DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA
DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma Magyarországon több mint 3 millió nyugdíjas él, akik nem azt várják, hogy a kormány idősügyi nemzeti stratégiát alkosson, hanem olyan törvény megalkotására várnak, amely alkalmas arra, hogy nyugodt, biztonságos időskort biztosítson számukra, amely tükrözi a rendet, az emberhez méltó életet, a megélhetés, a szociális ellátás biztonságát. Erre mit tesz a kormány? Stratégiát alkot 2034-ig.
Az emberben óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy honnan veszik a bátorságot erre a mérhetetlen cinizmusra, ami ebből az anyagból árad, akár már az előszó olvasása kapcsán. Felvetődik a kérdés: nem látják, nem értik, hogy mit tettek kormányzásuk nyolc éve alatt az országgal? Nem látják, hogyan élnek az emberek? Nyomorúság, nincstelenség, elkeseredettség, a lét-nemlét állapota jellemzi az ország településeinek többségén élő idős embereket. Elgyötört, munkában megfáradt, betegségek sokaságával küzdő, a gyógyszereiket kiváltani nem tudó idősek panaszai és kérései fogadják az embert az utcán, a falvakban, az egészségügyi intézményekben és a piacon egyaránt. Akkor stratégiát kell alkotni 2034-ig, államtitkár úr? Kinek? Kiknek? A most nyugdíj mellett nyomorgó embereknek?
Felteszem a kérdést, államtitkár úr, hogy milyen bűnös szándék vezette önöket akkor, amikor a törvény helyett ezt a nemzeti stratégiát tették le a parlament asztalára. Annak a 3 millió idős embernek, aki a nyugdíjasok táborába tartozik, tudja államtitkár úr, nincs harmincnégy éve. Meggyőződésem, hogy ilyen stratégiát akkor kellene és lehetne alkotni, ha egy gazdaságilag stabil országban élnénk, ahol az emberek szociális biztonsága rendben van, ahol a munka megélhetést biztosít, ahol tervezni lehet a jövőt, ahol az idős emberek nyugodt, kiegyensúlyozott életet élnek, ahol a fiatalok bátran tekinthetnek a jövőbe, mert tudják, hogy megbecsülik őket, és sorolhatnám tovább.
De akkor, amikor évek óta csökkennek a reálkeresetek, akkor, amikor a víz, a villany, a gáz megfizethetetlen, akkor, amikor a gyógyszereiket az emberek nem tudják kiváltani, akkor, amikor a szakmájukat tudó és szerető emberek százezrei munka nélkül, depressziós állapotban kénytelenek élni, akkor, amikor a kilakoltatás réme fenyegeti a honfitársainkat, önök azt írják, hogy a stratégia első lépése a helyzetfelmérés, a problémák, a fejlesztendő területek számbavétele.
Nyolc éve vannak kormányon, államtitkár úr. Ezek szerint nyolc év alatt nem jutottak el odáig, hogy felmérjék az idős emberek és az ország helyzetét. Nyolc év ezek szerint nem volt elegendő arra, hogy meghallgassák az idős emberek kéréseit, az őket képviselő szervezetek javaslatait. De arra elegendő volt önöknek, államtitkár úr, ez a nyolc év, hogy elvegyék a 13. havi nyugdíjat, hogy csökkentsék a nyugdíjba vonulók nyugdíját. Elegendő volt ez a nyolc év arra, hogy a szociális otthonok támogatását csökkentsék. Elegendő volt arra, hogy szigorítsák a bejutás feltételeit, ezzel a méltó élet biztosításának utolsó lehetőségétől is megfosztották a nagyon idős honfitársainkat.
Tisztelt Országgyűlés! A szocialista kormány az elmúlt nyolc évben csak arra volt képes, hogy megszorító csomagokat és stratégiákat tett le a parlament asztalára. A megszorító csomagok keretében mit láttunk, mit tapasztaltunk? Megszüntették a 13. havi családi pótlékot, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és annak 13. havi juttatását, és ezt mintegy 650 ezer gyermek szenvedte meg, államtitkár úr. Megszüntették a gyermekek után járó családi adókedvezményt az egy- és kétgyermekes családoknál, 60 százalékkal csökkentették a három- és többgyermekeseknél. A magzati élet 91. napjától járó adókedvezményt kizárólag a három és több gyermek után születendő gyermeknél hagyták meg. Jövedelemhatárhoz kötötték és évi maximum 120 ezer forintra csökkentették a lakásépítési hitelek keretében visszaigényelhető adót. Átalakították, csökkentették a rászorulók közgyógyellátását. Korlátozták a háziorvosokat, akik a havi gyógyszerkeret 50 százalékának a felírására voltak jogosultak. 2007-től ismét összevontan adózik a nyugdíj a megszerzett munkabérrel. Bevezették az ingatlanadót. Tétlenül nézték, hogy brutálisan megemelkedett a gáz, a villamos energia lakossági ára. Folyamatosan csökkennek a reálkeresetek. Folyamatosan csökken a nyugdíjak vásárlóértéke. Elvették a 13. havi nyugdíjat. Megadóztatták a családi pótlékot, és ma már ott tartunk, hölgyeim és uraim, hogy a nullaéves gyermek is adófizető állampolgár, pedig, tudja államtitkár úr, a családi pótlék a gyermeknek jár. És drámaian nő a munkanélküliség.
Valóban hazudtak éjjel, nappal, és most ennek az árát a magyar emberekkel fizettetik meg. Nemzeti stratégiát alkottak “Legyen jobb a gyermekeknek” címmel 2007-től 2032-ig, huszonöt évre, ahelyett, hogy először szembenéztek volna a gyermekszegénység mai problémájával. A 17 év alatti gyermekek 13 százaléka, 260 ezer gyermek él olyan családban, ahol senki sem dolgozik. A 2 millió 200 ezer gyermekből 420 ezer él mélyszegénységben, létminimum alatt pedig 850 ezer gyermek tengeti az életét. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon minden harmadik gyermek szegény.
Meg kell kérdezni a szakmai szervezeteket, államtitkár úr, meg kell kérdezni a pedagógusokat, hány gyermek megy éhesen az iskolába, hány olyan gyermek van, akinek a menzán jut napi egyszeri meleg étel. Ezek után a szocialista kormány az étkeztetési támogatást is csökkenteni akarja. Európában szinte a legrosszabb helyen vagyunk, sajnos a legrosszabb helyen van az ország. A szegénység, a kiszolgáltatottság, az esélytelenség végigköveti ezeket a gyermekeket a felnőttkorukban is. Önök ezt miért nem akarják látni, államtitkár úr?
A családoknak már a hónap közepén elfogy a pénzük a magas megélhetési és lakásfenntartási költségek miatt, hitelt hitellel fedeznek, a hitelek útvesztőiből már nem tudnak kilábalni. Még rosszabb a helyzet a súlyosan, halmozottan fogyatékos embereket gondozó családok körében. Olvassák el a Kézenfogva Alapítvány jelentését, amely elmondja, hogy a családok közel 75 százaléka a létminimum alatt él. Pedig, tisztelt Országgyűlés, a jövő útja a tudatos családpolitika. Nem lehet vitás, hogy az a nemzet jár jó úton, amely az ország jövőjét a családok szövetségeseként képzeli el. 1989-ben a New York-i egyezmény elismerte, a gyermek személyiségének harmonikus kibontakozásához szükséges, hogy családi környezetben, boldog, szeretetteljes és megértő légkörben nőjön fel. Az egyezmény védi a családot mint a társadalom alapvető értékét.
Az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása alatt családpolitika szinte nem létezett. A gyermekvállalás ösztönzése nem volt fontos a kormány számára, a népesség csökkenésének megállításával pedig szinte egyáltalán nem foglalkozott. És ilyen problémák mellett, tudja, államtitkár úr, van olyan kormánypárti politikus, aki ciántablettát osztogatna.
Tisztelt Országgyűlés! Lehet és kell is nemzeti stratégiát alkotni, de csak akkor, ha stabil gazdasági háttérrel rendelkezik az ország, és a stratégia tükrözi valamennyi szakmai szervezet álláspontját, javaslatát és az végrehajtható.
(10.20)
A polgári kormány utolsó éveiben megalkotta az idősügyi chartát. Fontos volt számunkra, hogy az idős emberek jogvédelme, a szociális intézményekben élők jogainak érvényesítése megvalósuljon. Az idősügyi charta az idősügyi élet anyagi feltételeire is ki kíván térni, mely szerint az idősek jogosultak életük munkájával és járulékfizetéssel szerzett tisztességes életviszonyokat biztosító nyugdíjra és ugyanilyen nyugdíjrendszerre. A dokumentum szerint azokról, akiknek ilyen jövedelme nincs, szociális intézkedéssel kell gondoskodni.
A charta tervezete szerint cél volt az is, hogy az idősek képviselőik révén kapjanak részvételi lehetőséget a jogszabályok kidolgozásában, követelményeik pedig épüljenek be a fontosabb országos gazdasági, szociális és egészségügyi programokba. Ezt kívántuk törvénybe foglalni, államtitkár úr, készen volt. Miért nem valósították meg? Ezzel szemben 2009 őszén, pár hónappal a 2010. évi országgyűlési választások előtt a kormány elkészíti az idősügyi nemzeti stratégiát 2034-ig, miközben másfél millió idős ember, elsősorban egyedül élő, özvegy él a nyomor szélén itt, Magyarországon a XXI. század elején.
Szólni kell arról is, hogy a kormány fokozatosan és tudatosan ellehetetlenítette a szociális szolgáltatókat, ezzel veszélybe sodorta a szociális ellátórendszer működését, az ellátottak mindennapjait. A baloldali retorikát használva: folyamatosan szociális rászorultságról beszél, az állam pozitív beavatkozásáról szónokol az idősek és elesettek érdekében, miközben cselekedeteivel, intézkedéseivel folyamatosan ennek az ellenkezőjét teszi.
A szakma ellenállását is kiváltó jogszabály-módosításaival az állam kivonulását hajtja végre a szociális ellátórendszerből. A szociális intézmények és fenntartók ellehetetlenítése folyik napjainkban. Számtalan felháborító intézkedéssorozat közül a legtragikusabb következményekkel az idősellátás területén találkozunk. Bevezették a gondozási szükségletet 2008. január 1. napjával, ezzel teljesen ellehetetlenítették az idősellátás intézményes formáit, nevezetesen az alapellátás területén a házi segítségnyújtást, a szakellátás területén pedig a tartós bentlakást biztosító idősotthonokat. A kormány úgy léptette hatályba a rendeleteket, hogy teljesen megbénította az intézmények működését, mert gondozási szükséglet vizsgálatához, vagyoni helyzet vizsgálatához köti az idős emberek által igénybe vett szociális szolgáltatásokat. A forrásokat úgy igyekszik különböző jogi trükkökkel kivonni az állami idősellátásból, hogy ezáltal rendkívül nehéz helyzetbe hozza az intézményhálózatot. A megyei önkormányzatok által fenntartott, időseket ápoló, gondozó intézeteknél különösen súlyos a helyzet, hiszen számukra kötelező ellátási forma a szociális szolgáltatás. Az általuk fenntartott intézményekben valóban a legrászorultabbak, a legbetegebbek, a legelesettebbek és a legszegényebb emberek vannak, és várják az elhelyezésüket, miközben az egyik legnagyobb elvonást éppen a megyei önkormányzatok szenvedik el.
Kiemelném még a szociális alapellátások, szolgáltatások fontosságát, hiszen a kistelepüléseken az ellátási forma szó szerint életeket menthet. A legkisebb települések százaiban vannak olyan idős, egyedül élő és beteg emberek, akik bentlakásos intézménybe nem akarnak menni, őket csak a szociális alapellátást működtető önkormányzatok, civil szervezetek és az egyházak képesek ellátni, ezért az egyik legfontosabb kormányzati feladat lenne a szociális alapszolgáltatások tisztességes finanszírozása, nem pedig kormányzati trükkökkel az állami források kivonása. Az idősotthoni férőhelyek száma jelenleg 50 ezer, de legalább 2500-zal kellene bővíteni.
A generációk aktívabb együttműködését szorgalmazza az előterjesztő. Az elhelyezésre várók körében visszaesés tapasztalható, de ennek az az oka, hogy a kormány megszüntette az úgynevezett emelt szintű elhelyezést biztosító idősotthonok korábbi támogatási rendszerét (Korózs Lajos: Nagyon helyesen, ők lopták legjobban a pénzt!), ezáltal megvonta a lehetőséget azoktól, akik egyszeri hozzájárulás és magasabb térítési díj fejében az átlagosnál jobb elhelyezést igényelnek. Jelenleg az idősotthonokban összemosódnak a különböző szakmai részlegek. Lehetetlen ugyanabban az intézményben magas szinten együtt ellátni a demens, a pszichiátriai beteg embereket, valamint a magukról gondoskodni képes és önálló életet élő idős embereket.
Ma már nemcsak azok járnak rosszul, akik egészséges, idős emberként önszántukból szeretnének otthonba menni, hanem az egészségügyi és szociális okból rászorult emberek is lehetetlen helyzetbe kerülnek, ugyanis sokszor anyagi megfontolás miatt már nem kérik az elhelyezésüket. És tudja, miért nem kérik, államtitkár úr? Azért nem kérik, mert a családjuknak szüksége van az idős ember nyugdíjára. Ebből következik, hogy sajnos a családok egyrészt rendkívül rossz anyagi helyzetben, rossz anyagi állapotban vannak, másrészről nem azért tartják vissza és gondozzák otthon az idős családtagot, mert erre a lakhatástól kezdve minden körülmény biztosított, hanem kizárólag anyagi kényszer hatására. Megállapíthatjuk, hogy a szociális alapellátás és a szociális szakellátás elsorvasztása lehetetlen helyzetbe hozta nemcsak az idős embereket, hanem a családokat is, így sem családi, sem intézményi környezetben nem biztosítható az az időskorra való méltó gondoskodás.
Ezek után, tudja, államtitkár úr, az embernek eszébe jut egy olyan orwelli gondolat, amely körülbelül úgy szólt és úgy szól, hogy amikor csalárdság uralkodik a földön, akkor az igazmondás a legnagyobb tett. Nos, erre hívom fel az önök szíves figyelmét. (Korózs Lajos: Bravó!)
Köszönöm, elnök úr.
