GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Először is engedje meg, hogy gratuláljak azért, mert ismét a Magosz országos elnökévé választották. Ezeket a polémiákat pedig nyilván folytatni fogjuk a parlamentben a jövőben is.
Az a helyzetértékelés, amit a mezőgazdasággal kapcsolatban elénk tárt, nem vitatható, hiszen nagyon szomorú lenne, ha a minisztérium nagyjából nem ugyanígy látná az ágazat helyzetét ebben az évben. Egy biztos, ez az év nem olyan lesz a mezőgazdaság történetében, amely úgy kerül majd a történelemkönyvekbe, mint a siker éve, hiszen való igaz, hogy mind piaci, mind termésoldalon nagyon komoly visszaesés van az elmúlt évhez képest, amikor az ágazat soha nem látott eredményt, nagyjából 100 milliárd forintnyi eredményt produkált. Mondhatnánk azt is, hogy egyszer fent, másszor lent. Mi már mindent el tudunk képzelni, de azért az időjárást nem mi irányítjuk, bármennyire is szeretnénk, de azért azt kell mondani, hogy szerencsére.
Én a megtett intézkedéseket szeretném elmondani, amiket persze képviselő úr is pontosan ismer, de azokra nem utalt, csak a problémákra. A megoldásokra nem sok javaslatot tett, azon kívül, hogy adjunk több pénzt. Ez a legegyszerűbb dolog, de egy gazdasági válság közepette tovább terhelni az adófizetőket, illetve további hiteleket felvenni nem nagyon lenne szerencsés, sőt az még rosszabb lenne az ágazatnak. Nem biztos, hogy piaci oldalon a 300 euró nekünk rossz lenne, de az ország egészének valószínűleg nem tenne jót.
Amit a finanszírozási ügyekben tenni tudunk, az az Európai Unió döntésének következtében az, hogy október 15-30. között kifizetjük a SAPS-előleget - ez 135-140 milliárd forint -, amire a korábbi években jóval később került sor.
(9.40)
Tehát ez egyfajta segítség az előfinanszírozási ügyek kapcsán. Miután a legnagyobb problémát - függetlenül attól, hogy nyilván a gabonaágazat is nehéz helyzetben van, - még mindig a tejtermelők környezetében látjuk, ezért ott a jövő tavaszra esedékes kiegészítő tejtámogatás kifizetését - mintegy 16 milliárd forint - október 15-ével meg fogjuk tenni.
Ezen túl azt gondolom, hogy nagyon sok olyan hitelkonstrukciót indítottunk el, ami részben a feldolgozóiparon - hiszen az a vevő valahol - segít, de természetesen egész év végéig él a gabona forgóeszköz-hitelprogramja is. Mi is látjuk, hogy ezek a finanszírozások a korábbi évek bizonyos trükközései és csalásai miatt nem nagyon vonzóak a bankok számára, ezért egyeztetve a terméktanácsokkal és természetesen az érdekképviseletekkel is, más típusú felvásárlási ügyekben is gondolkodunk, de a képviselő úr azt is pontosan tudja, hogy elég kicsi a mozgásterünk. Nem akarok másra utalni, mint egy önkéntes kódexre, amit nagy sikeresen nem tudott elfogadni a Gazdasági Versenyhivatal, pedig semmiféle piaci beavatkozási ügy nem volt benne.
Ezért mondom azt, hogy azon a pályán, azon a padlón kell mennünk, amit nekünk az európai és a hazai jogi környezet megenged. A hazai egyszerűbb, mert azt tudjuk igazítani, de az európai normákhoz igazodnunk kell. Mindenesetre az teljesen látszik, hogy akár a tej-, akár a gabonaproblémát egyedül nem fogjuk tudni kezelni, ezért a terméktanácsokkal és az érdekképviseletekkel egyetértésben megkeressük az Európai Unió illetékeseit, hogy milyen központi segítségeket szeretnénk igénybe venni. A legnagyobb segítség lenne nyilván pont a kukorica kapcsán, ha az intervenció - ami jogilag létezik csak, mennyiségileg nem - Magyarországon ismét elindulna, ugyanis egyéb gabonaféléknél ez lehetséges. Az persze igaz, hogy ebből forrás jóval később lehet, hiszen november 15-én lehet csak kezdeni. Ezt is kezdeményeztük, hogy akár előbbre is tudnánk hozni ezt a kérdést.
A másik, hogy nagyon sok olyan fejlesztési programban vagyunk benne, ami nem szeretnénk, ha e miatt a rossz hír miatt megakadna. Éppen a múlt héten hoztunk határozatot 22 milliárdnyi géptámogatásról, és ezen a héten ez további, nagyjából 20 milliárddal folytatódni fog mintegy 5 ezer szereplőnél. Adtunk 32 milliárd fejlesztési előleget, ez is egy finanszírozási segítség volt, és próbálunk minden ágazatba olyan elemeket behozni nyilván, amit lehet.
Azt gondolom, hogy nincs nekem most arra módom az öt perc adta lehetőségek között, hogy minden intézkedést elmondjak, de lesz erre lehetőségünk, hogy megbeszéljük nagyjából két hét múlva az agrárjelentés vitája kapcsán, ami a 2008-as, sokkal jobb évről szól, de nyilván az aktuális ügyeket is illik megvitatni itt, a Parlament falai között is.
Viszont miután az SAPS szóba került, egy dologra hadd hívjam fel a figyelmet, képviselő úr. A lengyel parasztpártnak - ami kormánypárt - olyan kezdeményezése van, hogy ott a költségvetési hiányt, ami jóval magasabb, mint nálunk, állami földek eladásából fedezzék, és olyan törvénytervezetet szorgalmaznak, ami a földek jelenlegi bérlői számára könnyítené meg a tulajdonszerzést. Úgy gondolom, nem ártana időnként egyeztetniük lengyel kollégáikkal, és esetleg földügyekben talán továbbléphetnénk, ha ez sikerülne.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem