DR. KÓSA ÁDÁM
DR. KÓSA ÁDÁM
DR. KÓSA ÁDÁM (Európai Néppárt - Európai Demokraták): (A szöveget az Országgyűlés Bertus Tímea jeltolmács közreműködésével ismerte meg.) Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm a lehetőséget, hogy most itt felszólalhatok a parlamentben, elsőként jelnyelven, ami az anyanyelvem. Éppen a sors úgy hozta úgy, hogy a siket és a nagyothalló emberek, a sorstársaim érdekében szólalhatok fel.
Olyan törvénytervezetről tudom elmondani a véleményemet, ami a jelnyelvről szól, és ugyanúgy a sors érdekessége, hogy az Európai Parlamentben, ahol én dolgozom, már kétszer foglalkoztak a jelnyelvvel. 1988-ban és 1998-ban is olyan ajánlás fogalmazódott meg az Európai Unió tagállamai felé, hogy a jelnyelvet fogadják el.
Bár európai parlamenti képviselőként kaptam szót, de engedjék meg, hogy mint érdekvédelmi szervezet vezetője is felszólalhassak. A parlament asztalán olyan törvénytervezet fekszik, ami kiválóan megfelel annak az alapelvnek, hogy “Semmit rólunk, nélkülünk”. Ez a törvénytervezet valóban az érintettek érdekét veszi figyelembe. Siketek, nagyothallók és siketvakok érdekeit szolgálja ez a törvénytervezet. Európai parlamenti képviselőként az a célom, hogy a fogyatékos személyekkel kapcsolatban erősebb legyen Magyarországon is a politikai felelősségvállalás, az európai uniós joggyakorlatot itthon is erősítsem.
A nemrégen elfogadott polgári törvénykönyv az értelmi fogyatékosokkal kapcsolatban egy olyan új utat mutat be, mely a támogatott döntéshozatalt preferálja. Remélem, hogy a magyar jelnyelvről szóló törvény is ugyanezt az utat fogja bejárni, éppen ezért egy kicsit fájlalom, hogy a költségvetési tervezet a fogyatékos emberekkel kapcsolatosan hatalmas megszorításokat tartalmaz, de ezt a felszólalást nem szeretném elrontani ezzel a kritikai észrevételemmel, hiszen ezt meg fogom tenni majd a költségvetés vitája során.
A törvény elfogadását a kiemelkedően közhasznú szervezet, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége az Európai Parlament ajánlását 1988 után egyből szorgalmazta. Az volt az érdekünk, hogy fogadják el a jelnyelvet. Sajnos, a rendszerváltozásig, mivel a társadalmi szervezetek pártállami kontroll alatt álltak, nem tudták úgy artikulálni, elmondani a véleményüket, ahogyan már korábban is a siket és nagyothalló emberek ezrei kérték, hogy ismerjék el a jelnyelvet. Ezért mondom, helyes az a kijelentés, hogy a mai napig a siket és nagyothalló embereknek nem volt lehetőségük a jelnyelvet használni.
A történelem folyamatosan produkál meglepetéseket. Most, 2009-ben ott tartunk, ahol száz évvel ezelőtt kellett volna tartanunk. Miért mondom ezt? A múlt héten a törvénytervezet általános vitája során több képviselőtársam is elmondta, hogy az eddig alkalmazott auditív-verbális oktatási módszer mellett a bilingvális módszer bevezetése is történjen meg, nem alárendelve az előző módszernek, hanem mellette, tehát konkrétan a jelnyelvet is használják az oktatásban. A társadalmi integrációhoz a jelnyelv használata szükséges számunkra.
Köszönöm a képviselőtársaknak a támogató nyilatkozatokat, mi egyetértünk ezzel az állásponttal. Mi is azt mondjuk, lehetőséget kell adni a gyerekeknek, hogy eldönthessék, melyik úton tanulnak tovább, és lehetőséget adni a szülőknek, hogy ők is eldönthessék, melyik módszert választják.
Tisztelt Képviselőtársaim! Száz évvel ezelőtt, 1880-ban volt Milánóban egy konferencia, ahol a siketeket oktató tanárok eldöntötték, hogy az orális-auditív módszerrel oktassák a gyerekeket, ugyanis addig a jelnyelvet szabadon használhatták a siketek iskoláiban 1880-ig Magyarországon. Addig sok siket újságírónk, művészünk volt, és ami ezután bekövetkezett, azt mindannyian tudjuk, ismerjük és láthatjuk. Súlyos tudásbeli versenyképtelenséggel rendelkeznek a siket és nagyothalló emberek a munkaerőpiacon, kiemelkedően alacsony a részvétel a felsőoktatásban, és ez az állítás a többi fogyatékos sorstárshoz képest is igaz.
Biztosan állíthatom, ha minden siket és nagyothalló sorstársamnak megadták volna a lehetőséget arra, hogy eldönthessék, melyik módszerrel tanulnak, biztosan a jelnyelvet választották volna. Rokkantnyugdíjba kényszerített siket és nagyothalló emberek ezrei vannak ma Magyarországon, akik nem tudnak versenyezni ép társaikkal a tudásbeli hiányosság miatt.
(9.50)
Kiemelem - és ezt fontosnak tartom elmondani -, hogy köztük rengeteg fiatal van. Ez annak köszönhető, hogy Magyarország a mai napig nem vette figyelembe a siketek és nagyothallók legfontosabb tulajdonságát, hogy vizuális világban élünk, az anyanyelvünk a magyar jelnyelv. Jelnyelven viszont bármit meg tudunk tanulni. Ezt bizonyítja az is, hogy a mostani felsőoktatásban tanuló hallgatók jelnyelvi tolmácsot használva kiváló eredményeket érnek el, a vizsgákon jó eredménnyel teljesítenek. Ezért mondom, hogy a mostani törvénytervezet óriási hiányt pótol, hogy a Magyar Köztársaság elismeri önálló és természetes nyelvnek a jelnyelvet. Ez azt jelenti, hogy megadja a jogot a magyar jelnyelvet használó közösségnek nyelvük használatára, annak fejlesztésére, kultúrájuk megőrzésére, a siketkultúra ápolására és gyarapítására. Kedves Képviselőtársaim! Higgyék el, a siketkultúra érdemes arra, hogy megvédjék, ápolják, fejlesszék azt.
Ami a törvénytervezet többi részét illeti, sajnos az időkeretem nem elég arra, hogy minden részletében elmondjam a véleményemet, de két nagyon fontos elemét kiemelném a korábban említett oktatás mellett. Az egyik a tolmácsszolgáltatás kérdése. Ez egy kicsit nehezebb dió a költségvetési helyzet miatt, de mi tudomásul vesszük, hogy korlátozva van az az óraszám, amellyel igénybe vehetjük a tolmácsokat. Szeretnénk, ha ez az óraszám majd a későbbiekben bővülne, de a garanciális feltételeket elegendőnek tartjuk ahhoz, hogy az 1998. évi XXVI. törvény szellemében, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségének biztosításáról szóló törvény szellemében minden esetben tudjanak hozzáférni a siketek, a nagyothallók és a siketvakok a közszolgáltatásokhoz. Nem szerénytelenség azt állítanom, hogy ha elfogadják ezt a törvényt, Magyarországon a siketek, a nagyothallók és a siketvak emberek nem lesznek már másodrangú állampolgárok.
A másik fontos kérdéskör a médiatörvény módosítása, ami kétharmados támogatást igényel, és bízunk benne, hogy a parlament teljesen támogatni fogja ezt. Ez a javaslat két kiváló nyugat-európai példát követ. Az egyik az angol műsorszórási törvény, amelyet 1955-ben fogadtak el, illetve Hollandiában 2006-ban ugyanilyen szabály született, amely arról szólt, hogy fokozatosan bővíti a televízió feliratozását és a feliratozott műsorok számát. Ha ezt itt tartjuk, akkor 2015-től teljes hozzáférés biztosított a siketek és nagyothallók és a siketvak emberek számára a televízión keresztül.
Szeretném megemlíteni, hogy ez a módosítás nem kizárólag a hallássérült embereket érinti, hanem érinti tulajdonképpen az összes magyar állampolgárt, gondoljunk az idős emberekre, a nagycsaládosokra vagy azokra a külföldiekre, akik magyarul kívánnak tanulni - kiválóan alkalmas a feliratozás lehetősége. Az ezzel kapcsolatban beérkező módosító javaslatokkal kapcsolatban tulajdonképpen mindenki gondolatát támogatom. Pontosítás tulajdonképpen a médiatörvénnyel kapcsolatban mondható. Azt mondhatom, hogy a kormány, amely napjainkig eléggé elhanyagolta a fogyatékosokkal kapcsolatos politikát, most jó tanulónak bizonyult, igazodva a 2007-ben elfogadott, a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezménnyel kapcsolatban látottakhoz, teljes egyetértés mutatkozik, pártok feletti konszenzus látszik.
Bízom benne, hogy ugyanez a konszenzus megmaradhat a jelnyelvi törvénnyel kapcsolatos döntéshozatal során. Abban is bízom, hogy a későbbiek során a többi fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos jogszabályalkotás során is minden párt egyet fog tudni érteni azokkal, és önökkel ebben én mindig partner leszek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) (Az elhangzott szöveg hitelesítésében dr. Kósa Ádám EP-képviselő segítségét is igénybe vettük.)
