TÖRÖK ZSOLT

Teljes szövegű keresés

TÖRÖK ZSOLT
TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Mátrai Márta Képviselő Asszony! Finoman szólva, inkorrekt az a magatartás, ahogyan a Fidesz és a szélsőjobboldal pártjai a gyerekek, az árvák pénzéről beszélnek. Ön is tudja - hiszen szakember, egy bizottságban dolgoztunk az előző ciklusban -, hogy nem mond valósat, amikor erről beszél.
Az állami gondozott gyerekek is jogosultak arra, hogy számítógépet vehessenek nekik, de erre többletforrásokat nem tudunk máshonnan teremteni. Ők is jogosultak arra, hogy mint a nevelőszülőknél nevelkedő gyermekek, a családi pótlék egy részét ne a felnőttkorukban kapják meg, hanem akkor, amikor szükségük van rá, most, amikor nevelkednek. Éppen ezért a tervezett intézkedés azt tartalmazza, hogy az állami gondoskodásban élő gyermekeknek folyósított családi pótlékot majd nem tíz, húsz év múlva fogja kifizetni a magyar állam, hanem annak egy részét, pontosan a felét most is fel lehet használni annak érdekében, hogy az a gyermekek fejlődését elősegítse, neveltetésükben, taníttatásukban segítségükre legyen. Tehát senki nem veszi el a pénzt az állami gondozott árva gyerekektől, hanem a neveltetésük, a taníttatásuk érdekében a számukra biztosított családi pótlék egy részét most felhasználhatja a magyar állam, a gyámhatóság, a gyámügyi szervek, a gondozók, az intézetek vezetői, oly módon, hogy az a gyerek érdekét szolgálja.
(11.30)
Ugyanez a helyzet a nyugdíjak esetében is. Amit ön mondott, az finoman szólva inkorrekt és valótlan. Az önök kormányzása idején valóban emelkedett a nyugdíjak vásárlóértéke, senki nem vonja kétségbe. De azt ne mondja, hogy a mi kormányzásunk idején, az elmúlt 7-8 év alatt nem növekedett a nyugdíjak vásárlóértéke. Sőt, Vidorné Szabó Györgyi képviselőtársnőm elmondta, hogy másfélszeresére nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke. Nincs még itt a Kánaán, de jelentős mértékben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) javult a nyugdíjak vásárlóértéke, és ez a legfontosabb, hogy a nyugdíjasoknak biztonságot tudtunk teremteni az elmúlt időszakban.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem