FARKAS IMRE

Teljes szövegű keresés

FARKAS IMRE
FARKAS IMRE, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója: Elnök Úr! Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mint ahogy az már itt többször elhangzott a miniszter úr részéről, illetve a bizottsági véleményt elmondó képviselőtársaim részéről, néhány évvel ezelőtt a feketegazdaság korlátozása és a munkajogi szabályok betartatása érdekében módosítottunk néhány törvényt, ennek következtében nem juthat állami támogatáshoz és a közbeszerzésekben nem vehet részt olyan vállalkozás, amelyik megszegi a már említett szabályokat. Én úgy gondolom, hogy ez a törvénymódosítás akkor helyes volt, és ma is vállalható, azonban közbejött az a válság, amely felülírja ezeket a szabályokat.
(16.10)
Úgy hiszem, helyesen jár el a kormány, amikor nem ragaszkodik betegesen egy akkor megfogalmazott és ma is helyesnek tartható elképzeléshez, hanem a válságra tekintettel módosít ezeken a szabályokon.
Miért van szükség módosításra? Azért, mert a válság közepette ma égetővé vált több cégnél, hogy a munkahelyek megtartása érdekében támogatást biztosítson a magyar állam. Támogatást kell biztosítani - és ez érinti a választókörzetemet is - azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy igaz, munkahelymegtartó támogatás bevonásával, 10-20 millió forint támogatás ellenében tovább foglalkoztatnak 100-200 főt. Ez mindenképpen fontos célkitűzés, a dolgozók számára is kedvező. Mert nem lenne helyes, ha sújtanánk először a dolgozót, amikor a munkáltatója nem tartja be vele kapcsolatban a munkajogi előírásokat, most pedig - mivel a cég nem kaphatna támogatást - ezek a dolgozók még a munkahelyüket is elveszítenék.
Ezért feltétlenül támogatandó a kormány kezdeményezése, a benyújtott törvényjavaslata, amelynek az a lényege, ahogy miniszter úr is elmondta itt az expozéjában is, hogy a súlyosabb szabályok esetében érvényesülnek csak olyan szankciók, hogy a munkáltatók nem pályázhatnak állami támogatásokra, vagy nem vehetnek részt a közbeszerzésekben. Ahol kisebb súlyú cselekményeket követtek el a munkáltatók, ott nem záródnak ki a ma oly fontos közbeszerzésekből, és még inkább a munkahelymegtartó pályázatokból.
A bizottsági ülésen ezt az elképzelést támogattuk, és el kell mondanom, hogy ellenzéki képviselőtársaim sem fogalmaztak meg olyan észrevételeket, amelyek vitatták volna a törvényjavaslat e gerincének a lényegét. Legfeljebb azzal érveltek, amit majd nyilván el fog mondani képviselőtársam, hogy korábban helyes volt-e ennek a törvénynek a megalkotása, illetve ilyen szigorú szabályok bevitele a törvénybe.
Költségvetési bizottság lévén azzal is foglalkoztunk, hogy ez a törvényjavaslat milyen költségvetési kihatással számol. Úgy gondoljuk, hogy a költségvetési kihatása nem jelentős, nem jelent pluszkiadásokat, hiszen ami a kormányzat részéről támogatásra fordított összeg összességében rendelkezésre áll, az nem változik attól, hogy most melyik vállalkozások jöhetnek szóba, és bízunk benne, hogy azokat fogják támogatásra kijelölni, kiválasztani, ahol a foglalkoztatás a legnagyobb mértékű, a legtöbb foglalkoztatás tartható meg.
Mindezekre tekintettel a költségvetési bizottság ülésén 14 igen szavazattal, 10 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartottuk a tervezetet.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem