DEÁK ISTVÁNNÉ
DEÁK ISTVÁNNÉ
DEÁK ISTVÁNNÉ, az oktatási és tudományos bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az oktatási és tudományos bizottság 2009. szeptember 16-án megtartott ülésén tárgyalt a magyar jelnyelvről és magyar jelnyelv használatáról szóló T/10221. számú törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságáról. A vita kezdetén a Szociális és Munkaügyi Minisztérium képviselője indokolta, miért szükséges, hogy a jogalkotó egy ilyen törvényjavaslatot elfogadjon. Ennek alapvetően két magyarázatát adta.
Az egyik szerint a hallássérült emberek érdekvédelmi szervezetei hosszú évek, évtizedek óta szorgalmazzák, hogy kerüljön elfogadásra egy olyan szabályozás, amely a magyar jelnyelvet elismeri nyelvként, és egy olyan önálló kommunikációs eszközként, amelyet a hallássérült emberek használnak a mindennapi kommunikáció során.
A másik tényező, amely indokolja ennek a törvényjavaslatnak a kidolgozását, pedig az, hogy számos nemzetközi dokumentum elismeri a jelnyelvet nyelvként, és ösztönzi a különféle, az egyezményekben részes országokat, hogy a jelnyelv használatát segítsék elő, és tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a hallássérült emberek ezt alkalmazni és használni tudják.
A nemzetközi dokumentumok közül kettőt említett meg, az egyik az Európa Tanácsnak egy ajánlása, illetve a fogyatékosságügyi akcióterve, amely ezt tételesen nevesíti, a másik talán még ennél is fontosabb, az ENSZ fogyatékos emberek jogairól szóló egyezménye, amelyet, mint ahogy államtitkár úr is elmondta expozéjában, Magyarország 2007-ben ratifikált.
Az is elhangzott, hogy a világon másodikként, az Európai Unió tagjai közül pedig elsőként ratifikálta Magyarország ezt az egyezményt. Az egyezmény több helyen említi a jelnyelvet, és kifejezetten felhívja a részes államok figyelmét, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a hallássérült emberek a jelnyelvet a mindennapi életben is használhassák. Beszámolt arról is, hogy a törvényjavaslat hosszú előkészítő munka eredménye, amely munkában folyamatos egyeztetés történt a érdekvédelmi szervezetekkel; különösen a Sinoszt, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét, illetve a Siketvakok Országos Egyesületét kell megemlítenünk.
A bizottság tájékoztatást kapott arról is, hogy a magyar jogban előzmény nélküli, de a mindennapi gyakorlatban számtalan eleme megtalálható már ennek a törvényjavaslatnak. Például 2002 óta működnek jeltolmácsszolgálatok Magyarországon, és mint ahogy erről már szó is volt, ezek már szinte megyei szolgáltatásként is megjelennek.
2007 óta nemcsak a hallássérült emberek vehetik igénye ezt a szolgáltatást, de a siketvak emberek is. Számos képzés is indult, erről is hallottunk már, hogy 2003 óta a jelnyelvi tolmács szakképzés is megindult Magyarországon.
A tájékoztató után a bizottság kézhez kapta az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar hallássérültek pedagógiai tanszékének állásfoglalását a törvénytervezetről, valamint dr. Kósa Ádámnak, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnökének, nem mellesleg pedig magyar európai parlamenti képviselőnek az ezzel ellentétes állásfoglalását.
(14.00)
A vita lényege, hogy képes-e, alkalmas-e a szülő arra, hogy eldöntse, hogy hallássérült gyermeke számára melyik fejlesztési mód a leginkább eredményre vezető, megadhatja-e a szülő számára a jog a választás lehetőségét.
A vita során a bizottság úgy döntött, hogy a korai fejlesztés két lehetséges változata közötti választás olyan szakmai kérdés, amelynek eldöntésére a bizottság nem vállalkozhat. Ezért - egyetértve a törvényjavaslat azon felvetésével, hogy ez a kérdés a szülői felelősség körébe tartozó - a T/10221. számú törvényjavaslatot egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta, azzal, hogy a parlamenti vita során felmerült kérdésekre a szakmai szervezetek meghallgatásával egyértelmű válaszok szülessenek, s szükség esetén módosító indítványokkal a parlamentben is elfogadásra kerüljön a törvényjavaslat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
