TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A világgazdasági válság tavaly őszi kirobbanása után nagyon sokan kaptak a szívükhöz, hiszen devizában adósodtak el. A 2000-es évek eleje óta, 1999-2000 környékétől kezdve a magyar lakosság folyamatosan adósodott el, és egyre növekvő mértékben, elsősorban devizában: euróban vagy svájci frankban. Ez azt eredményezte, hogy a világgazdasági válság bekövetkeztekor a forint meggyengülésének hatására nagyon sokaknak az adósságállománya sokszorosára vagy jelentős mértékben megnövekedett, a törlesztőrészletek pedig szinte azonnal emelkedtek. A bankok ebben az esetben gyorsan, határozottan léptek, az ügyfelek pedig azt látták, hogy a havi törlesztőrészletek rohamosan nőnek, a család nehéz helyzetbe kerül.
A kormány már eddig is számos intézkedéssel segítette a devizahiteleseket, elsősorban azokat, akik otthonukat, családjuk otthonát veszélyeztetve vállaltak kockázatos hitelfelvételt; itt az állam segítségükre sietett, ebben az esetben áthidaló kölcsönnel, garanciával, esetlegesen a krízisalapból igénybe vehető támogatással vagy más módon nyújt segítséget a magyar állam az adófizető közösségnek.
A bankok azonban az elmúlt hónapokban nem tanúsítottak ugyanilyen gyors reakciót, ugyanilyen gyors intézkedést akkor, amikor a válságkezelő kormány tevékenységének is köszönhetően erősödött, majd stabilizálódott a magyar forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest. Ebben az esetben joggal várják el a devizahiteles ügyfelek, hogy csökkenjenek a törlesztőrészletek. Egyik-másik bank, bankvezető már nyilatkozott, és innen is üdvözölnünk kell szándékukat, hogy csökkenni fognak az ősz folyamán a törlesztőrészletek, hiszen jelentős mértékben emelkedett a forint. Azonban sokan még mindig otthonukat, lakásukat féltik, hogyan lehet megmenteni, hogyan lehet megvédeni, hogyan lehet biztosítani azt, hogy a család feje fölött továbbra is fedél legyen, otthonukban maradhassanak. Erre is már több változat kidolgozásra került.
Azonban a banki etikai kódex kidolgozása ma még csak egy hírként jelenik meg, de ez az, ami igazából jelentős előrelépést biztosít, hiszen a bankok ennek révén önkorlátozó, önmagukat is hátrányosabb helyzetbe hozó szabályokat fogadnak el annak érdekében, hogy a banki ügyfelek, a hitelesek, akik hitelt vettek fel, adósságot vettek magukra, azoknak a helyzete könnyebb legyen; egyrészt a jövő időszakra, a követező időszakra, amikor újabb hiteleket vesznek fel a magyar állampolgárok, akik már eddig is vettek fel, vagy akik még eddig nem tették ezt, illetve azoknak, akiknek már megvan jelenleg is ez az adósságállománya.
Éppen ezért kérdezem a tisztelt államtitkár urat, milyen módon erősödik a banki ügyfelek fogyasztóvédelme, milyen eszközökkel segít a magyar állam a banki ügyfeleknek, elsősorban azoknak, akik devizában adósodtak el, vagy akiknek gondot jelent a hitelük törlesztése, a hitel-törlesztőrészletek megfizetése.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem