KORÓZS LAJOS

Teljes szövegű keresés

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Polgármester úr, képviselőtársam néhány kulcsfogalmat kimondott. Az egyik az, hogy munkajövedelemhez jutottak ezek az emberek, a másik pedig az, hogy tartós munkanélküliek voltak. Valóban így van, kedves képviselőtársaim, a múlt év végére mintegy 210 ezer ember volt a szociális szakzsargonban csak rszs-nek nevezett, rendszeres szociális segélyen élő honfitársunk. Az elképzelésünk, a terveink azok voltak, hogy a munkaképes, tartósan munkanélküli személyeket munkajövedelemhez juttassuk, a munkajövedelem mellett az önbecsülésüket is erősítsük. Nagyon-nagyon fontos mind a két definíció.
Én hozzátennék még egy dolgot, lévén a mai nap folyamán éppen két nagyon fontos stratégiát tárgyalunk, és ezek között van az idősügyi stratégia is, és azért említem csak, megelőlegezve, de természetesen nem helyettesítve az expozét, hogy ezek az emberek, ha hat órát vagy azt meghaladó időtartamban foglalkoztatottak, akkor szolgálati időt is szereznek. Micsoda dolog, micsoda nagyszerű dolog, hogy ha valaki éveken keresztül nem tudott az elsődleges munkaerőpiacra kijutni, és az önkormányzat vagy éppen a kistérség szervezésében van lehetősége arra, hogy foglalkoztatott lesz, ezáltal járulékfizetésre is sor kerül, szolgálati időt is szerez magának!
Kikről van még ezenkívül szó? Azokról az emberekről, akiknek esélyük sem volt arra, hogy a nyílt munkaerőpiacon állást találjanak maguknak az elmúlt években.
(9.10)
Én nagyon dicséretesnek tartom a kistérségi összefogást, hiszen azt is tudjuk pontosan, hogy nagyon sok település önmaga képtelen megszervezni, sosem csinált ilyet, nincsenek hozzá szakemberei, nincsenek hozzá eszközei, de akkor, amikor több település, akár mikrotérségben vagy kistérségben megszervezi, sokkal hatékonyabbá tud válni ez a munka. Szigetvár immáron nemcsak a dicsőséges diadalairól lesz híres, hanem a munkaszervezéséről is, hiszen képviselő úr említette, hogy több mint ezer ember dolgozik a kistérségben, és több mint kétszázan dolgoznak konkrétan Szigetváron.
A rendelkezésemre álló időben, engedjék meg képviselőtársaim, hogy a program folytatásának kormányzati elképzeléseiről mondjak néhány gondolatot. Mivel a program 2009-es eredményei - például augusztus hónapban már több mint 90 ezer ember foglalkoztatására került sor - egyértelműen bizonyítják a sikerességét, 2010-ben a program folytatását, sőt kiterjesztését tűzte ki a kormány célul. Legfőbb törekvésünk, hogy a programnak a foglalkoztatási és képzési elemeit erősítsük, emiatt az erre szánt 2009. évi 97 milliárd forintos előirányzat emelkedik a jövő évben, hiszen benyújtásra került a költségvetés. Képviselőtársaim is láthatják, 110 milliárd forint került betervezésre, ez a hazai forrás, és szeretném megemlíteni, hogy ebben az évben nem volt lehetőségünk európai uniós támogatást igénybe venni ehhez a programhoz. Jövőre ez is meg fog nyílni, és mintegy 7500 millió forint értékben, 7,5 milliárd forint értékben európai uniós források is rendelkezésre állnak.
A program bővítése pedig a vállalkozási szektor irányába történne meg - ezt is jelezték többek között a polgármesterek, illetve a munkaügyi szervezetek -, ezzel is elősegítve, hogy a szociális támogatásban részesülők az elsődleges munkaerőpiacon tudjanak elhelyezkedni. A programnak nem az a célja, hogy bebetonozzuk ezeket a klienseket a közfoglalkoztatásba, hanem első lépés a nyílt vagy úgynevezett elsődleges munkaerőpiacra a közfoglalkoztatásban való részvétel. Ez egy új megoldás lehet, mármint a vállalkozási szektor irányába való nyitás, amely lehetővé teszi azt, hogy a közcélú foglalkoztatásra igényelhető állami támogatás átvállalható legyen bértámogatásra, vagyis a különböző támogatási formák átjárhatóságának megteremtésén dolgozunk. Ez a foglalkoztatás további bővítését is eredményezheti.
A program sikeres folytatásához elengedhetetlenül fontos az önkormányzatok és a munkaügyi szervek együttműködése, az információk folyamatos cseréje, amelyet az önkormányzatok a munkaügyi kirendeltségek között létrehozott elektronikus kapcsolat útján működő foglalkoztatási és szociális adatbázis segít elő. Nekem szent meggyőződésem, hogy ez a program sikerre van ítélve.
Nagyon szépen köszönöm a felszólalását, képviselő úr. Elnök úr, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem