DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselőtársaim! Kedves Hallgatóság! Vendégeink! A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 2009 szeptemberére elkészített H/10500. számú országgyűlési határozati javaslatát az idősügyi nemzeti stratégiáról az Országgyűlés Ifjúsági, szociális és családügyi bizottsága 2009. szeptember 8-án tárgyalta, és a mai, szeptember 15-i parlamenti plenáris vitára alkalmasnak találta.
Véleményezését az alábbiakban fejtem ki, de előtte engedjék meg, hogy egy személyes emlékemre hívjam fel a figyelmet. 1980-ban védtem meg a Magyar Tudományos Akadémián azt a tudományos munkámat, dolgozatomat, disszertációmat, amelynek az volt a címe, hogy “Az időskori szociális izoláció jelentősége a pszichiátriában”. Ez akkor kuriozitás volt, hiszen ilyen témával addig nem rukkoltak ki, pláne nem a Tudományos Akadémián. Ez egy húszéves kutatómunka, illetve gyűjtött munka, klinikai munka mellett azt jelentette, hogy végre akkorra megérett az, aminek a közlése során megvédtem az Akadémián. El nem tudtam volna képzelni, még csak fel sem merült bennem, hogy 28 év telik majd el, vagy jobban mondva 29 év, amikor itt állok a parlamentben, itt ülünk, és beszélhetünk erről a témáról, hogy végre az idősügy ilyen magas szintre kerül, az időskori ügyeket, problémákat egy stratégia mentén tárgyalhatjuk, kiegészítő javaslatokat tehetünk a kormány felé is.
Az én személyes emlékem mellett viszont a stratégia vázolja az idősügy jelenlegi helyzetét, és ebből kiindulva irányt szab annak, hogy 2034-re mint célállapot valósuljon meg. Bemutatja a célállapot eléréséhez szükséges fejlesztési területeket, minőségi szakmapolitikai fejlesztési irányelveket határoz meg, a valós helyzethez igazodóan ráadásul. Célja, hogy megakadályozzák az idősek társadalmi kirekesztését, fokozza az érintettek bevonását, az e céllal történő együttműködések fejlesztését, valamint a fenntarthatóságot a különböző szektorok, kormányzati, non-profit, forprofit informális közösségek, a különböző szakmapolitikák és különböző szolgáltató partnerek között. Lényegének tartja, hogy az idősekről való gondoskodásban a korábbi - mint hangoztatta államtitkár úr is és az előttem felszólaló is - deficitmodell helyett a fejlődésmodell érvényesüljön. Hangsúlyozza a szemléletformálás szükségességét és hasznosságát, a társadalmi szolidaritás és kohézió erősítését.
(11.40)
Prioritásokat tűz ki, amelyek révén modern és hatékony cselekvési terveket dolgoz ki. Hosszabb és rövidebb cselekvési terveket tart szükségesnek 2010-től 2022-ig, majd azt követően 2034-ig terjedő nagy szakaszokat hároméves időszakokra bontva, hogy több, párhuzamosan futó cselekvési tervként valósuljon meg végül is a stratégiában foglalt mondanivaló.
Az idősügyi nemzeti stratégia a sikeres idősödés érdekében készül, egészségtudatos magatartás, és tudatos időskorra való felkészülés kialakításával az öngondoskodás fejlesztése révén, és végső cél - 34 éves (Sic!) futamidőben - a társadalmi kohézió növelése és a kielégítő védettség. Előzmények címszó alatt számos kutatásra és kormányokon átívelő kezdeményezésekre utal, így a polgári kormány által elkészített idősügyi chartát is méltatja, amelyet a stratégia alapjának is tekint.
Részletesen taglalja a magyar és nemzetközi demográfiai jellemzőket, a gazdasági és jövedelemjellemzőket, egészségügyi ellátásokat, szociális szolgáltatásokat, a mindennapi aktivitást jellemzőket, a társadalmi bevonódás viszonyait, a generációk közötti kapcsolatokat, a nemek közötti különbségeket, az anyagi megosztottságok mutatóit, a kommunikációs jellemzőket. Leírja az öregedés és öregség definícióit, a szemléleti és gyakorlati rendszer vázlatát és a stratégia műveletei monitoringjának szükségességét. Felhívja a figyelmet a hosszabbéletűség következményeire, kihívásaira és kockázataira, és érzékeltet több meglévő idősügyi problémát.
A hosszabbéletűséggel kapcsolatosan engedjék meg, hogy elmondjam, szoktunk és szoktam úgy jellemezni a ma világát, hogy három nagy robbanás zajlik ezen a földi űrbárkán: az egyik a népességrobbanás - sovány embert tudomásunk szerint nem érinti -, a másik a hosszabbéletűség robbanása, és a harmadik az információrobbanás. Mindez természetesen befolyásolja az egész idősödés folyamatát, egyedileg, nemzedékileg, társadalmilag, globálisan egyaránt.
Adatok, leíró statisztikai utalások, visszatérő, ismétlődő kívánalmak, óhajok, vágyak, hangzatos fogalmazványok ugyancsak tarkítják az elaborátumot. Olykor az a benyomásunk, hogy az előzményi szakismeretek eklektikus szőttese, nemegyszer sablonos szólamokkal, de megnyerő ígérvényekkel, mintha csak egy választási előcsalogatónak is szólna - nem is rosszul.
Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy ismertessem az Idősügyi Tanács 2001-ben általunk elfogadott idősügyi charta összefoglalóját. Részben akkori viszonyaink között egy idősügyi törvény alapját is indokolttá tette volna, de ez sajnos mostanáig nem valósult meg. Ennek felhasználása a jelen stratégia kimunkálásában elismerést érdemel, miként több szakmai, szakmapolitikai és konzultációs anyag részét képezi a stratégiának, amely hangsúlyozottan országgyűlési határozathoz készült, valóban rendszerszemléleti és gyakorlati igénnyel. Engedjék meg, hogy akkor ismertessem, miután kevesen tudják, vagy kevesen ismerik ennek a részletes szövegét, amit az idősügyi chartába sűrítetten mi akkor megfogalmaztunk, és talán látszik az a jogfolytonosság is és az a nemzeti és történelmi passzázs is, amely alapján nem kellett kitalálni mindent, mert kitalálták mások is, sőt elindították, és ebben egy harmonikus jövőképet is szeretnénk egyben álmodni és megvalósítani.
Ennek az idősügyi chartának, amely egy egyezményes okirat tulajdonképpen, tehát nem kötelező erejű - kötelező erejű az idősügyi törvény, amely ennek alapján készülhet -, a preambulumába a következőt írtuk:
Az Idősügyi Tanács megállapítja, hogy a XX. századra általánossá vált, hogy az új évezredben folytatódik a világ népességének soha nem látott elöregedése, mely probléma a magyar társadalomban is egyre növekvő súllyal van jelen; figyelembe véve az Egyesült Nemzetek Szervezete 1982. december 3-i keltezésű, 37/51. számú határozatában jóváhagyott, az elöregedésről szóló nemzetközi intézkedési tervet, emlékeztetve arra, hogy az ENSZ Közgyűlésének 1992. március 18-i 46/91. számú határozatában megalkotta azokat az elveket, amelyek alkalmazását minden kormány idősekkel kapcsolat programjaiban szükséges alkalmazni.
Emlékeztette továbbá az ENSZ Közgyűlése 1992. október 16-án kelt 47/5. számú határozatának a mellékletében foglalt kiáltványára, szem előtt tartva az európai szociális chartában lefektetett alapelveket, támogatva az Európai Unió 1998. november 16-i pécsi nyilatkozatában foglaltakat, egyetértve az idősek nemzetközi éve alkalmából kiadott budapesti nyilatkozatban meghatározott célokkal, attól vezérelve, hogy az idősügyi charta alapján elkészítésre javasolt, meghozandó jogszabály a közeli és távolabbi jövőben is előremutató indíttatásokat ad, megtárgyalta és elfogadta az idősek magyarországi chartáját az alábbiak szerint. Négy tételből áll; az első tétel: részvétel a társadalom tevékenységében.
Ennek 1. számú alpontja: az idős személyek teljes értékű polgárai az országnak. Szellemi, kulturális, szociális, gazdasági téren nyújtott hozzájárulásuk, családjaikat segítő tevékenységük érték a társadalom számára. Elő kell segíteni, hogy tapasztalataikat, tudásukat átadhassák a fiatalabb nemzedék tagjainak. Az idős személyekkel szembeni megkülönböztetés, előítélet és elkülönülés káros a társadalom számára.
2. pont. Az idős személyek képviselőik révén a társadalom egyenrangú tagjaiként kapjanak részvételi lehetőséget a jogszabályok kidolgozásában, kiváltképpen azon esetekben, amelyek sorsukat lényegesen érintik. Az idősek ügye, a speciális helyzetükből adódó követelmények épüljenek be a fontosabb országos, gazdasági, szociális és egészségügyi programokba.
3. Olyan együttműködési formákat és intézményeket kell kialakítani, amelyek segítségével tartós, együttes tevékenység valósulhat meg az idősebb és fiatalabb generációk között a társadalom gazdasági, kulturális tevékenységében és a generációs szolidaritás elmélyítésében, értékeinek megőrzésében és fejlesztésében.
4. Segíteni kell az idősek ügyeivel foglalkozó mozgalmak szervezését és fejlesztését, az idős személyek szerveződését, egyesületek, klubok alakítását egymás támogatására, a társadalom szolgálatára. Természetes törekvésnek kell tekinteni részünkről az érdekvédelmi szervezetek alakítását, részvételüket a hasonló célokat követő nemzetközi szervezetekben.
5. Az idősödés témaköre kiterjedt ismerethalmazt képez új tudományág kialakulásával. Az idevágó ismeretek szervezett oktatását már a korai gyermekkortól szükséges elkezdeni a korszerű ismeretközlési technikák alkalmazásával.
6. Szenteljen a magyarországi média lényegesen több tudományosan alapozott, de humánus és együttérző figyelmet az idősödés társadalmi problémáinak, az egy korosztályt érintő gazdasági, nyugdíj-, szociális ellátási és egészségügyi kérdéseknek. E korosztály képviselői kapjanak helyet a közszolgálati média irányító testületeiben társadalmi súlyuk és fontosságuk arányában.
7. A kormányok biztosítsák minden év októberében az idősek világnapja méltó ünneplését, együtt a civil szervezetekkel.
A második nagy téma az időskori élet anyagi feltételei. Az idős személyek jogosultak azokra az ellátásokra, amelyek az emberi élet méltó fenntartásához szükségesek. Jogosultak életük munkájával és a járulékfizetéssel szerzett tisztes életviszonyukat biztosító nyugdíjra és az ezt garantáló igazságos nyugdíjrendszerre. Azokról, akik e méltó létfenntartáshoz szükséges jövedelemmel nem rendelkeznek, támogatásra szorulnak, kiterjedt szociális intézkedésekkel gondoskodni kell. Ez tegye lehetővé életvitelük fenntartását, szükségleteik kielégítését, az egészség önálló ellátásának igénybevételét.
Az állam garantálja az idős személyeknek azt a jogát, hogy a szociális alapellátásuk tartózkodási helyükön legyen biztosítva.
A munkaképes időskorúak fokozatos visszavonulása érdekében, az érdekeltekkel egyetértésben megfelelő előírásokat és ösztönzőket kell kidolgozni és alkalmazni. Ki kell küszöbölni a foglalkoztatásban az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetéseket. Ne az életkor, hanem a munkaképesség, a teljesítmény játsszon szerepet az alkalmazásban és a bérezésben egyaránt.
(11.50)
A mindenkori foglalkoztatáspolitika biztosítsa az idősek kedvezményes részvételi lehetőségét a továbbképző programokban, elősegítve, hogy tovább maradhassanak aktív résztvevői a társadalmuknak.
Harmadik tétel: egészségügyi, szociális ellátás és gondozás. Az idősek gyakrabban kerülnek szorult, kiszolgáltatott helyzetbe. Kapjanak megfelelő, szervezett formában védelmet, vehessenek igénybe tanácsadó szolgálatot az őket halmozottan érintő veszélyek - bűnözés, közlekedés, hátrányos megkülönböztetések - megelőzése, kivédése érdekében.
Az egészségügyi és szociális ágazat szervezeti működtetésénél, az ellátási és gondozási szolgáltatások biztosításánál figyelembe kell venni az idős személyek sajátos igényeit, ideértve az időskorban gyakoribbá váló betegségek megelőzését, gyógyítását és az idősek rehabilitálását, gondozását, a szükséges gyógyszerek hozzáférésének biztosításával.
Az egészségügyi ellátás alapja a kötelező és szolidaritási alapon működő biztosítási rendszer legyen, amelynek keretében elérhetővé kell tenni mind az alapvető ellátást, mind a teljes élethez szükséges egyéb, egészségügyi és szociális szolgáltatásokat. A kiegészítő biztosítások szolgáltatásokra nyújthatnak persze további fedezetet.
A lakosság demográfiai változása, a megbetegedési, halálozási adatok az időskorúak szociális és egészségügyi ellátásának intézményes reformját teszik indokolttá. Ennek érdekében készüljön megfelelő cselekvési program. A cselekvési program biztosítsa korszerű időskutatások és szakképzések fejlesztését. Szükségesnek látszik kialakítani a szakemberekből álló idősellátási, szociális és egészségügyi koordinációs tárcaközi bizottságot.
Utolsó, negyedik tétel: az idősek jogainak védelme. Az idősek jogainak védelmét az állami, társadalmi, illetve önkormányzati szerveknek és hatóságoknak az eljárásuk, tevékenységük során biztosítani kell. A kormány az Idősügyi Tanács mellett hozza létre a szociális és családügyi miniszter felügyelete alatt működő idősjogi biztos intézményét, amelynek koordinációjában lehetőleg megyei, fővárosi közigazgatási hivatalokban gondoskodjon idősjogi képviselőkről.
Azt hiszem, hogy mindaz, amiről most a chartával kapcsolatosan gondolkozunk, beszélünk és amit belefoglaltak, tulajdonképpen nagyon harmonikus folytatása mindannak, amit akkor leszögeztünk. A magunk részéről azonban a benyújtott javaslat legfontosabb és legproblematikusabb pontjait is szeretném ismertetni.
Az idősotthoni férőhelyek száma jelenleg körülbelül 50 ezer. A jelenlegi idősotthoni férőhelyek sem lesznek elegendőek 2020-ban, de erre a problémára nem mond semmit a javaslat egyelőre. Egy évtized távlatában a bentlakásos intézményeket számításaink szerint legalább 2500 férőhellyel kell bővíteni.
A piaci szereplők, így elsősorban a fizetőképes kereslet nagyobb bevonását is említi a terv, de máshol az állami szolidaritást és a felelősséget hangsúlyozza. Paradigmaváltást irányoz elő a tervezet, amely deficitszemléletről a fejlődésmodellre tér át. Ez a meglévő képességek megőrzését és a szunnyadó képességek előhívását jelenti, ezen túlmenően számtalan helyen hangsúlyozza az öngondoskodás szükségességét a stratégia.
A fentieken túl az élethosszig tartó tanulás modelljét is el kell terjeszteni, ennek megvalósítása érdekében mindenki számára elérhető képzéseket kell biztosítani. Generációk aktívabb együttműködését szorgalmazza. 200-300 ezer nyugdíjas dolgozóról beszél, elenyésző tehát a dolgozó nyugdíjasok száma. A további probléma, hogy hiába a nyugdíjkorhatár, nyugdíjba vonulás korcentruma, továbbra is nagyjából 58-59 éves ez a korcentrum. Ennek növelését irányozza elő a stratégia; a megoldás alternatívái egyelőre nem derülnek ki ebből.
Az idősek számára elsősorban nem a szegénység, mondjuk, hanem az inaktivitás jelent problémát - részben igaz. A települések negyedében nem érhető el a szociális étkeztetés, a szociális szolgáltatások közül több alapszolgáltatás hiányosan működik az önkormányzatoknál.
Összegezve megállapításainkat, a következőket emelném ki. Az idősügyi nemzeti stratégia kimunkálása dicséretes, és a hazai idősödés ügyét igényesen és sokoldalúan közvetíti. Kérdés, hogy a jelen kormányzat a jelen - súlyos válságnak is mondható - körülmények között képes-e reálisan és egyben empatikusan adaptálni a jelen költségvetési tervezetet. Ennek a stratégiának a garanciái gazdaságilag, pénzügyileg, jogilag, egészségügyileg, hálózatfejlesztésileg, intézményileg, munkaerőpiacilag, nyugdíjreformilag és folyamatstabilizáció, valamint menedzselés vonatkozásában biztosítottak-e? Mentesíthetők-e a választási manipulációktól, és a jelenlegi megosztottság, megélhetési és nemzedéki anómiák deformáló hatásaira gondoltak-e az előterjesztők? Hogyan biztosítják azt az alapkövetelményt, hogy az idősügy is pártok feletti ügy, kormányzati közfelelős közkötelezettséggel, de mindig pártokból álló kormányzatok hajtják végre?
Érthető, hogy megérett az idő egy idősügyi törvény megalkotásához, ezt mindannyian igényeljük és szükségesnek tartjuk. A tét a nemzet megmaradásának, nemzedéki együttműködésének, polgárai boldogulásának és nem utolsósorban biztonságos gyarapodásának a tétje.
Befejezésként engedjék meg, hogy idézzem van Borehaavét, aki mintegy 200 évvel ezelőtt írta le az emberi élet célját. Azt hiszem, mindaz, amiről beszélünk, és ahogy megéljük ezeket, összefügg, és talán sűrítetten benne van ebben a leírásban: “Fenntartani a test töretlen egészségét, a szellem állandó élénkségét és nyugalmát, és fenntartani ezt a késő öregségig, amikor a test és lélek békében elválik egymástól.”
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
