DR. PUSKÁS TIVADAR

Teljes szövegű keresés

DR. PUSKÁS TIVADAR
DR. PUSKÁS TIVADAR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Asszony! Két hete már keseregtem azon, hogy az egészségügyi alap 2009-re tervezett összegéből 30 milliárd forintot elvontak, a jövő évi tervezetből pedig 48 milliárd hiányzik a szinten tartáshoz. Az idén azt is figyelembe kell venni, hogy a járulékbevételek csökkenése miatt az év végére majd’ 200 milliárd forintos deficitre számíthatunk. Az idei pénzhiány tovább növekszik, a színvonal romlik, a várólisták hosszabbodnak, és ezt a lakosság számára a kormánynak kell elmondani, és nem a nyomorgatott beteget és az egészségügyi dolgozót magára hagyva figyelni a halálos gladiátorjátékot.
Más. Az egészségügyi tárgyú törvények módosítását célzó úgynevezett salátatörvényhez a Magyar Gyógyszerészi Kamara módosításokat javasol. Az egyik szerint a vény nélkül kapható készítmények kiadhatók lennének 14 éves kor alatt is. Ez elfogadhatatlan, sőt a gyermekek egészségére ártalmas. Ezzel a módosítással az addig patikán kívül forgalmazott készítmények valóban szabadon forgalmazhatók lennének, szemben az eddigi zárt polcos megoldással.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Ugye, ön szerint is összeomlik az egészségügy, ha az ágazat konszolidációja rövid időn belül nem történik meg? Ugye, ön szerint is vérlázító dolog a felelősség vállalása helyett a megszorítás következményeit a betegekre és az egészségügyi dolgozókra hárítani? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ugye, nem áldozzák fel gyermekeink, nemzetünk egészségét azzal, hogy a 14 éven aluliak is kontroll nélkül bárhol vásárolhatnak gyógyszereket?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem