GULYÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

GULYÁS JÓZSEF
GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha van még értelme egyáltalán a választójogi törvénnyel foglalkozni ebben a ciklusban - a választójogi törvény felülvizsgálatával vagy a törvény kapcsán az alkotmánybírósági kötelezettségekkel -, akkor azt gondolom, hogy ez az utolsó utáni pillanat. Nem először teszem szóvá itt, a Ház falai között, hogy a választójogi törvénnyel kapcsolatosan törvényalkotási kötelezettségünk van. Legutóbb 2009. március 31-én napirend előtti felszólalásban hívtam fel a figyelmet az Országgyűlés választójoggal kapcsolatos alkotmányos kötelezettségére, mulasztására.
A választókerületek létszáma között meglévő jelentős aránytalanságok az egyenlő választójog elvét sértik, a probléma orvoslására az Alkotmánybíróság által adott határidő pedig több mint két évvel ezelőtt már lejárt. A választókerületek lélekszáma közötti jelentős aránytalanságok, ahogy mondtam, az egyenlő választójog elvét sértik. További alkotmányos mulasztásos állapotot tart fenn a parlament a külképviseleti szavazás terén. Ha az idén év végén hatályát vesztő jogszabály helyett nem alkot korszerűbbet, kérdésessé válik a választások esetén külföldön tartózkodó honfitársaink választójoga.
Az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatában azt is hangsúlyozta, hogy alkotmányossági szempontból rendkívül aggályos, ha a választásokat közvetlenül megelőző időszakban kerül sor a törvény módosítására. Konkrétan az egyéni választókerületek területének és a területi listákról megszerezhető mandátumok számának átfogó felülvizsgálatáról beszélünk.
A választókörzetek átalakításához, átszabásához szükséges megoldások kimunkálása a kormány feladata. Nem véletlenül rendelte meg közel egy éve a választások előkészítéséért felelős ÖTM, illetve fejlesztette ki közköltségen azt az informatikai rendszert, szoftvert, amelynek segítségével ez a feladat könnyen elvégezhető. A kérdés csak az, hogy ha a feltételek adottak, és az alkotmányos kötelezés fennáll, akkor miért nem cselekszik a kormány, miért nem készíti elő a szükséges jogszabályokat. Hozzáállásával ugyanis nem egyszerűen mulasztásba kényszeríti az Országgyűlést, hanem az alkotmányos kötelezést negligálva gyengíti a jogállami intézmények tekintélyét.
Közel fél éve, az akkori napirend előtti felszólalásomra Avarkeszi Dezső államtitkár úr azt válaszolta, hogy a kormány a választási rendszert alapjaiban megváltoztató, de a kritizált pontok kezelésére is alkalmas javaslattal állt elő, ezért várjuk meg a javaslatok sorsát. Pedig az egyeztetés nélkül, rögtönzött módon benyújtott javaslatról előre tudható volt, hogy nem fog majd kétharmados támogatást kapni. Akkor úgy fogalmazott az államtitkár úr, hogy nagyon gyorsan kiderül majd, hogy ez a megoldás élhet-e, ha nem, akkor valóban legalább azokban a kérdésekben el kell kezdeni a négypárti tárgyalásokat, amelyeket én felvetettem, majd hozzátette az államtitkár úr, hogy sürget az idő, nem lenne méltányos, hogyha az Országgyűlés a választások előtti utolsó napokban fogadna el jogszabály-módosítást. Valóban, azóta eltelt több hónap, közel fél év, és az idő, azt gondolom, még inkább sürget.
Kérdés, hogy a kormány kész-e felgyorsítani a jogszabály-előkészítés folyamatát, partner-e a négy, illetve több parlamenti párt bevonásával a tárgyalások elindításában. Az SZDSZ által korábban szorgalmazott, a parlament létszámának csökkentését is magában foglaló átfogó választójogi reformra nyilvánvalóan ebben a ciklusban már nincs esély, ugyanakkor a mindenki által kritizált elemek, például az ajánlási rendszer átalakítása, akár az Országos Választási Bizottság vagy más kezdeményezők javaslatával összhangban, még elvégezhető. Míg az alkotmánybírósági határozatokban megfogalmazottakkal összhangban döntenünk viszont nem egyszerűen lehetőség, hanem kötelezettség, ez kötelezettsége a Magyar Országgyűlésnek. Szeretném, ha ezzel a kormány is egyetértene, és továbblépne annak érdekében, hogy még idén ősszel mégiscsak szülessen meg az új jogszabály, ezért kezdeményezem, hogy a lehető leggyorsabban üljön le a kormány a parlamenti pártok képviselőivel, tegyük közösen a dolgunkat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem