ott egyhangú volt a támogatás, a fideszes képviselők éppúgy, mint a KDNP képviselője általános vitára alkalmasnak tartották ezt a javaslatot, és meg is szavazták. Ehhez képest nekem ma az általános vitában meglepetést okoznak elsősorban a fideszes képviselők hozzászólásai. Vitám mindenekelőtt Tóth Ferenc képviselő úrral lenne, aki kisebbségi bizottsági véleményként egészen lesújtó álláspontot fogalmazott meg, de némiképp Ágh Péter képviselő úrral is, aki ezt az alkalmat, hogy egy stratégiát támogathatunk, arra használta fel, hogy részben a késlekedésért, a megelőző évek mulasztásáért, részben a jelenlegi helyzetért a kormányt ostorozza.
Az, hogy egy aktuális időpontban, időszakban az ifjúság milyen állapotban van, egészen bizonyos, hogy nem egy kormány felelőssége. Egy kormány normális esetben négy évig kormányoz, az ifjúság pedig több kormánnyi periódus alatt szocializálódik a családban meg az iskolában, több kormány ideje alatt szerzi meg azokat az érzéseket, benyomásokat, amik az ő jövőre vonatkozó orientációját alapvetően meghatározzák.
Rétvári Bence képviselő úr hozzászólásának a végén jutott el odáig, hogy újólag meg tudtam fogalmazni magamnak, és szeretném önöknek is, hogy a vitát egy műfaji tisztázatlanság idézi elő. Rétvári Bence jó szándékú hozzászólásában éppen a konkrétumokat meg a cselekvési lépéseket hiányolta. Akkor érezné hitelesnek és alátámasztottnak a stratégiát, ha ilyeneket találna a javaslatban, márpedig azt mondja, hogy ilyeneket nem talál. Azt gondolom, valami olyat vár el a stratégiától, amit nem a stratégiában kell keresnie. Előterjesztő úr is, de más képviselők is megfogalmazták, hogy a cselekvési lépéseket majd az aktuális kormányok által megfogalmazott cselekvési programok fogják tartalmazni.
Ha tetszik, használjuk azt a kifejezést, hogy utópia. A stratégia ugyanis gyakorlatilag utópia, vízió arról, hogy milyen célképzetünk van a jövőről, a jövőben az ifjúság számára. Ezt a víziót nagyon nehéz támadni meg nem elfogadni. Én a magam részéről azt, hogy miért is támogatom ezt a stratégiát, első helyen azzal támasztom alá, hogy azért, mert úgy találom, hogy ideológiamentes. Mert úgy fogalmazza meg ezeket a víziókat, hogy ez bármelyik kormány számára követhető céltételezés, és hogy milyen minőségben meg milyen eszközökkel fog majd ezekért az elképzelésekért cselekvési programokat kidolgozni, abban meglehetősen nagy szabadsága lesz mindegyik kormánynak.
Rátérve a stratégiára: amikor elolvastam az anyagot, jó érzéssel állapítottam meg, hogy ez egy igen színvonalas és nagyon jó szerkezetben összeállított anyag. Kiemelném, hogy a célokat egyfajta hármasságban fogalmazza meg, elindul az általános céltételezéstől, ami a legátfogóbb megfogalmazása annak, hogy az ifjúságban rejlő erőforrások kibontakoztatásához olyan társadalmi környezetet kell teremteni, hogy az megvalósulhasson. Megfogalmaz három horizontális célt, az esélyegyenlőségből kiindulva, utalva a magyarságunkra és az európaiságunkra, tehát az Európába történő beágyazottságunkra, valamint emlegeti az élhető környezet biztosítását, nem mást, mint hogy egy fenntartható fejlődésben gondolkozzunk akkor, amikor a jövőről gondolkodunk. Ezt a megalapozottságot követően tér rá a stratégiai célokra, a specifikus részcélokra. Itt szeretném felhívni Rétvári Bence figyelmét arra, hogy nagy hangsúllyal és első helyen említi a családok, a családtervezés, a gyermekvállalás fontosságát.
(11.00)
Ha fellapozzák, a 35. oldalon kezdődik a specifikus stratégiai célok felsorolása a családi életről, gyermekvállalásról, család és karrier összeegyeztetéséről, családsegítésről, szerintem arányos terjedelemben; még egyszer hangsúlyozom: első helyen szól ez a stratégia. De szól a stratégia az önálló egzisztenciateremtés fontosságáról kétféle metszetben, a foglalkoztatás fontosságáról, az otthonteremtés fontosságáról, az érvényesülés elősegítéséről és a többiről. Végigveszi az élet - szerintem - összes vagy szinte összes területét nagyon alaposan, arányos részletezéssel. Éppen ezért azt gondolom, hogy stratégiának ez jó anyag. Olyan anyag, ami kiindulási pont lehetne bármelyik kormány számára, és éppen ebben rejlik a fontossága.
Ágh Péter hosszan ostorozta a kormányt, és nagyon pontos dátumokat idézett az előző évekből, hogy mióta késik ennek a stratégiának a megfogalmazása, hogy hány évet mulasztott a kormány, mert már mikor szerepeltek azok a határidők, amelyekre ígéret volt, konkrét ígéret. Ha már így is csúszott a stratégia elfogadása, azt gondolom, hogy ebből következik, hogy itt és most fogadjuk ezt az anyagot jóindulatú támogatással, és örüljünk, hogy legalább most itt szerepel, és fogadjuk el.
(Az elnöki széket Pelczné dr. Gáll Ildikó, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azt gondolom, hogy egy ilyen stratégia fontossága pont abban rejlik, hogy egy igazodási pont, hivatkozási pont a jövőben bármelyik képviselő vagy bárki számára a kormányzat felé, hogy van egy ilyen irányú céltételezésünk, ilyen irányú víziónk, és hogy a konkrét lépéseit próbálja meg úgy eltervezni vagy megfogalmazni, hogy ebbe az irányba haladjunk.
Nagyon szeretném kiemelni azt az elemét ennek a stratégiának, ami némiképpen újdonság vagy fontos egy ilyen stratégia szempontjából, hogy mindegyik részcéltételezés mellett szerepelnek kapcsolódó mutatók. Olyan mutatók, amelyek mentén értékelni, mérni lehet majd, hogy egy valamikori állapotból haladunk-e a céltételezés állapota irányába.
Hadd soroljak néhány ilyet, csak hogy világos legyen a hallgatók számára, hogy mikre gondolok. Például mindjárt az első témában, a család témájában kezdve azzal, hogy az ezer főre jutó élve születések száma hogyan alakul - ami nagyon közismert demográfiai mutató -, de folytatva olyan mutatókkal, mint hogy a 0-3 éves korú gyerekek számára biztosított, napközbeni ellátást nyújtó férőhely az összes 0-3 éves gyerek arányában hogyan alakul; vagy a 4-6 éves korú gyerekek számára napközbeni ellátást nyújtó férőhelyek az összes arányában hogyan alakulnak; a napközbeni ellátással, óvodával nem rendelkező települések száma hogyan alakul; az örökbefogadáshoz, gyermekelhelyezéshez szükséges átlagos időtartam hogyan alakul; az ezer lakosra jutó családsegítő szakemberek száma hogyan alakul és a többi.
Azt gondolom, hogy ilyen értelemben tele van konkrétumokkal az anyag, hogy tudniillik miket kell majd mérni a majdani kétéves cselekvési programok négyévenkénti eredményértékelése, -mérése kapcsán. Például a tanulással kapcsolatban a korai iskolaelhagyók aránya a 18-24 évesek körében; tehetséggondozási programban részt vevők száma az egyes iskolai szinteken; az iskolából kimaradók aránya az általános iskola nyolcadik osztályának elvégzése előtt; szakiskolát megkezdők, de a szakmunkás-bizonyítványt meg nem szerzők aránya; a középiskolát megkezdő, de az érettségi bizonyítványt meg nem szerzők aránya és a többi. Nem folytatom, azt gondolom, hogy ebből érzékelhető, hogy valóban a konkrét cselekvési lépések megfogalmazását, eltervezését nagymértékben tudja segíteni ez a stratégia.
Tehát ott fejezem be, ahol kezdtem. A magam részéről ezt az anyagot nagyon színvonalas szakmai anyagnak tartom, és olyan alapon, hogy ellenzéki szerepkörben nem illik kormányzati előterjesztést támogatni, semmiképpen nem utasítanám el. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy megszülessen, örüljünk neki, hogy legalább így, a ciklus végén megláthattuk ezt az anyagot, és fűzzünk reményeket a folytatáshoz.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem